Donald Trump leállította az ukrajnai fegyverszállításokat. A döntés „ideiglenes” és még nem vonatkozik azokra a szállítmányokra, amelyek európai országok közvetítésével jutnak el az orosz agresszió áldozataként háborúzó országba. Persze akik a bármi áron való békekötést az ukrán dráma zárófelvonásának tekintik, most majd ujjonganak. Ám lehet, hogy a bölcsesség, miszerint nem minden az, aminek látszik, erre a drámai fordulatra is érvényes.
Donald Trump nemcsak hogy nem bolond, hanem ő az, aki szándékosan kiszámíthatatlan mozgásával, sokszor egymásnak is ellentmondó nyilatkozataival rendszeresen a bolondját járatja mindenkivel: szövetségesekkel, vetélytársakkal, politológusokkal. Néhány hete azt a nem éppen államférfihez illő heccelődést engedte meg magának, hogy miután „diktátornak” minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, kijelentette: „Ezt én mondtam? Nem hiszem el, hogy ezt mondtam”.
Zelenszkij pocskondiázása persze nem volt véletlen, amit aztán az Ovális irodában történt összezördülés is igazolt. Ahogy nem volt véletlen az sem, hogy Franciaország első emberének érkezésekor az amerikai elnök nem vette a fáradságot arra, hogy a Fehér Ház főbejáratánál fogadja a vendéget, amint azt a protokoll diktálja.
Donald Trump tudja, mit akar, és nyilvánvaló, mely irányba igyekszik kormányozni az Amerika hajót. Mivel Kína miatt egyeduralkodó világhatalmi státuszra már nem tarthat igényt, a Nyugat vezető hatalmának egyeduralkodójaként akarja megerősíteni magát, mely koncepcióba Európa alázása is belefér. Belpolitikai téren pedig ne legyen igaza a legendás jövőfürkész Francis Fukuyamának, aki szerint Trump másodszori felkapaszkodása által az Egyesült Államok már ki is vált a liberális demokráciák közül, és mostantól az autoriter államok táborát erősíti.
Donald Trump kora ifjúságától kezdve azt a két dolgot hajszolja, amit bárhol a világon minden üzletember a gátlástalanabb fajtából: a pénzt és a hatalmat. Amit Ukrajnával művel, alapjában véve szintén nem más, mint szatócskodás. Most éppen arról van szó, hogy mivel az Egyesült Államok geopolitikai okokból ebben a konfliktusban nem állhat ki Ukrajna mögül, legalább gazdaságilag több hasznot húzzon ebből a kényszerhelyzetből. Mi mással lehetne magyarázni azt a követelést, hogy Ukrajna 500 milliárd dollár értékű ásványkinccsel fizessen az eddig 90 milliárd értékű amerikai segélyekért?
Véglegesnek tekinteni a washingtoni történéseket akkor lehetne, ha az elnök korlátlan hatalommal bírna. Ha nem kellene számolnia a kongresszus, a pártok, a kormányzati szakértők, a sajtó, a tizenhat titkosszolgálat véleményével, az alkotmányos korlátozásokkal. Vagyis ha nem létezne a Fukuyama által féltett amerikai demokrácia a maga hatalomellenőrző mechanizmusaival. Trump ugyan módszeresen és szorgalmasan szalámizza ezeket. de ő sem mindenható, még mindig sok mindenben meg van kötve a keze.
A budavári prioritások szempontjából az ukrajnai vérengzés megállítására vonatkozó elképzelései és tettei a legfontosabbak. Ezek a prioritások most egybeesnek a tényleges magyar érdekkel, már amennyiben ez a béke Magyarország számára a vészhelyzetből és vészkormányzásból való szabadulás feltétele. E tekintetben Trump lendületesen indult, de Zelenszkijnek szánt, hazudozással vegyes fenyegetőzése mögül pontosan az hiányzik, amit ez a stílus és modor jelezni hivatott: az erő.
Trump abban a tudatban hozta meg legújabb döntését, hogy az egyetlen dolog, amivel Ukrajnát a meghátrálásra, a háború vesztesként való azonnali befejezésére kényszerítheti, az az Ukrajna fegyverellátásának 40 százalékát kitévő amerikai szállítások leállítása. Van ok azonban azt feltételezni, hogy ezt a döntést korai lenne véglegesnek tekinteni.
Gyanítható ugyanis, hogy az amerikai fegyverszállítások leállítása, történjenek azok közvetlenül vagy EU-tagállamokon keresztül, Trumpnak sem érdeke. Ő már a választási kampányban azzal ijesztgette az ukránokat és Európát, hogy minden amerikai segélyt leállítanak, ha Zelenszkij nem ül azonnal a tárgyalóasztalhoz. Ezzel direkt ellentétben a Reuters hírügynökség azt közölte február közepén, hogy az új kormányzat egyes tagjai suttyomban és persze Ukrajnára hivatkozva, a Biden érához képest is több amerikai fegyver megvásárlását követelik az európai partnerektől. Arról pedig eddig nem volt szó, hogy ezek nem adhatók tovább Ukrajnának.
