Nem adhatott mást, csak mi lényege. Donald Trump brutális érdekérvényesítő. Durva és kegyetlen, pont mint a 70-es évek Brooklynja, ahol egy bizonyos Meade Esposito vasmarokkal működtette a maffiával összefonódott demokrata párti politikai gépezetet. Mindent ő döntött el, amiben pénz volt, minden sérelmet megtorolt és könyörtelenül leszámolt azokkal, akik veszélyt jelenthettek volna a hatalmára. Az elnök apja, Fred Trump ebben a világban érvényesült politikai és feltehetően egyéb kapcsolatai révén, s itt verte a fia fejébe, milyennek kell lennie, ha a felszínen akar maradni. Ám arra ő sem számíthatott, mit tesz fiával a kamera. Donald önimádatát az egekig növelte a főszereplésével készült, A tanonc című valóságshow 14 évada, ahol végképp kitanulta a „tetszés” művészetét.
Nagy baj, hogy most is csak ez számít. Nem világos, hogy a Volodimir Zelenszkij elleni pénteki támadást előre kitervelte-e, mindenesetre A tanonc ötletgazdája és producere, Mark Burnett most is Trump körül sertepertél. A Trump által kedvelt pankrációból ismert műsorszám, amikor ketten felváltva vernek egyet – az Ovális Irodában JD Vance alelnökkel alkottak a sportszerűség minden szabályát felrúgó párost. Trump akarta, hogy a sajtó a teremben legyen, Zelenszkijnek élő adásban kellett volna térdet hajtania az amerikai és a távolból figyelő orosz elnök előtt. Az ukrán elnök egy ideig nem értette, mi történik, hiszen ő az ásványkincsekről szóló egyezmény aláírására érkezett, aztán kétségbeesetten próbálta védeni az álláspontját, hogy az oroszokat csak erővel lehet féken tartani. Lehet, hibázott, amikor önérzetet mutatott és a háború igazi okáról próbált beszélni. Trump erre felfortyant és nem csak a szerződés aláírását, a közös sajtótájékoztatót és ebédet mondta le, hanem rövid úton kiutasította a Fehér Házból.
Trumpnál minden lehetséges, de azt nehéz feltételezni, hogy pillanatnyi indulat szült volna egy ekkora jelentőségű elhatározást. Immár kilenc éve próbálja cáfolni, hogy bármi köze lenne az oroszokhoz és személy szerint Putyinhoz, de furcsa incidensek hosszú sora utal a kapcsolat létezésére. November óta nem hajlandó válaszolni arra az egyszerű kérdésre, hogy hányszor és mikor beszélt telefonon az orosz elnökkel. Igazságügyi minisztere, Pam Bondi a beiktatása után órákon belül intézkedett az FBI külső politikai beavatkozásokat vizsgáló csoportjának feloszlatásáról, s egyidejűleg felfüggesztették az idegen hatalmaknak való lobbizást szabályozó törvény alkalmazását. Mielőtt még bármit elért volna a béke ügyében, Trump visszaengedi Washingtonba az orosz diplomatákat, akikről tudni lehet, hogy minimum a felük diplomáciai fedésben dolgozó kém. Az se lehet véletlen, hogy a TASZSZ tudósítója az Ovális Irodából élőben közvetíthette Zelenszkij megaláztatását, és csak akkor kísérték ki, amikor az ukrán küldöttség észrevette, ki az és mit csinál.
Ha van logika a történtekben, ami korántsem bizonyos, akkor az az, hogy Trump jóban akar lenni Putyinnal, és az sem számít, ha ehhez át kell gázolnia az ukránokon.
Bár nem lehet kizárni, de az sem feltétlenül szükséges, hogy Trump orosz ügynök vagy legalább „fogott” ember legyen. Elvégre van abban ráció, hogy Amerikának érdeke lenne Moszkvát legalább egy kicsit eltávolítani Pekingtől, pláne, ha közben még zsíros üzleteket is lehet kötni. Stratégiai értelemben Kína a versenytárs, minden más csak zavaró mellékkörülmény.
Amerikából nézve. Mert Európától Kína messze van, az oroszok viszont a spájzban (Európa éléskamrájában, épp a legjobb gabonatermő földeken). Ha elvonatkoztatunk az olyan idejétmúlt hülyeségektől, mint igazság meg erkölcs, Amerika félrelökheti Ukrajnát, de Európának egzisztenciális kérdés, hogy az oroszok a saját határaik mögött maradjanak. Trump szerint Zelenszkij makacsságával a III. világháborút kockáztatja, Európából nézve viszont Trump az, aki a tűzzel játszik: még kettőt pillantunk, és NATO sincs. Az azonban már nem az amerikaiak, hanem a magyarok örök szégyene, hogy Orbán Viktor és Szijjártó Péter ujjongó örömmel fogadta az amerikai-ukrán egyezmény meghiúsulását.