Visszatérés a filmekhez – talán ez a legfontosabb üzenete a 97. Oscar-díjátadó gálának. Sean Baker abszolút győzelme – legjobb film, rendező, forgatókönyv és vágás – az Anorával a független művészet elismerése. Olyan alkotót ismert el Hollywood, aki alanyi jogon alkot, sikeresen tud szerzői filmes lenni egy üzleti alapú világban. Korai műveit fillérekből hozta össze, azért ő vágta őket, mer nem volt pénze, hogy megfizessen egy szakembert. Azóta persze az a filmkészítési módszerének az alapja (és tegyük hozzá, az Anora csupán hatmillió dollárból készült, ez amerikai stúdió szinten no budget kategória), hogy ő vágja a műveit, mivel ez a második forgatókönyvírás. Ki nem engedné a kezéből. Az Oscar esetében ritkán lehet kijelenteni, hogy koherens döntések sorát képezik az elismerések, de Sean Baker esetében nagyon fura lett volna, ha nem „visz mindent”.
Persze, Magyarország nyilván Jancsó Dávidnak drukkolt a legjobb vágás kategóriában A brutalista kapcsán, de már a jelölés is óriási dicsőség, filmtörténeti pillanat. Az vígasz lehet, hogy a magyar származású Adrien Brody lett a legjobb férfi alakításért járó arany szobor tulajdonosa, alakítása megkérdőjelezhetetlen – noha a kampányidőszakban megpróbálták a mesterséges intelligencia alkalmazása vádjával megingatni a pozícióját. A színész amúgy azzal is kitűnt, hogy ő hozta a klasszikus old school köszönőbeszédet (megköszönte anyukának és apukának) és könnyekkel küzdve mondta el, hogy ebben a szakmában bármit is ér el az ember, az pillanatok alatt véget érhet – Hollywood aranyszabálya. A meglepetések közé lehet sorolni, hogy Demi Moore-t „mellőzték” – az Anora kapcsán lehengerlő Mikey Madison lett a legjobb színésznő –, de hát egy kicsit későn kezdett el bátran szerepet vállalni. Bár meg lehet érteni azokat is, akik igazságtalanságot kiáltanak, mivel Brendan Fraser Oscart kapott a hasonló mutatványért két évvel ezelőtt.
A mellékszereplők esetében nem volt efféle dráma, Kieran Culkintól és Zoe Saldanától nem lehetett elvenni a díjat. Előbbi hozta a Rokonszenvedésben hozott flúgos zseni figuráját, amikor azzal poénkodott, hogy az Oscarért a negyedik gyereket adja neki ajándékba a felesége. Saldana pedig az este nagy vesztese, az Emilia Pérez (tizenhárom jelölésből kettőt váltott elismerésre) megmentőjeként volt a legpolitikusabb szupersztár, aki érzelmes beszédében kiemelte, hogy bevándorló szülők gyermeke, ez pedig a mai amerikai közéletben bátor beszólásnak számít az első dominikai származású Oscar-díjastól.
Amúgy a gála nem volt túlságosan bátor politikai téren (hol vannak a Michael Moore féle kirohanások?), a díjátadóként jelen lévő Darly Hannah „Slava Ukraine!” köszöntéssel érkezett a színpadra, a palesztin-izraeli konfliktust körbejáró nyertes dokumentumfilm, a No Other Land izraeli és palesztin készítői a közös békéről beszéltek igen őszintén és hatásosan, látszik, hogy ők begyakorolt alakítással érkeztek. A gáláról pedig annyit, hogy műsorvezető Conan O’Brien rutinos volt, de humortalan, a mélypont mégsem az ő fellépése volt, hanem a Los Angeles-i tűzoltók, akik valóban megérdemlik a tisztelet, épp ezért komoly büntetést érdemelne az a személy, aki arra kérte fel őket, hogy vicceseket mondjanak. Mert ez nagyon nem jött össze.