Az már látszik, hogy megint a szavakkal van a baj. Pár évtizede, ha azt mondták, hogy „sokoldalúan fejlett”, akkor tudtuk, hiszen nap mint nap láttuk, hogy az minden oldalról elnyűtt, épp hogy működik, rossz. Az újság sem volt újság, hanem halott szavak temetője, ezért is kezdte és fejezte is be mindenki az utolsóelőtti és utolsó oldallal: az elhalálozásokkal és a sporthírekkel. A várva várt szabadság azt jelentette nekem, hogy a szavak életre kelnek, sok jelentést nyernek, de többé már nem sajátítja ki őket senki, s ha mégis megpróbálja, akkor majd a fékek és ellensúlyok leleplezik.
Azóta tudom, hiszen nap mint nap látjuk, hogy a politika a szavak ősellensége, és mindig arra törekszik, hogy a valóság értelmezését monopolizálja. Hol finomabban, hol erőszakosabban. Ma ismét a teljes kisajátítás és a halott szavak felé megyünk: Oroszországban a „háború”, nálunk a „béke” üresedett ki, és már azt is tudjuk, hogy Trump Amerikája ellenzi, hogy a támadó felet „agresszornak” nevezzék. Ezt fejelte meg Orbán azzal, hogy történészek dolga lesz annak eldöntése, hogy valóban Putyin országa volt-e az agresszor. Pedig kevesebb egyértelmű helyzet volt a kontinens históriájában, mint ez. Úgy is mondhatnám, Putyin Oroszországa igencsak őszintén rohanta le a szomszédját, nem volt szüksége semmiféle trükkre, a rádióadó torony „megtámadására”, ahogy a náci Németország tette, hogy aztán legyen ürügy a megtorlásra Lengyelország ellen. És ha teljesül Putyin álma, akkor olyan gyors lett volna Ukrajna annektálása, hogy senki se merengett volna el sem a háború, sem a béke önmagából kiforduló jelentésein. Nem így lett, ezért a hadviselés kiszélesedett, másként, másmilyen szinteken kell megnyerni. Például egy olyan békekötés árán, amely az áldozat és Európa nagy részének inkább diktátumnak vagy paktumnak tűnik.
Új szavakat és új meghatározásokat kell tehát tanulnunk. Például ha a megtámadott fél nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy eltérítse szándékától az ellenséget, netán nem ajánlja fel azonnal területei egy részét, akkor a támadó nem tekinthető agresszornak – a trumpi (putyini, orbáni) szótárban legalábbis. Csupán egy meg nem értett, durcás kamasznak, aki így vezeti le fölös energiáit, és ezért maximum dorgálást kap.
Talán nekünk is úgy kellene eljárnunk, ahogy egy ottawai kávéház tette, amelyik arra válaszul, hogy Trump Kanadát folyton az 51. államként emlegeti, az americano kávét átnevezte canadianóra. Tisztább beszédet eredményezne, ha ezek után a „fel nem vállalt, leplezni kívánt területszerző háborút” putyinkának (az ige: putyinkázik), a „béke nevében történő maszatolást, sunnyogást” orbánynak, a „porcelántörő lelkesedéssel zajló teljes hozzá nem értést, idiotizmust” pedig trumpicskának (a vérmesebbek használhatják a szó közönségesebb verzióját is). Próbálják csak ki, felszabadító érzés, ha a szavak újra megtalálják a helyüket, és nem kell folyton lefordítani a minket mérgező politikust. Mert bizony ez is méreg: lassan ható, agysejteket zabáló, a valóságot szétrágó szer.