Emlékeznek Woody Allen remek filmjére, a „Játszd újra, Sam!”-re? A világpolitikában most új változatban megy. Csak ezen már nem lehet annyit nevetni.
Némi keserű kacajra legfeljebb Orbán várakozásait tekintve fakadhatnánk, ha volna rá kedvünk. Ahogy az argó mondja: ráfázott a sompolygásra. Nemcsak rajtunk, rajta is keresztülmegy az a tank, amelynek érkezését nagy hallelujázások közepette, karlengetve üdvözölte. „Amerika first”, de Orbán és országa nem a második a sorban. Valahol a sor végén kullog, ahová - addig-ameddig - jut egy-egy barátságos mosoly, semmire nem kötelező dicséret, de más semmi. És még azért is hajbókolnia kell, és kussolnia, amikor már rég tiltakozni, védekezni kellene.
Mert Sam, a jó öreg Uncle Sam, az Egyesült Államok, Trump felszólítására tényleg újrajátssza. Egy régi, már lejártnak hitt lemezt: az imperializmust, a birodalmak logikáját, amelyek időről időre egymás között osztják újra a világot. Azt hittük, túl vagyunk rajta. Hogy az atlanti világ és Európa más módon: a kölcsönös egyensúlyok, önkorlátozások, megegyezések, szövetségek rendszerén át biztosította békéjét és elfogadható demokráciáját, emelkedését.
De most München is újrajátszva, még jó, ha az első Münchent egy évvel követő háborút megússzuk. 1938-ban is az akkori agresszor kiszemelt zsákmányának feje fölött döntöttek az áldozat feldarabolásáról. A csehszlovák delegációt ott váratták a szomszéd teremben. Ukrajna most odáig sem juthat be. A müncheni biztonsági konferencián Uncle Samet az alelnök képviselte: felmondva nemcsak a megtámadott Ukrajnának ígért szolidaritást, hanem gyakorlatilag az Európával való együttműködést is. Ők csak maradjanak a macskaasztalnál: a nagy asztalnál a birodalmak ülnek. Joga csak az erőnek van, egyéb szempont nem számít.
Vannak, akik nem is München, hanem a Molotov-Ribbentrop paktum vagy Jalta újrajátszását látják. Annak is milyen jó vége lett!
Magyar szempontból az első kérdés: miért jó ez a miniszterelnökünknek? Világos, hogy a birodalmi politikában, ahol csak az erő és a méret számít, a kis és közepes országok csak rosszul járhatnak. Európa meg „ott áll letolt gatyával a vihar közepén”- jellemzi a helyzetet a hvg újságírója.
Ha fütyülünk a morális és érték-szempontokra, és csak az egészséges (?) nemzeti önzés vezet, ebből akkor sem jöhetünk ki jól. Az egyetlen vészkijárat a helyzetből Európa számára a „letolt gatya” helyett a „felkötött gatya” stratégiája: országai összekapaszkodása, erőt mutató egységbe tömörülése. Dehát éppen Orbán az, aki minden eszközzel lazítja, gyengíti az európai szövetség kohézióját! „Megy a munka, szépen halad,/ vágom a fát magam alatt!”- szólt régen a gúnyos katonanóta. A napnál világosabb nemzeti érdeket felülírja a nagyokhoz - Putyinhoz, Trumphoz - törleszkedés remélt haszna? Egyáltalán: milyen hasznot vár? Hatalmit? Személyest?
Anyagit? Politikait? Bármelyiket, az régen rossz. Nekünk, legalábbis.
Az általa ünnepelt folyamatok különösen a mi régiónkat, Kelet-Közép-Európát sodorják veszélybe. Országonként, emberenként, darabra, mindnyájunkat. Ellenzékit, kormánypártit egyaránt. Putyin ideológusa, Dugin már pár napja közzétette: az orosz vezetés nem bánja, ha Amerika fennhatóságot szerez Grönland, Kanada, Panama, ha akarja, akár Nyugat-Európa fölött. De a volt szovjet befolyási övezet újra az övéké, politikai értelemben legalábbis. Nemcsak a volt szovjet tagállamok, hanem mi is.
Hogy ő ezt mondja, nem meglepő. De a minap a német elhárítás szivárogtatása jóvoltából megtudtuk: a gondolat Trumpéktól sem idegen. Egy lehetséges amerikai ajánlat része az is, hogy katonáik visszavonulnak a NATO-bővítés előtti területre. Azt is pedzegetik, nem tekintik kőbe vésettnek a NATO kölcsönös védelmi passzusát, a minden bajtársiasság alapját képező „egy mindenkiért, mindenki egyért elvet”: hogy mindenki kiáll amellett, akit közülük támadás ér.
Hogy ez nekünk mit jelent, azt kár részletezni. De miért jó Orbánnak? Miért nem szól egy árva szót sem, hogy kedves nagyhatalmú barátaim, eddig és ne tovább?
Amit Uncle Sam újrajátszik, az gazdasági érdekeinket is lábbal tapossa. Az új neoimperialista politika kizárólag a haszonelvűségen alapul. Jórészt a gazdasági haszonon. Trumpék, ha egyáltalán hajlandók megfontolni Ukrajna támogatását, 500 milliárd dollárnyi ásványkincsét kérnék cserébe. Ötszörösét annak, amennyi értékben eddig segítséget adtak. Jóval többet annál, amennyit az első világháborúban vesztes Németország (a támadó, és nem a megtámadott!) jóvátételként fizetett.
Miféle árunk van nekünk ezen a piacon, ahol csak a gazdasági haszonnal lehet üzletelni?! Nemcsak most, amikor máris évről évre halasztódik a „repülőrajt”, hanem a belengetett amerikai vámpolitika által tovább romló helyzetben.
Szándékosan nem beszélek elvekről, „szuverenitásról”, „hazafiságról”, hiszen ezek Orbánéknak már régen nem sokat számítanak. Nézzük csak az érdekeket. Hol érdekük az a világrend, amelyet Trump és Putyin formálgat? Ne hantáljanak genderről, Sorosról. Elő a farbával: hol jó ez nekik?
Játszd újra, Sam? Játszd újra, Viktor?
A lemezetek recseg-ropog. Elég belőle!