Több szempontból is határátlépésnek tekinthető a Kolibri Színház botrányossá vált igazgatóváltása. Bár lassan ez a szó is értelmét veszti, mert szinte minden napra jut hasonló lépés. A Kolibriben történteket nézve azonban nem lehet nem elveszteni a nyugalmunkat. Több évtizede működik egy nemzetközi viszonylatban is sikeres ifjúsági-gyermek színház. Figyelemre méltó nevelési programmal, csecsemőszínházzal, kamaszoknak szánt, vitára inspiráló előadásokkal. Az eddigi igazgató úgy dönt, nem folytatja. Intézményen belülről születik egy pályázat, a társulat támogatja, minden simán mehetne tovább. Erre a fenntartó minisztérium kinevez egy másik jelöltet, akinek a személye ráadásul számtalan szakmai és etikai problémát vet fel. A döntést erőteljes szakmai felháborodás kíséri. A minisztérium azonban érthetetlen módon erőből ragaszkodik Zalán Jánoshoz, egyre nevetségesebbé téve az egész kálváriát.
Ám nevetni már egyáltalán nem tudunk, hiszen a kinevezés miatt felmondtak munkatársak, esik szét a társulat. A minisztérium és Zalán kommunikációjára jellemző, hogy a távozókról szóló, sajtóban megjelent számot is cáfolják. Ahogy azt is, hogy az egész tulajdonképpen a színház kivégzését jelentené. A Kolibri kulturális háborús üggyé vált, ami mégiscsak nonszensz. Ráadásul a mai napig nem tudjuk, miért kellett így történnie. Felelős pedig egyelőre még a láthatáron sincs. Akinek vállalnia kellene a felelősséget, mossa kezeit és vállalhatatlanul visszatámad. A Kolibri közönségével, azokkal az előadásokkal, amelyek fontossá váltak a Jókai téren, a fenntartó nem foglalkozik. Folytonosságot és több pénzt ígér, de közben az igazgatóváltással gyakorlatilag kiüríti az eddigi jól bevált profilt. A szégyenletesnél nem tudok finomabb jelzőt használni. Ez már jóval több, mint egy egyszerű határátlépés.