A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) döntése értelmében 2025. július 1-jétől 752 kilométer vasúti pálya a MÁV-csoporttól átkerül üzemeltetésre a GYSEV-hez, az intézkedés 13 vasútvonalat érint, a vasútvonalak üzemeltetése nem jelenti a személyszállítási tevékenység automatikus átvételét, ezeket a közszolgáltatási feladatokat fokozatosan, több ütemben veszi majd át a zöld-sárga vasúttársaság - derül ki a tárca lapunkhoz is eljuttatott közleményéből.
E szerint az új esztendő első napjaiban megfogalmazott 10 miniszteri vállalás egyike volt, hogy a Dunántúl északnyugati részén az - immár magyar irányítás alatt lévő - GYSEV Zrt. veszi át a MÁV-csoporttól egyes vasútvonalak üzemeltetését, az így felszabaduló járművek pedig az ország keleti részében állhatnak szolgálatba. – Összeadjuk a két magyar irányítású vasúttársaság, MÁV és a GYSEV erőforrásait" - fogalmazott a 10 vállalás szövegében. Mint ismertették, ennek megfelelően az idei nyári főszezontól kezdve a GYSEV jelentős többletfeladatokat kap: a vasúttársaság ebben az évben mintegy 752 kilométer vasúti pálya üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól.
A két vasúttársaság vezető szakemberei az elmúlt hetekben véglegesítették az átadás-átvétellel érintett vasútvonalak pontos határait. Ennek értelmében az alábbi szakaszok üzemeltetése kerül át a GYSEV-hez 2025. július 1-jétől:
a 10-es vonal Győrszabadhegy-Celldömölk szakasza, a 11-es vonal Győrszabadhegy-Veszprém szakasza,
a 13-as vonal Veszprémvarsány-Franciavágás szakasza, a 14-es vonal Pápa-Csorna szakasza,
a 17-es vonal Zalaszentiván-Nagykanizsa szakasza, a 20-as vonal Porpác-Székesfehérvár szakasza (Székesfehérvár állomás már nem),
a 23-as vonal Zalaegerszeg-Rédics szakasza, a 24-es vonal Zalabér-Batyk-Zalaszentgrót szakasza,
a 25-ös vonal Boba-Őriszentpéter-országhatár szakasza, a 26-os vonal Ukk-Balatonszentgyörgy szakasza (Balatonszentgyörgy állomás már nem),
a 27-es vonal Hajmáskér-Csajág szakasza (Csajág állomás már nem),
a 30-as vonal Murakeresztúr országhatár-Balatonszentgyörgy szakasza (Balatonszentgyörgy állomás már nem),
a 60-as vonal Murakeresztúr-Gyékényes-országhatár szakasz
A vasútvonalak üzemeltetése nem jelenti a személyszállítási tevékenység automatikus átvételét is. 2025. július 1-jétől egy vonalszakaszon, Zalaegerszeg és Celldömölk között, a többi érintett szakasz esetében pedig fokozatosan, több ütemben veszi át a személyszállítási közszolgáltatási feladatokat a GYSEV Zrt. A vonalátadás-átvétel folyamatával járó további feladatokról folyamatosan egyeztetnek a MÁV-csoport és a GYSEV Zrt. szakemberei - tájékoztatott az ÉKM.