Mostanában minden médiumban szembejön velünk, hogy „új világrend van kialakulóban”. És Magyarország miniszterelnöke megdicsőülve láttatja magát ennek az új világrendnek az élharcosaként, megmondó emberei – mint pl. Mráz Ágoston Sámuel – pedig az ő dicsőítéseként olyan mondásait idézik, mint hogy „nem oda kell menni, ahol a labda van, hanem oda, ahol lesz”.
Pedig ez a készülő új világrend nagyon is régi, merthogy a huszadik század közepéig ez jellemezte jobb sorsra érdemes planétánkat. Ha egy mondattal kellene ezt a „rendet” leírni, az az lenne, hogy az erősebb elveszi a gyengébbtől, amit akar (a magyar népies nyelvezetben ugyanezt jelentő kutyás hasonlatot nem bírja el a nyomdafesték). Ennek jegyében robbant ki a két világháború, amelyek közös jellemzője a borzalmas pusztításon túl az volt, hogy kiderült, nem azok lettek az erősebbek, akik az elején annak gondolták magukat. Ezt a rendet tűzte zászlójára a gyarmatosítás, miként a világháborúkat megelőzően pusztító összes területrabló háború is.
És úgy néz ki, az orosz agresszióval, valamint a legutóbbi amerikai elnökválasztással mostanra sikerül semmivé tenni az elmúlt nyolcvan év legnagyobb vívmányát, a nemzetközi jog uralmát, amely pedig a Föld országainak többsége számára biztosította a békés fejlődés lehetőségét. A „Pax Trumpiana” ide vezet. Hogy semmi kétség ne legyen ezen szándék felől, Trump már el is kezdte kiléptetni az USA-t azokból a nemzetközi szervezetekből, amelyek a nemzetközi jog uralmának hátterét biztosítják, élen az ENSZ Emberi Jogok Tanácsával. Erre a régi-új világrendre jellemző, hogy Trump nyugodtan lediktátorozhatja Zelenszkijt, de ha ő – sokkal visszafogottabban – orosz dezinformációs buborékot emleget, akkor az USA alelnöke ezért nyíltan megfenyegeti őt.
Trump azt az orosz narratívát is magáévá tette, amely Zelenszkij elnöki legitimitását kérdőjelezi meg azért, mert a bombázások közepette nem tartotta meg a tavaly esedékes választásokat. Természetesen ez a mélységesen cinikus álláspont rögtön kéretlen támogatóra talált a Fidesz-szócső Hírtv-ben, amelyben egy ügyeletes megmondóember azzal érvelt, hogy az USA is részt vett háborúkban, de ott mégsem maradt el egyetlen elnökválasztás sem.
Arra az apró különbségre nem tért ki, hogy Ukrajna területének ötödét megszállták, és a többi része is rakéta- és dróntámadások közepette éli mindennapjait, viszont az USA kontinentális területén a polgárháború óta soha nem volt háború. Amúgy kíváncsi lennék, hogyan lehetett volna egy használható választási névjegyzéket készíteni és választást lebonyolítani (ezzel pedig az oroszoknak kitűnő célpontokat biztosítani) ott, ahonnan több millió ember külföldre menekült, és további milliók is kénytelenek voltak elhagyni korábbi lakóhelyüket, amelyek egy része már nem is létezik.
Ha ez még nem lenne elég, Magyarország miniszterelnöke számára az új világrend az Európai Unió széthullását is jelenti. Orbán Viktor kijelentette, hogy azért nem kell kilépni az Európai Unióból, mert „szétesik az magától is”. Aki ennek drukkol, arról biztosan tudható, hogy uniós csatlakozásunkat megelőzően nem vezetett még egy kócerájt sem, amelynek komoly hozzáadott értéket kellett előállítani és a szabadpiacon helytállni. Akiknek ugyanis volt részük ilyenben, még emlékeznek az Unión kívüli lét „áldásaira”, amelyeket Orbánék visszasírnak. Ennek a magyar gazdaságra gyakorolt hatása felérne egy atombombáéval, mert egy csaknem félmilliárdos piachoz való szabad hozzáférésünket veszítenénk el.
Mindennek a jelentősége akkor látható igazán, ha tudjuk, hogy hazánk jelenlegi exportjának 77 százaléka az EU országaiba irányul, importjának pedig 69 százaléka onnan érkezik. Hogy mivel járna az EU elhagyása? Többek között a vámhatárok újjáépülésével, az ezzel járó óriási bürokráciával, a megnövekedő szállítási idővel, és persze a vámtételekkel, az egységes tanúsítványok érvényességének megszűnésével, valamint mindezek árnövelő hatásával, azaz az infláció növekedésével, továbbá a közbeszerzési pályázatokhoz való automatikus hozzáférés megszűnésével, az uniós tagállamokban dolgozó honfitársaink munkahelyének veszélybe kerülésével, a határon átnyúló befektetések és a turizmus biztonságának csökkenésével.
Jelentősen romlana az ország tőkevonzó képessége és ezáltal beruházási rátája, mert sok unión kívüli ország (pl. Kína, Dél-Korea) szemében éppen az uniós tagságunk a legfontosabb vonzerő. A változó körülmények a már idetelepült ipari nagybefektetőket is arra kényszeríthetik, hogy felülvizsgálják befektetéseik megtérülési kilátásait.
A különféle uniós támogatások azért nem érdemelnek szót, mert jól látható, hogy ezek jelentős részéről Orbán Viktor már lemondott akkor is, ha ennek éppen az ellenkezőjét ígéri.
És mindezekkel szemben mit kapnánk? Putyin és Trump vállveregetését, az utóbbival együtt az USA piacához való hozzáférésre vonatkozó hangzatos, de számokban alig látható ígéretet, a baráti középázsiai türk „-sztán” országok nyájas szavakban megnyilvánuló, aprópénzre nem váltható pártfogását, valamint esetleg olyan „pragmatikus” arab befektetőket, akik a számukra érthetetlen demokratikus döntéshozatal még meglévő jelei láttán olajra lépnek.
Most még van némi remény arra, hogy az úgy nevezett „új világrend” nem az új hidegháború szinonimájaként vonul be a történelembe. De ha valaki – mint Orbán Viktor – az EU szétesésére teszi a tétjeit, akkor a várt nagyobb szuverenitás helyett könnyen egy nagyhatalom (hívják akár USA-nak, Kínának vagy Oroszországnak) érdekszférájának kalodájában találhatja magát - a gazdasági semlegesség pár hónapja deklarált lelkesítő céljai helyett.
A szerző mérnök-közgazdász.