2025 sem éppen a népszavazások éve volt Magyarországon, 39 elbírált kezdeményezésből egy jutott el az aláírásgyűjtésig

Kétharmadukat magánszemély nyújtotta be – derült ki a Népszava gyűjtéséből. 

Érvénytelen lett ez a népszavazás is, pedig ezt a kormány akarta nagyon

Sulyok Tamás senkinek nem adott kegyelmet az elmúlt fél évben

A jelenlegi köztársasági elnökhöz 2025-ben összesen 689-en fordultak kegyelemért.

Részegen

Pillantás a kilencedikről

Két időjárási rekordot is döntött, a legmelegebb és a legnaposabb év volt 2025 a mérések kezdete óta az Egyesült Királyságban

A tíz legmelegebb év mindegyike az elmúlt két évtized egyike.

A 2026-os évben is számos konfliktusra számíthatunk a nemzetközi színtéren, nem kérdés, hogy továbbra is Donald Trump dominálja majd a híreket

S nagy kérdés, véget ér-e majd a háború. Elemzők nem egységesek a kérdésben.

Donald Trump láthatóan nagyon örült a neki kitalált, mondvacsinált díjnak

Eper, puncs, háború, csokoládé, avagy, már csak pár évet kell kibírni itt

Kevés egyszeri és megismételhetetlen van a születésen és a halálon kívül, és 2025 ilyen volt. Nincs belőle másik. (Sajnos, merthogy jó dolgok is történnek azért ebben az überfurcsa kommunikációs igazgatóként hőbörgő szociopata jelenkorban.) Tizenhat évünk se lesz másik. Ez a mondat itt, ez sincs jobb helyzetben: hopp, elmúlt. Múlásköb a fortissimón. A jövő más. Abból rengeteg van. Leírhatom például meglepetésemre, hogy episzkopális egyház, és aztán ki is húzhatom gyorsan, mielőtt szétszaladna a Nyájas, és különben is. Viszont addig jár a korsó a kútra, amíg – ha már 2026. Jó szokásunkhoz híven közéletünk ismert és kevésbé ismert szabadságpárti szereplőihez fordultunk, reménytelenségében is szép kísérletet téve arra, hogy ha emlékművet nem is, de legalább egy apró kilátót építsünk 2025-nek, vagy tanösvényt, hovatovább lombkoronát, de semmiképpen sem solymári körforgalmat, mert az hova vezetne, ugye. És 2026-ot is felskicceltük. Jó lesz az, ha rajtunk múlik, mivelünk, a jelenben múlatva a jövő időt.

"Nem hagyjuk abba" elnevezésű tüntetés résztvevői 2025. május 27-én

Válogatás a Népszava kedvenc 2025-ben készült képeiből – II. rész

2025-ben 1485 eseményen jártunk és 51 792 fotót készítettünk. Ott voltunk Lázár János lakossági fórumán, a novaji Remélésen, a vidéki kocsmák eltűnő világában, Magyar Péter sokadik országjárásán, részt vettünk az első Nemzeti Oligarcha Napon, Ferenc pápa temetésén a Vatikánban, a hatvanpusztai szafarin, Hadházy Ákos keddi tüntetésein, a gyermekvédelmi tüntetéseken, fényképeztünk a Művészetek Völgyén, a Sziget Fesztiválon, az 5. Pécs Pride felvonuláson, Will Smith koncertjén és Krasznahorkai László Nobel-díját is megünnepeltük. Farbaky Tamás képeiből Ilyés Zalán válogatta ki kedvenceit.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) által szervezett tüntetés Budapesten a Kossuth téren 2025. március 8-án

Visszatérőben a kalózkodás, idén rekordot döntött az illegális műélvezet

Öt évvel ezelőtt minden szakértő temette a kalózkodást, azóta csaknem megtriplázódott az érdeklődés.

Nőtt az illegális letöltés, a torrent jelenléte az interneten

Migránskúra

Elkészült a felmérés, a magyarok megmondták, mit tartanak 2025 legnagyobb sikerének, kudarcának, botrányának

A legnagyobb siker az irodalmi Nobel-díj, a legnagyobb kudarc a letartóztatások elmaradása az MNB-ügyben, a legnagyobb botrány pedig a Szőlő utcai ügy 2025-ben az emberek szerint.

Hasonló eseményekből biztosan nem lesz hiány a következő hónapokban

Válogatás a Népszava kedvenc 2025-ben készült képeiből – I. rész

2025-ben 1485 eseményen jártunk és mintegy 51 792 fotót készítettünk. Ott voltunk Kiss László óbudai polgármester szabadulásánál, Nyírpilisen a felzárkózó településen, Szeged-Veszprém kézilabda döntőn, Tatai Patara történelmi fesztiválon, a 30. Budapest Pride felvonuláson, Gyulai Memorial atlétikai bajnokságon, MotoGP Magyar Nagydíjon, ételfutárok tüntetésén, Magyar Péter országjárásán, bölényfarmon, Hatvanpusztán, buszgarázsban, az első őszi havazáson. Flajsz Péter képeiből Farbaky Tamás válogatta ki a kedvenceit.

2025. szeptember 6. Csatkai cigánybúcsú.

Hellnah – 2025 mémjeit aligha sírjuk vissza

Őrület a mozikban egy jelenet miatt, 6-7, merényletből kimeríthetetlen humorforrás. 2025 az egyik, hanem a legrosszabb évet produkálta a mémek szempontjából. A hab a tortán, hogy az idei évi trendjeit már a vezető politikusok is átvették.

