Lemondott a hivatásos szolgálati jogviszonyáról Bozsó Zoltán dandártábornok, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka – válaszolta a Telexnek a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya.
Életrajza szerint Bozsó Zoltán többször töltött be vezetői beosztást a rendőrségnél. 1990 és 2003 között váci rendőrkapitány volt, majd a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója lett. Két évig volt a BRFK rendészeti helyettese, majd gödöllői rendőrkapitánynak nevezték ki. 2017 és 2018 között a tiszalöki börtön parancsnoka volt, majd 2018-ban a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokának nevezték ki. Azóta töltötte be ezt a tisztséget.
Hozzáteszik: Bozsó oktatói és vizsgaelnöki tevékenységet lát el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjában, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Oktatási és Kiképző Központ által szervezett fogdaőri, valamint őr-kísérőőri szaktanfolyamon. 2021-ben a Magyar Érdemrend lovagkereszt katonai tagozata kitüntetést vehette át.