Egy idős néninél dolgoztam évekkel ezelőtt, a nappaliba invitált be a tetőmosás közben. Fútt a szél, cibálta a kabátom, bizony jól esett a meleg tea és a sütemény. Az idős mamika végtelenül kedvesen bekuckózott egy fotelba a pici nappaliban, amely meglehetősen zsúfolt volt, nem lehetett nem észrevenni azt a hatalmas, futópaddal kombinált edzőgépet, ami középen uralta a teret. A néni mutatja, üljek le, arrébb kell cibálnom a masinát, mert egyszerűen nem férek oda az ülőhelyemhez. A néni elgondolkozva bámulja a fém-műanyag-gumi halmot, keservesen felsóhajt és belekezd.
- Az van, hogy látja, ezzel élek. A gyerekeim elköltöztek Ausztráliába, szinte soha nem tudnak hazajönni, maximum pár évente. Telefonon sokszor beszélünk, de be kell vallanom, nagyon hiányzik az unokák és az ő társaságuk. Nincs mit tenni, én már nem tudok oda kiutazni, mert megöregedtem. A legutolsó alkalommal, mikor a hetven éves szülinapom volt, ezzel leptek meg, ezzel a futópaddal, hogy jó kondiban tartsam magam. Most nézze meg, maga szerint hányszor használtam?
- Szerintem egyszer sem...
- Pontosan. Idehozták ezt a méregdrága kacatot, tényleg a legjobb volt a szériában, és azóta itt kerülgetem. Mivel nagyon nehéz, mozgatni sem tudom. Kidobni udvariatlanság. Ajándék. Mikor kérdezik, hogy használom-e, mindig hazudok, de ők is tudják, hogy hazudok, ez is a játék része. Meg vagyok ezzel a szarral átkozva. Maga mit gondol erről?
Évekkel ezelőtt történt ez az eset, tegnap, kerítésépítés közben (ez az új munkám egy cseh cégnél) láttam egy udvarba kihajított futópadot, erről jutott eszembe, micsoda pocsékolás.
Azt olvastam, hogy egy átlagos brit család huszonvalahány ezer fontos hitelkeretet görget maga előtt, erre jön még a ház részlete, ami, ismerve a helyi ingatlanárakat, szintén borsos lehet, százezres tétel akár. Nagyon nehéz elképzelni, hogy hogyan lehet elcsúszni ennyire, s mire költhetnek ennyi pénzt. Párommal mind a ketten dolgozunk. Az én bérem, ami néha a minimálbért sem éri el, mert magánvállalkozó vagyok, magamnak szervezem a random elfoglaltságokat, és a párom keresete, amely ettől kicsit azért jobb, hihetetlen magas életszínvonalat biztosít nekünk magunkhoz képest. Legalábbis én így érzem. Elégedett ember vagyok. Sokat utazunk, jut pénz kultúrára, csinos ruhára a gyerekeknek, van kocsink, parfüm a feleségemnek, futócipő, edzőterem-belépő, bulikban első sor, kempingezés a természetben, egészséges ételek, heti háromszor tengeri hal, fodrász, ajándék, nekem filcek, lányaimnak márkás cool cipő... Mi kellhet még a boldogsághoz? Egy font hitelünk sincs. Azzal, hogy minden este főzünk és nem hozatjuk az ételt, meg racionálisan költünk, nem veszem a fát a kempingben, hanem magamnak vágom, nem cserélgetjük 3 évente a kocsit, csak 3 cipőm van, nem 12, nem mosatunk kocsit, nincs takarítónő, nem veszünk drogot és piát (ami itt nemzeti sport, egy gramm kokain 100 font, mint hallom, feleségem egyik kollégájának 60 éves matektanár barátja két hete halt meg egy buliban, nincs mit szépíteni, túltolta a szipákolást). Nem utazunk háromszor egy évben messzire, most Dubai megy itt nagyon, boldogan nézem a kék eget itt, 100 mérföldre a házunktól. Nem gondolom, hogy három hónapot kellene gályáznom azért, hogy hódeszkázzak a dűnéken, mint idősebb lányom barátainak családjai. Nincs két kocsink, és néha halál kényelmetlen, hogy szakadó esőben egyikünk bicajozik a munkába, de kilencven százalékban, okosan be lehet osztani, ki kit visz el, hova, s mikor megy érte. Magyarán én nem érzem, hogy szerencsétlen lúzer lennék, lennénk.
Nézem a körülöttem társadalmat, a fogyasztás üli torát. Görgetik a hitelkereteket.
Most, hogy egy kert- és kerítésépítő cégnél dolgozom, megfigyelhetem megint a helyi flórát, faunát természetes közegében. Emberek kicseréltetik a kerítésüket úgy, hogy 90 font egy méter anyagköltséggel együtt. A kerítések magasak, fából épülnek, de tízévente elrohadnak a nedves éghajlaton, véget nem érő körforgás. Olyan kertek köré építünk két, vagy két és fél méteres palló kerítéseket, ahol láthatóan nem tölt senki egy percet sem, maximum teregetnek, a füvet is más nyírja, azt a pacákot is fizetni kell, őrület.
