Az orosz-ukrán háború következő szakasza fegyvernyugvással kezdődhet. A fegyveres konfliktus leállítása ugyan sem nem béke, sem nem rendezés, de a szakadatlan vérontásnak időlegesen véget vet. Feltételezhető, hogy minimális célként ezt akarja kikényszeríteni Ukrajnától Donald Trump csapata. Hosszasan lehetne fejtegetni, miért nem jelent ez biztonságot sem rövid, sem középtávon, de ez aligha győzi meg azokat, akik szerint csupán a harcok leállításával visszatérhet a világba a „normalitás”. Azaz a korábbi üzleti kapcsolatok feléledhetnek, nem kell hadseregekre költeni és egyáltalában visszatér a Kánaán. Ennek semmi bizonyossága nincsen, miközben létrejön egy újabb „befagyott konfliktus” Európában. Ez a korábbiaknál sokkal nagyobb területen történne, résztvevője pedig egyik oldalról Oroszország, azaz egy nukleáris szuperhatalom lenne, a másik fél pedig egy jelentős tartalékokkal rendelkező harcedzett középhatalom. (Ukrajnának elég kapacitása van ahhoz, hogy maga is eljusson az atomhatalmi státusz közvetlen közelébe.)
A jelentős erőkülönbség ellenére Oroszország képtelen elérni maximális céljait, azaz Ukrajna államiságának, nemzeti jellegének felszámolását, a nyugati orientáció visszafordítását. Az orosz követelés, miszerint a NATO vonuljon ki az összes volt posztszovjet és csatlós országból, valódi vágy, de a Kreml nyilván tisztában volt vele, hogy ezt középtávon sem érheti el.
A második világháború utáni időszak és a Szovjetunió széthullása több befagyott háborút hagyott ránk. Az első a Brit India felosztásakor keletkezett kasmíri konfliktus India és Pakisztán között. Ez az állapot a múlt század negyvenes évei óta tart, rendezésre semmi kilátás. Eközben mindkét résztvevő fél atomhatalom lett, de a katonai összecsapások gyakran kiújulnak. Az indiai szubkontinensen vannak más konfliktusok is, de ez a hidegháború hajnalán kialakult kelés gyógyíthatatlannak látszik.
Hidegháborús örökség a két Korea néha enyhülő, néha háborúval fenyegető szembenállása. A befagyott konfliktus bizarr, sztalinista diktatúrát konzervált Északon, miközben a Dél évtizedek alatt demokratikus fejlődésen ment keresztül és gazdasági, innovációs ipari hatalommá lett. Északot a Szovjetunió, majd Oroszország és Kína tartották fenn a hidegháborús évtizedekben, a Délt az USA. Az, hogy a déli országrész fennmaradt aligha lett volna lehetséges, ha nincs ott a mai napig jelentős elrettentő amerikai katonai erő.
Az első európai befagyott konfliktus az 50 éves ciprusi válság. Ez a brit gyarmatbirodalom felbomlásának egyik „gyümölcse”. A sziget görög és török közössége közötti megoldatlan problémákat a hagyományos görög-török szembenállás erősítette tartós állapottá. A helyzet rendezésére kevés a remény, pedig a görögök és törökök is NATO-tagok, (görög) Ciprus pedig bekerült az EU-ba 20 éve.
A Szovjetunió szétesésével, a köztársaságok függetlenné válásával egyidőben kiderült, hogy a sztálini birodalom több ketyegő bombát épített be az államszerkezetbe. Az első ilyen az Azerbajdzsán területébe ékelődött örmény lakosságú Hegyi Karabah terület volt. Harminc éves háború folyt a két ország között. Formálisan véget ért a háború, amikor az azeriek 2023 szeptemberében visszaszerezték a területet, amelyet elhagytak örmény lakosai. A konfliktus azonban ezzel nem szűnt meg a két ország között.
Három olyan többévtizedes befagyott háború is van a posztszovjet területen, amelyben Oroszország katonai erővel vesz részt. Az egyik a Moldova és Ukrajna közötti keskeny ipari sávban lévő Dnyeszter-melléki „köztársaság”. Itt több ezer orosz katona állomásozik. A Grúzia területéből kiszakadt Abházia és Dél-Oszétia, vagyis az orosz megszállás alatti kliensállamocskák. A három területnek persze más-más történelmi, stratégiai háttere van. Egy azonban azonos: Oroszország ezeket fenntartva tartotta sakkban a Nyugat felé orientálódó Grúziát és Moldovát. És ez többé-kevésbé sikerült is.
Az ezeken a területeken szerzett tapasztalatokat és eljárásokat felhasználva kreált Oroszország 2014-ben kvázi-államokat Ukrajna donyecki és luhanszki területének egy részén, miután bekebelezte a Krím-félszigetet. Ez nem befagyott konfliktus, hanem igazi atomtöltet volt. Eleinte úgy látszott, hogy a félig hadviselő állapotot azért kényszerítették az oroszok Ukrajnára, hogy ezzel lehetetlenné tegyék számára a teljes demokratikus fordulatot és az euroatlanti közeledést. A kelet-ukrajnai „népköztársaságok” létrehozása volt a három éve elkezdett, Ukrajna megsemmisítését célzó orosz agressziónak az előhangja. Oroszország ezt a területet, valamint a bekebelezett Krímet eleve hídfőállásnak szánta a tervezett háborúhoz, csak a stratégiailag alkalmas pillanatot várta.
Milyen körülmények keletkezhetnek a tűzszünet kimondásával? Az eddigiek alapján feltételezhető, hogy a fegyvernyugvás után hosszú tárgyalások kezdődnek nemzetközi közvetítőkkel, esetleg az ENSZ bevonásával. Elképzelhető kisebb kozmetikai területcsere, de várhatóan a mostani front lesz a tűzszüneti vonal. Ennek ellenőrzése is óriási erőket von el a szétrombolt ukrán gazdaságtól. Ukrajna nem szerelheti le hadseregét. Ha lesz nemzetközi katonai erő a helyszínen, az mint eddig is másutt, többnyire csak megfigyelést folytat, nem garantálja a teljes tűzszünetet. Oroszország biztosan elutasítja, hogy a megfigyelők tevékenysége kiterjedjen az ő területére, illetve a megszállt körzetekre. Ez is konzerválja a feszültséget.
Oroszország nem hagy fel a hibrid hadviseléssel Ukrajna és szövetségesei ellen, ezt egy tűzszüneti megállapodás nem írhatja elő.
A háborúközeli állapot miatt alig képzelhető el a menekültek hazatérése, a külföldi befektetők sem hozzák a milliárdokat. Kérdéses, hogy a tűzszünet kiterjed-e a Fekete-tengeri hajózás szabadságára is, ami létfontosságú az ukrán gazdaságnak. Ez ugyanis Oroszországnak is érdeke.
Vlagyimir Putyin a tűzszünetet győzelemként adja el majd otthon és az orosz társadalom úgy hiszi fellélegezhet. A befagyasztott konfliktus a Kreml kezére játszik. Azt hirdetheti, hogy háborúval elérhetők a nagyhatalmi célok, s akár újabb terjeszkedő akciókra is készülhet a Baltikumban, vagy a lengyel-litván határ övezetében. Az orosz autokráciának szüksége van erre, mert csak így tudja elképzelni a jelenlegi hatalom konzerválását. Ezért még közelebb kerül a háború Közép-Európához.
