A Demokratikus Koalíció perelt a számlákért, Sulyok Tamás szállodai lakosztálya három napra több mint 11 millió forintba került a párizsi olimpia alatt

A DK által kiperelt számlák szerint csak a köztársasági elnök szállodai lakosztálya több mint 11 millió forintba került. Az ellenzéki párt szerint a hollywoodi filmsztárokat megszégyenítő luxus jellemző a fideszesekre is.

Sulyok Tamás a párizsi nyári paralimpiai játékok kajak-kenu versenyeinek helyszínén 2024. szeptember 7-én

Kicselezni a halált – Peer Krisztiánnal sebekről egy Escher-képben

„Az őszinteséggel és a manipulációval is kényszeres viszonyban vagyok” – mondja Peer Krisztián, akinek új, Pazarlás című verseskötete már kiállításában, könyvtárgyként is különlegesen pazar, lássuk be! Korunk lehetséges költői feladatairól éppúgy szót ejtettünk vele, mint állandó provokációiról és egy kávé áráról. Interjú.

Hová tűnt a varázs?

A túlköltekezés, a pazarlás nem csupán gazdasági vagy környezeti kérdés, hanem erkölcsi válság is. Amíg a boldogságot a birtoklással, a szeretetet a tárgyak halmozásával azonosítjuk, addig minden évben ugyanerre a sorsra jutunk: másnap kimerülten, szeméthegyek között és bűntudattal ébredünk. A megoldás a lelassítás és a minimalizmus lenne. Megtanulni újra tisztelni az alapanyagot, az időt és a másik ember munkáját. Kevesebbet főzni, de azt közösen. Kevesebbet vásárolni, de olyat, ami maradandó. Így, ünnep után hátha tanulunk a hibáinkból.

Két kézzel szórta a pénzt az Orbán-kormány, a tavalyi költségvetésben 1163 milliárd forintnyi olyan kiadást lehet azonosítani, amely pazarlásnak minősíthető

Még mindig épülnek Magyarországon közpénzből stadionok, sportakadémiák, jut támogatás Fidesz-közeli alapítványoknak, miközben nem jut pénz a egészségügy, az oktatás, szociális szféra, gyermekvédelem működési kiadásaira.

Mire elkészült a Pénzügyminisztérium várbéli épülete, a tárcát megszüntette a kormány

Peer Krisztián: Pazarlás (versek a kötetből)

Peer Krisztián Pazarlás című, korábbi verseinek újraírt változatait is tartalmazó, ezért válogatott verseknek is tekinthető, új verseskötete október 15-én jelenik meg az Okapi Kiadónál. A vaskos verseskötet (188 oldal) különleges tipográfiai megoldások sokaságával él. Néhány verset Peer több verzióban is megmutat (lásd közlésünkben a Philoktétészt), hogy leleplezze saját költői eljárásait, és ugyanazzal a gesztussal kulcsot is adjon olvasói kezébe a kötet egyéb szövegeihez. A kötet bemutatója: október 30. 18.30 óra a budapesti Kastner Kommunityben.

Most forog, vagy sem?

Nézelődő

Hódolat Mammonnak

Hétnapos fekete péntek

„Mikor vendégeskedem, mindig a kacattengert szemlélem, mások horgonyát, ki mire pazarolja el ezt a rövid életet. A garázsban álló, évente kétszer használt motorcsodát, horgászkészségeket (15 bot), a falon lógó gördeszkát, amelynek a kerekén látszik, négyszer gurultak vele összesen, kerti tavat csobogóval, padlóba épített üvegtáblát, japán fürdőszobát, felesleges 3 szobát, ötmilliós kávéfőző gépet, dobozban porosodó drónt, bakelitgyűjteményt, cipőgyűjteményt, ruhák tonnáit, felfújható kenut, sátrakat ott, ahol a kertbe se mennek ki, mert csípnek a bogarak, italhűtőt, szivarszobát, játékokat, legókat, nem olvasott, megörökölt könyvtárat, pohárkészleteket. … Magunk építjük a börtönt. Meg kell hagyni, fala csinosan cikornyázott, kacatmintás.”

Sportból loptak

Méregdrága dilettantizmus

Víz, iszony

Hűtőhasználati útmutatót készített a Nébih a pazarlás csökkentésére

Egy átlagos magyar fogyasztó egy év leforgása alatt 60 kilogramm élelmiszerhulladékot termel, ebből 24 kilogramm elkerülhető lenne.

Megy a pazarlás, és miközben az Orbán-kormány propagandára már százmilliárdokat költ, oktatásra, egészségügyre nem jut elég

Támogatják a nemzeti oltóanyaggyárat, a közmédiát, a fideszes alapítványokat, éppen ezért a legszükségesebbekre nem marad.

Itt vannak a fényképek, hogy mekkora energiapazarló az Energiaügyi és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium épülete

A Greenpeace még nem sokkal azelőtt készített hőkamerás felvételeket a minisztériumoknak helyet adó ingatlanokról, hogy beköltöztek volna a tisztviselők, de a helyzet változatlan.

