Budapesten 2027. január 1-jétől új lomtalanítási rendszert vezetnek be, amelyben a háztartások évente egyszer ingyenesen elszállíthatják lomjaikat egy regisztráció után. Az átmeneti időszakban, 2025-től 2027-ig a kerületek dönthetnek arról, hogy megtartják-e a jelenlegi gyakorlatot, amelyben az utcára helyezik ki a hulladékokat, vagy áttérnek az új rendszerre, amely kijelölt gyűjtőpontok használatát írja elő - közölte az MTI Lantos Csaba energiaügyi miniszter nyilatkozata nyomán január 15-én.
Ezzel a korábban tervezett, elkapkodott bevezetés helyett van két év egy jó rendszer kidolgozására, szűkebb körű kipróbálására és az érdekeltekkel való megvitatására. Érdemes azonban az előzményeket is tágabb kitekintésben felemlíteni.
Budapesten a közterület fenntartó vállalat 1967-ben indította meg a lomtalanítást a ma ismert formájában, először kísérleti jelleggel. De idézzük fel, milyen szokások és példák voltak a lomtalanítást megelőző időkben az utó- és újrahasznosításra, amikor még voltak MÉH telepek (lásd korabeli hulladékudvar), és a ”Gyűjtsd a vasat és a fémet” mozgalom emléke sem múlt még el.
A lomi megjelenése előtti időkben, elsősorban az áruk és alapanyagok hiánya miatt sokan jártak földre szegezett szemmel, hátha találnak valamit, különösen a gyárak mellett, a kidobott selejtek között. A volt MOM és a GAMMA művek környékén kis házilag készített mikroszkópba, távcsőbe való csiszolt lencséket gyűjtöttek. Máshol kidobott furnérlemezt szedtek össze lombfűrésszel készített gyerekjátékokhoz. A vasútról leesett gerendákat szorgos kezek először a kerítéshez vitték. A Pók utcánál, a Gázgyári bejáró híd környezetében már sebesség korlátozásra is szükség volt, mivel a kokszot szállító, nyitott platójú teherautók rakományából a gyors kanyarodás miatt a szén néha az útra borult, ezért egyesek zsákokkal sorban állva várták már kora reggel a szállítmányokat.
Különféle innovatív újrahasznosító megoldásokkal is találkozhattunk. A lakásokban a hangulatvilágítást olyan házilag készített lámpaernyővel dobták fel, amelyen újságból kivágott tengerparti pálmafás jelenetek voltak, a régi bőröndöket pedig Ritz, Carlton, Royal hotel matricákkal díszítették. Mivel varrógép szinte minden családban volt, a foltozás mellett piacképes divatos nyári strandtáskákat lehetett összeállítani a házilag átlósan összevarrt nejlon és nagymintás vászon kombinációjú kelmékből. Technológiai titoknak számított, hogy a tűt gépolajjal be kellett kenni, hogy ne szakítsa szét a nejlonanyagot.
Az iskolákban szakköröket szerveztek, akár a szülők számára is. Batikolni is meg lehetett tanulni, így a fehér anyagon a színeknek és mintáknak csak a képzelet szabott határt. A kinőtt kabátokat és nadrágokat kötött mandzsettával hosszabbították meg a kívánt méretre. A használt dolgokat vagy a javítható törött edényeket és tányérokat nem dobták ki: jött az ószeres, és megvette, ami még jó lehet valamire, az üveges-drótos szakember pedig csirizzel megragasztotta a kerámiát, fémmel megreparálta a lukas fazekakat. A vasasok stancolt lemezből, a kábelesek kábeldobból építették azt, amit éppen kellett. A buszosok leharcolt járműből alakították ki a hétvégi házat.
Persze amit eddig említettem, az jobbára a szocialista köztulajdon elmés újrahasznosítása. A cserebere és a gyűjtögetés magasabb szintje viszont inkább a nyugati csomagokban kapott dolgokhoz kapcsolódott.
Szövetek, anyagok, ruhaneműk és a csempészáruk terítésére is szolgáló használtcikk piacokon, a Tangón vagy a Telekin vásárolt dolgok jelentették a divat kínálatot. A formákra és színekre felfigyeltek a szabóságok és a varrónők, átvették és leutánozták. Külön maszek iparág lett a farmer gyártása, de a twist pulóver és a trapéz szárú meg a vastag vászon ceig nadrág is keresett cikk volt.
Az utcai csere és árusítás inkábba kisebb, finomabb dolgokra terjedt ki: órák, babkávé, nejlonharisnya, tűzkő, golyóstollak, amerikai cigaretták voltak a legkeresettebb cikkek. A rágógumi külön valutaként szolgált, mindent lehetett cserélni és vásárolni rajta. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a gyűjtés és a csere sok fiatal hobbija lett: virágzott a szalvéta, a bélyeg, levelezőlap, játék, újság, hanglemez, jelvény és matrica gyűjtés, és mivel ez nem magányos sportág, művelői a tárgycsoportok szerinti klubokba szerveződtek.
Száz szónak is egy a vége, a kulturált gyűjtés - akár a terepen is -, a szellemi és tárgyi utó- és újrahasznosítás tehát egyáltalán nem volt újdonság Budapesten a lomtalanítás bevezetésekor. És ez így ment tovább (más szellemi és anyagi javakkal) a követő generációk esetében is.
Azóta persze sok minden megváltozott. Nemcsak többet fogyasztunk, több csomagolóanyagot használunk, de a bútoraink, tárgyaink kevésbé tartósak, kevésbé is ragaszkodunk hozzájuk, könnyen eldobjuk és másikat, újabbat veszünk. A lomtalanításkor egyre több hulladék keletkezik, mind a minőséget, mind pedig a mennyiséget tekintve. Ráadásul mivel azok is útban vannak, a ki nem helyezhető anyagok - például elektromos és elektronikai hulladék, veszélyes hulladék, ruhanemű, sitt, festék - is kikerülnek az utcára.
A MOL csoport becslése szerint Budapesten a lomtalanításkor 30-40 ezer tonna hulladék gyűlik össze. Most az a célkitűzés, hogy ennek nyolcvan százaléka újrahasznosításra kerüljön.
Letenyei László és Tim Gittins a Szemét vagy kincs című, angolul megjelent tanulmányukban vizsgálták a budapesti lomtalanítást. Ők is évi kb. 40 ezer tonnára becsülik az FKF által begyűjtött mennyiséget, de hozzáteszik, hogy ebben a lakosság és a lomisok által ténylegesen kigyűjtött és újrahasznosított lom már nincs benne.
Fővárosi szinten mintegy ezer kilométernyi közutat érint a hulladék kihelyezése, átvizsgálása, majd a szétdobált lomok begyűjtése. A mostani vegyes kihelyezést, a belőle keletkező hulladékhasznosítási szinteket (újrahasznosítás, nyersanyag hasznosítás, égetés, lerakás), továbbá a kapcsolódó társadalmi, környezeti, forgalmi következményeket egyaránt vizsgálat tárgyává kell tenni.
Gondot kell fordítani a gyűjtés helyeire, a szervezettség minőségére, a hozzáférés jogaira és időpontjára, ezen kívül a lakosság és az üzemeltető szempontjait egyaránt figyelembe vevő takarékos logisztikára, az FKF járműparkjára és eszközeire, valamint a közterületek használatára. Az a cél, hogy olyan megoldás jöjjön létre, ami átfogó módon képviseli a környezet, és a budapestiek szerteágazó érdekeit.
A szerző okleveles építőmérnök, közlekedésfejlesztési szakember, a Budapest Kör tagja.