Első látásra nehéz felfogni, mi történt Ausztriában. A tavalyi választás óta ugyanis több kísérlet történt a kormányalakításra, először a néppárt (ÖVP), a szociáldemokraták, illetve a liberális NEOS között. De miután megbeszéléseik kudarcba fulladtak, a győztes szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kezdte meg a tárgyalásokat az ÖVP-val. Európa számára horrorisztikus forgatókönyvvel ért volna fel egy olyan osztrák kabinet, amelyben a Marine Le Pentől, vagy Giorgia Melonitól is jobbra álló Herbert Kickl a kancellár, aki az uniós csúcsokon Orbán Viktorral együtt vétózta volna meg a legfontosabb döntéseket. Érdekes módon az eredetileg tárgyaló három párt csak akkor értette meg, mekkora hibát követett el azzal, hogy nem tudott megállapodni a koalíció megkötéséről, amikor az FPÖ már azt tervezte, mely tárcákra csap le.
Az ÖVP felfogta, nem teheti meg sem Ausztriával, sem Európával, hogy az FPÖ-vel szövetkezzen, így kikosarazta a szélsőjobb erőt. A néppárt visszatért az első verzióhoz, ismét az SPÖ-vel és a liberális NEOS-szal kezdett tárgyalni, s láss csodát, ezúttal szinte pillanatok alatt megállapodtak mindarról, amiről tavaly hónapok alatt sem tudtak. Ehhez az is kellett, hogy a szociáldemokratáknál csökkentsék a „balosnak” számító pártelnök, Andreas Babler befolyását, aki az első tárgyalások során nem tűnt kompromisszumkésznek; helyette az SPÖ szürke eminenciása, Michael Ludwig vette kezébe az irányítást.
A kormányprogram nem csak az osztrák külpolitika folyamatosságát hangoztatja, hanem azt is kiemeli, hogy Ausztria aktív szerepre törekszik az EU.ban. Micsoda különbség az FPÖ-höz képest, amely unióellenes politikát folytatott volna! Az új kormány megalakulása jó hír Európának, de rossz Orbánnak: Bécs nem Moszkva felé fordul, hanem az EU erős bástyája marad.