Oroszország;Nagy-Britannia;Ukrajna;brit férfi;orosz-ukrán háború;

Ukrajna oldalán harcolt egy brit férfi, 19 év börtönre ítélték Oroszországban

Terrorizmussal és zsoldos tevékenységgel vádolták meg. A 22 éves James Scott Rhys Anderson az első brit állampolgár, akit Oroszországban elítéltek azért, mert részt vett a háborúban.

Egy orosz hadbíróság 19 év börtönre ítélt egy brit állampolgárságú férfit, arra hivatkozva, hogy Ukrajna oldalán harcolt a háborúban – írja a BBC.

James Scott Rhys Anderson esetéről a Népszava is beszámolt. A férfit még tavaly novemberben ejtették foglyul Oroszország kurszki térségében, amelynek egy részét Ukrajna az augusztusi meglepetésszerű offenzíva megindítása óta ellenőrzése alatt tartja. Azután került a hírekbe, hogy az interneten elkezdett terjedni egy videó, amelyben a férfi azt állította, hogy korábban a brit hadseregben szolgált, majd csatlakozott az ukrán Nemzetközi Légióhoz, egy külföldi önkéntesekből álló katonai egységhez.

Korábban a brit külügyminisztérium is megszólalt az ügyben. A tárca akkor azt közölte, hogy „támogatja egy brit férfi családját, miután jelentések érkeztek a fogvatartásáról”. A férfit Oroszországban katonai bíróság elé állították, terrorizmussal és zsoldostevékenységgel vádolták meg, és szerdán 19 év börtönre ítélték. Ennek első öt évét börtönben tölti, majd egy büntetőtelepre szállítják, ahol szigorú körülmények között tartják fogva.

A 22 éves Anderson az első brit állampolgár, akit Oroszországban elítéltek azért, mert részt vett a háborúban.

Az orosz nyomozók azzal vádolták, hogy egy szervezett csoport tagjaként „terrorcselekményt követett el”, illegálisan lépte át az orosz határt, „jelentős anyagi kárt okozott” és „destabilizálta” a hatóságokat. Háromnapos tárgyalása zárt ajtók mögött zajlott. Az orosz bíróság közleménye szerint bűnösnek vallotta magát, de ezt nem lehet ellenőrizni, mivel elfogása óta nem nyilatkozott önállóan. 

A katolikus egyházfőnek az éjjel ismét nem invazív gépi lélegeztetésre lesz szüksége. Állapota azonban stabilnak tekinthető, egy kicsit dolgozott is a nap folyamán.