Az ukrajnai fegyverszállítások leállítása már csak a Trump választási győzelmében erőteljesen közreműködő hadiipari lobby miatt sem tekinthető véglegesnek. Keith Kellogg, a régi-új elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a napokban is tett egy nehezen félreérthető kijelentést: „Az USA mindig szívesen ad el amerikai gyártmányú fegyvereket, mert ez erősíti gazdaságunkat”.
Lehetséges továbbá, hogy az új amerikai kormányt, miközben Ukrajnát illetően a döntőbíró szerepében tetszeleg, valójában nem igazán érdekli, mi történik Ukrajnával, és az sem, hogy meddig tart a háború. Trump saját szavai legalábbis így értelmezhetők: „Vagy befejezzük a háborút, vagy hagyjuk őket, hagy harcoljanak, és meglátjuk, mi történik”.
Az Egyesült Államok geopolitikai és gazdasági érdekei igenis megkívánják, hogy az ukrajnai béke ne egyértelmű orosz győzelem, hanem legalább valamiféle mindkét fél által vállalható kompromisszum alapján jöjjön létre. Amit ebben a játszmában Trump sikerként könyvelhet el, az megint csak arra vall, hogy milliárdos oligarchaként nagyobb erőt képvisel, mint politikusként. Hiszen Zelenszkij abba egyszer már beleegyezett, hogy fontos ukrajnai ásványkincsek kitermelése amerikai cégek kezébe kerüljön. Miért ne egyezett volna bele? Ukrajna számára ez bőven belefér a kompromisszum fogalmába, hiszen katonai ereje ezzel nem csorbul, viszont a sokszáz milliárdos külföldi támogatásokért egyszer valamiképpen fizetnie kell. Zelenszkij abba is beleegyezhet, hogy bármikor bárkivel leül a tárgyalóasztalhoz.
Az új amerikai békepolitika eddig semmilyen eredményt nem hozott, de ez nem azt jelenti, hogy a mostani Ukrajna-ellenes handabandázás mögött ne lenne racionális számítás. Ez esetben a kalmártempóra váltó hivatalos Washingtont az a jogos megfontolás vezeti, hogy Ukrajna a harctéri erőviszonyok egyenlőtlensége miatt kénytelen lesz belenyugodni bizonyos területi veszteségekbe és az ásványkincsei feletti ellenőrzés elvesztésébe, különben a háború nem fejezhető be. Az elnök csak akkor jár tévúton, amikor nem veszi tekintetbe, hogy az orosz hatalmi ambíciók által közvetlenebbül érintett Európa beleegyezése nélkül, a veszteségek mértékének korlátozása és az ukrán nemzeti önbecsülés megőrzése nélkül a konfliktus nem lezárható.
Budapestnek ebbe a világhatalmi játszmába a jelek szerint nincs beleszólása, meglehet, a tét Magyarország számára sem csekély. Igaz, a kérdések kérdése az új amerikai adminisztráció felé nem az, hogy véget tud-e vetni az ukrajnai háborúnak, hanem az, hogy levegőhöz juttatja-e a lassan gépkocsiipari alvállalkozóvá átszerveződő magyar gazdaságot. E tekintetben a kormánypropaganda is beéri teljesen bizonytalan várakozások fejtegetésével. Tipikus példája ennek Palkovics László víziója: „Bízom abban, hogy kezet foghatok Elon Muskkal egy nagy amerikai mesterséges intelligencia beruházás magyarországi alapkőletételénél”. Good luck!
Szó van ezen kívül a kettős adóztatás újbóli megszüntetéséről, a Biden által megszigorított vízumkényszer enyhítéséről. Fontos dolgok ezek, de az igazi nagy tét mégiscsak a kereskedelmi-gazdasági együttműködés feltornázása. Erre a feladatra a kormány külön miniszteri biztost nevezett ki, akinek az lenne a dolga, hogy a McDonald’s, a Kentucky Fried Chicken, a Coca-Cola és az amerikai számítógépes óriások által dominált hagyományos és nagyon egyoldalú kapcsolatrendszert Magyarország számára előnyösebb elemekkel bővítse.
Good luck! – mondhatja erre a magyar, mi mást is mondhatna. Egy olyan amerikai elnöktől azonban, aki nem hülye, nem analfabéta, de nárcisztikus, szeszélyes és cinikus személyiségével talán még saját hazájának is több kárt okoz, mint amennyi jót, egy kis közép-európai ország ne várjon sokat.
A szerző újságíró.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.