Országunk külpolitikájának irányítói lelkesen keresik a diktatúrák kegyeit, különösen azután, hogy a Trump-adminisztráció is csatlakozott Putyinék sötét világához. Nincs itt semmiféle szuverenitás, egyenes gerinc, erkölcsről nem is beszélve, csak arcpirító szégyenérzet, azokban legalábbis, akik érzik, mennyire mélyre süllyesztették az országot, melynek neve oly jól csengett a világban évtizedeken át.
Nagyon tanulságos az a hétfői ENSZ-szavazás, amely elítélte Oroszországot az Ukrajna elleni agresszió miatt. Magyarország elutasította, hogy Moszkvát agresszornak nevezzék, így Oroszországon kívül a világ legbrutálisabb diktatúráival sikerült egy platformra kerülnie: Észak-Koreával, Eritreával, Nicaraguával, Belarusszal, továbbá a Közép-Afrikai Köztársasággal, Malival, tehát olyan államokkal, amelyek vezetése komoly összegeket fizet a Wagner orosz zsoldosainak. S akkor jön a java: az Egyesült Államok is a diktatúrákkal együtt voksolt, bizonyságát adva annak, mennyire a feje tetejére állt a világ az amerikai elnök beiktatása óta.
Mi következhet még? – tesszük fel aggódva a kérdést. Hiszen nem csak azért félhetünk a jövőtől, mert Trump semmibe veszi a szövetségi rendszert, s minden további nélkül letarolja partnereit és felemeli a diktátorokat. Azért is hatalmába keríthet minket némi szorongás, mert egyértelműen láthatjuk, a magyar diplomácia nemhogy védekezne a szuverenitásunkat korlátozó amerikai és orosz befolyások ellen, de Orbán Balázs stratégiáját követve vörös szőnyeggel várja a betolakodókat.
A szavazás meglepő fordulatokat is hozott. Kína, sőt Irán sem engedte meg magának, hogy nemmel szavazzon, még nagyobb szégyenbe hozva ezzel Magyarországot. Szerbia is agresszornak minősítette Oroszországot, amit Aleksandar Vučić elnök utólag fájlalt ugyan, de nehéz elképzelni, hogy nem tudta előre, hogyan szavaz hazája ENSZ-képviselője.
A magyarok szavazása sokaknak feltűnt a világban. Kínos. Ahogy Émile Zola egy ízben fogalmazott: „Aki a mocsokban hever, nem örül, ha rásüt a nap.”