Választói igények

Lengyel László: Szörnyű év és a remény

Orbán Viktor dicsősége, hogy elsőként rombolt le egy liberális demokráciát Európában és a világban. 

Mindent eltolt az idén a NER, amit csak lehetett

Magára vette az évet az állampárt: Semjén Zsolt belebújt „Zsolti bácsi” bőrébe, Orbán Viktor magára húzta, hogy ő Bindzsisztán vérkorrupt vezére, Sulyok Tamás pedig vállalta: rá értették azt, hogy szatyor fing - erről is szó esett a Népszava közéleti podcastje, a Hol élünk? idei utolsó, évösszegző adásában.

Visszatérnek az éjszakai fagyok, de legalább a nap sütni fog az utolsó decemberi hétvégén

Pénteken előfordulnak borongósabb körzetek, másutt azonban nagyrészt fátyolfelhős, napos idő várható

Vlagyimir Putyin boldog karácsonyt kívánt Donald Trumpnak, de személyes kapcsolatfelvétel jelenleg nincs tervben

A Kreml szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy viselkedik, mint egy nem teljesen épelméjű ember.

Erdő Péter: Adja meg Isten, hogy tudjunk hálásak lenni minden jótevőnknek

A szeretet nem fér össze a félelemmel – bíboros, esztergom-budapesti érsek.

XIV. Leó: Isten számára nincsen hely ott, ahol nincsen hely az ember számára

Elég lesz számunkra ez a szeretet ahhoz, hogy megváltoztassa az emberiség történetét?  – tette fel a kérdést első karácsonyi miséjében a katolikus egyházfő.

Csendes éj – Két év háború után újra visszatérhet a karácsony a Szentföldre

Jézus szülővárosa, Betlehem ismét várja és fogadja a zarándokokat.

A Jézus szülőhelyéhez vezető lépcsők a betlehemi bazilikában

Katasztrofális évet zártak a magyar gyümölcstermesztők, ha ez jövőre megismétlődik, gazdák tömege hagyhatja abba a munkát

Az almatermés 2025-ben a felére esett vissza.

Nemcsak az ültetvények öregednek, hanem a művelőik is

Átlagosan 100 ezer forintot költöttek idén ajándékokra a magyarok, úgy tűnik, a fideszesek gazdagabbak az ellenzéki szavazóknál

A megkérdezettek 9 százaléka úgy válaszolt, hogy a favásárlás, az ajándékok, az ünnepi ételek és italok, családlátogatások nagy anyagi megterhelést jelentenek számukra, ezért nem is tudják úgy ünnepelni a karácsonyt, ahogy szeretnék. Felmérés.

Nem látszik roham, óvatosan vásárolnak az emberek

2025 van, fehér karácsony ugyanúgy lesz itt, mint repülőrajt

Inkább csak az eső fog esni. Gazdaságpolitikai beszúrásokkal tűzdelt időjárás-jelentés következik.

Óvatosan és keveset költenek a magyarok, a plázákban nézelődő tömeg megtévesztő képet ad

A fogyasztók változatlanul bizonytalanok, a kiskereskedelem aligha zár kiugró szezont. 

Nem lesz olcsóbb ez az ünnep sem, a magyar ponty az importtal harcol

Idén folyamatosan zuhant a kakaóbab ára a világpiacon, ám a szaloncukorért mégsem fizetünk kevesebbet. A pontyért viszont bár többet kérnének a hazai termelők, azonban az importált tengeri halak miatt nem tudnak.

Egy kiló ömlesztett szaloncukor 1800-1900 forintba kerül idén is

Könyvesbolt, metró, fényjáték: most egész Stockholm Krasznahorkai Lászlóról szól egy kicsit

A svéd fővárosban úgy viszik a Nobel-díjas magyar író műveit, mint a cukrot. Helyszíni riport.

A termelők azt állítják, nem miattuk drága a fenyő, mindenki a másikra mutogat

Az elmúlt években folyamatosan emelkedő placc-, és fuvardíjjal magyarázta lapunknak egy fenyőárus, hogy tavalyhoz képest 10-15 százalékkal emelkedett a fa ára. Több gazda viszont arról beszélt lapunknak, hogy a nagy haszon nem nálunk jelentkezik.

Bő egy hete indult be a nagyüzem, azóta folyamatosan vágnak és hálóznak a termelők

A kezdet, a vég és mi a sor végén

Magyarul, Kurtág György szerezte zongoraszót követően beszélt Krasznahorkai László évmilliókról és a botladozó, parányi emberről Stockholmban, néhány nappal a Nobel-díj hivatalos átvétele előtt.

„Utad az evolúcióban lélegzetelállító, csak sajnos: megismételhetetlen” −

Krasznahorkai László vasárnap mondta el Nobel-beszédét, amelyet a Magvető Kiadó jelentet meg

Lando Norris lett az F1 2025-ös világbajnoka

Max Verstappen, a Red Bull pilótája nyerte az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjat, de végül a McLaren örülhetett, a harmadikként leintett brit versenyzője két pontot megőrzött előnyéből.

Krasznahorkai László: A remény nálam éppen végleg kifogyott

A Jó és a Rossz között tíz méter távolság is áthidalhatatlan – derült ki abból a díszelőadásból, amelyet 2025 irodalmi Nobel-díjasa tartott vasárnap a stockholmi Svéd Akadémián. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang