Benkovics Judit: A kaméleon

Nem is tudom, hol kezdjem
ezt az egészet, tehetetlenül tárom szét a karom,
mikor a főnök habzó szájjal böfögi az arcomba,
miért nincs készen a határidős projekt,
a monitorom kijelzője szerint 15.22-kor történt,
nyolc perccel a munkaidőm vége előtt,
már ekkor tudtam, hogy túlórázni fogok,
amit el sem számolnak majd,
ezért inkább Wally Lambot olvasom ismét,
Ez minden, amit tudok, van benne valami,
ami egyszerre emel fel, és mar a gyomromba,
együtt sóhajtok a fekete betűkkel,
kiszáradt számmal hangtalanul formálom őket,
ahogy türelmetlenül sorakoznak előttem,
néhányukat átugranám, sürget a kíváncsiság,
de visszaerőszakolom a szememet a következő szóra:
zsarnokoskodó.
Hirtelen ráeszmélek, milyen áporodott itt a levegő,
kitárom az ablakot,
a szomszédos iskolából hazafelé mennek a gyerekek,
túl nagy a zaj, inkább bezárom,
rezeg alattam a léc, mint a múltkor,
mikor véletlen eltüntettem az Excel-tábla
C oszlopának 4. sorát, C4, akár bingó is lehetne,
de nem az, ezért a B. Gábor nem kapta meg a fizetését,
épp karácsony előtt, pontosabban én nem kaptam meg,
mert át kellett adjam a saját béremet a számára,
ami az övének csupán a 60%-a,
így nem tudtam megvenni a színházbérletet,
ajándéknak szántam, a Csirkefejet is műsorra tűzték,
nem Gobbi Hildával, hiszen ő már halott,
pedig ő igazán szenzációs volt.
A bére fennmaradó 40%-a miatt
borzasztó hangosan ordított velem, megalázó helyzet volt,
majdnem annyira, mint amikor 8.-ban először
jött meg azon az egyébként egész jó filharmóniakoncerten,
nyomot hagyva a világosbarna széken,
mellettem meg a Laci azonnal öklendezni kezdett,
mert ő rosszul van a vértől,
a Dia meg megállás nélkül vihogott, pedig ő lány,
csak nagyon hülye szegény, nem tehet róla,
ő még az igazgató temetésén is röhögőgörcsöt kapott,
az új igazgató első intőjének szerencsés nyertese lett ezzel,
Réka meg a markomba nyomott
egy betétet, hát ennyit a dicső pillanatról,
hogy nővé értem.
Ez a disznó közben újra, vagy talán még mindig itt áll,
az asztalomra morzsál, és az aurámba tapos,
én meg nem tudom tovább olvasni, mi történt miután Thomas
levágja a bal karját, az ikerbátyja pedig megtagadja,
hogy visszavarrják, világegyetem, ez a következő szó,
rettentően zavar a szuszogása az olvasásban,
valahogy véletlenül mindez hangosan is kiszalad a számon,
disznóstól, Thomasostól, világegyetemestől.
Ő felszólít, hogy szedjem össze a holmim,
a papírjaimért jöjjek csak be legközelebb,
egy szóval sem tiltakoztam,
a holmim mindössze két könyv az alsó fiókban
és egy kaméleon kindertojás-figura,
amit az utcán találtam az első napomon munkába jövet,
hát nem hozott szerencsét,
azért mégis zsebre vágom, el sem köszönök,
az ajtón kilépve mélyen belélegzem
a hűvös, kora tavaszi levegőt.