Az Energiaügyi Minisztérium Fő utcai épületegyüttesének  A épülete

Holczer Dávid versei

"pazarold el önmagad / hogy értékes lehess"

1125 milliárdos plusz bevételhez jutottak Orbánék, szociális támogatásokra mégsem jut belőle

Csak az első félévben több mint ezer milliárd forint nem tervezett bevételhez jutott a kormány, ebből akár juthatna szociális támogatásokra is az energiaválság idején.

Időmérő eszköz megnevezéssel vettek 11,5 milliós Rolex órát egy II. kerületi önkormányzati cégnél

És ez csak egy tétel a sok közül. Luxusszállodára és egy FC Barcelona-meccsre is futotta többek közt az adófizetői pénzekből. 

Élelmiszerpazarlásra hivatkozva megy neki a kormány a külföldi diszkontoknak

Megemelik a multik kiskereskedelmi adóját, a 48 óra múlva lejáró élelmiszereket pedig ingyen fel kell ajánlaniuk az államnak.

Űrhajósok és cowboyok – így vívja küzdelmét az ökológiai közgazdaságtan (szavazás)

Megjelentek új kihívások, ezért nem lehet úgy élni, ahogy eddig.

A szelektív gyűjtés vagy a hulladék mennyiségének csökkentése a fontosabb?

Betiltják a pazarlást Franciaországban

A jövőben az el nem adott fogyasztási cikkeket be kell szolgáltatni újrahasznosításra, újrafeldolgozásra – jelentette be kedden Edouard Philippe francia kormányfő.

Nem pisil több ivóvizet a híres brüsszeli Manneken Pis-szobor

Egészen mostanáig senki nem gondolkozott el azon, vajon mi történik a vízzel, ami kifolyik a közkedvelt turistalátványosságból. Brüsszel most hadat üzent a hasonló pazarlásnak.

A brüsszeli Manneken Pis, azaz a "pisilő kisfiú" szobra

Aranyvasárnap

Évente 116 millió tonna tejterméket dobunk ki, de a fele már a boltba is romlottan ér

Évente 116 millió tonna tej és tejtermék, vagyis az előállított áruk 16 százaléka vész kárba világszerte a szemétbe dobás és a nem hatékony tárolási, szállítási folyamatok miatt - derült ki az Edinburghi Egyetem szakembereinek vizsgálatából.

Illusztráció

Még több pazarlást terveznek Orbánék

Akár milliárdokat is bukhatott a vizes vb-s állami cég

Rosszul mérte fel a vizes világbajnokság vendégeinek szállodai igényeit a szervező állami cég, ugyanis, sok, sportolóknak, személyzetnek, illetve újságíróknak foglalt szobába nem érkezett senki - írja a G7. Az egyébként erősen túlárazott szálláshelyek pontatlan becslése miatt a Bp2017 Nonprofit Kft. százmilliós, de akár milliárdos nagyságrendű összeget is bukhatott. Ez még nem különleges egy ilyen rendezvénynél, az viszont igen, hogy a cég a közbeszerzési szerződés ellenére nem akart mindent kifizetni, hosszasan tárgyaltak a szerződött partnerekkel, mi legyen a lefoglalt, de végül üresen maradt szobák költségének sorsa.

 Fotó: Népszava/Molnár Ádám

300 ezer nélkülöző kapott enni a Magyar Élelmiszerbanktól

A kép illusztráció. Fotó: Shutterstock

Kém a hűtőben

Forrás: store.smarter.am

Pazarlásra ösztönöz a rezsicsökkentés

Nem tudja majd teljesíteni Magyarország az uniós energiatakarékossági vállalását a kormányzat kontraproduktív "rezsicsökkentése" miatt. Az embereket ugyanis az olcsó háztartási energia pazarlásra ösztönzi. A lakossági energiahatékonysági beruházásokra szánt uniós forrásokat pedig a kormányzat az állami ingatlanokra költi. A háztartások jelentős része még így is hajlandó lenne energiahatékonysági beruházásra költeni.

A panelprogramokra szükség van, de kevés energiamegtakarítást hoztak FOTÓ: NÉPSZAVA

MSZP: négymillió embert sújt a "cserbenhagyás költségvetése"

Az MSZP elnök-frakcióvezetője a gazdaság lassulását bírálta pénteki sajtótájékoztatóján, ahol azt is kijelentette: nem jut elég forrás oda, ahol valóban szükség van rá.

Van, ahol tilos kidobni az élelmiszert

A jövőben a francia szupermarketeknek kötelező lesz felajánlaniuk a megmaradt termékeiket az élelmiszerbankoknak, vagy segélyszervezeteknek - erről döntött a minap a szenátus. A pazarlás Európában komoly méreteket ölt, a petíció benyújtója ezért az egész unióra kiterjedő, hasonló szabályozást hozna létre. hazai vélemények szerint a hasonló törvény bevezetése értelmetlen lehet, a legtöbb élelmiszerlánc már így is adakozik.

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél