Winston Churchill miniszterelnökké történt kinevezése után, 1940. május 13-án mondta el híres beszédét, amivel magával ragadta és maga mellett tartotta a háború öt évére a szigetország népét. Nem ígért „könnyű álmot” és nem is említette, hogy „új aranykor köszönt reánk”, vagy hogy a minimálbér majd mekkora lesz. Így szólt: „… nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, könnyeket és verítéket.”
A mai helyzet talán még nem annyira súlyos, mint nyolcvanöt éve, de tény, hogy az önkényuralmak nemzetközi szövetsége, élén a Trump vezette USA-val, az agresszor Putyin vezette Oroszországgal, a kínai Hszi Csin-pinggel vissza akarja hozni az ököljogot, felrúgva mindazt, amit a világ országai együtt hoztak létre. Azaz a béke talpkövét, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányát, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát és a Helsinki Értekezlet záróokmányát.
A béke alapját együtt alkották meg, mert elismerik és vallják az államok szuverén egyenlőségének, a beavatkozás tilalmának, a nemzetközi viták békés rendezésének, az erőszak tilalmának, a nemzetközi kötelezettségek jóhiszemű teljesítésének, az államok közötti együttműködésnek, a népek önrendelkezési jogának, az emberi jogok tiszteletben tartásának, a határok sérthetetlenségének követelményét. Nincs okunk szépelegni: nem a fair play díj megnyerése, hanem a béke, az egyéni szabadságjogok, a demokrácia, a jog- és tulajdonbiztonság megvédése a feladat. Ehhez kevés egy jó beszéd, a briliáns kardozás, a választási győzelem.
VERGŐDIK A VILÁG. A második világháború után születettek, a baby boomerek és gyerekeik csalódottan vették tudomásul, hogy a nemzeti keretek között alkalmazott, sikeres keynes-i gazdaságpolitika révén elért kivételes, a jóléti államok szinte minden rétegét kedvezően érintő gazdasági és társadalmi fellendülés a hidegháború végén (1989, a berlini fal leomlása) véget ért. A nemzeti kereteket maga mögött hagyó, jövedelmező befektetési lehetőségeket kereső tőke a globalizáció (internet alapú informatikai hálózatok és tőkeáramlás szabaddá tétele) révén a 80-as évtizedben lelassult gazdasági növekedést ugyan újraindította, és új tereket kapcsolt be a világgazdaságba, valamint évszázados lemaradást küzdött le, ugyanakkor a társadalmi egyenlőtlenség új dimenzióját is megnyitotta - annak ellenére, hogy a tömeges éhezés is mérséklődött.
Az élet az új évezredben kiszámíthatatlanabbá vált, ami különösen a 2008-as világpénzügyi válság, de még inkább a 2020-ban kitört Covid járvány következtében erősödött fel. A váratlanul szétszakadt termelési láncok, a szolgáltatások túlsúlyára épült gazdasági növekedés visszaesése következtében a társadalom többsége a világ minden országában rendszeres jövedelem nélkül maradt. Ezt jól-rosszul orvosolták az államok, ám az infláció évtizedekig nem látott szintre emelkedése és a tehetetlenség érzése, a kiáltó egyenlőtlenség átélése elkerülhetetlen volt.
Már önmagában ez is elegendő lett volna a tekintélyuralmi beavatkozást sürgető, piacellenes lázadás bekövetkeztéhez, de ezt a helyzetet súlyosbította a helyi háborúk, a klímakatasztrófa, a hazai foglalkoztatás megszűnése elől menekülő tömegek, azaz idegenek megjelenése a jóléti nyugati államokban. Az állami támogatás elveszítésétől, továbbá az idegen kultúrájú csoportok megjelenésétől való félelem rég meghaladott - „über alles” - ideológiák új köntösben való újjáéledésével, az erőkultusz feltámadásával, társadalmi polarizációval párosult.
Ez a légkör az állami szabályozás maradékától (deregulációs hullámok) is szabadulni igyekvő tőke legagresszívabb csoportjai által támogatott szélsőséges politikai pártok megerősödésével, az ököljog elismertetésével, az agresszió újraéledésével járt együtt. A kiszámíthatóságot, a tisztességes szabályokat, a kisebbségeket elsöprő agresszív vezérekkel szemben hiányzik a tömegek nyelvén beszélő, meggyőző, a társadalmi felemelkedést és a szabadságot féltő, karizmatikus vezető.
CHURCHILL NYOMÁBAN. A nagyságától elvakult Trump, Hszi Csin-ping, Putyin elnéz a világ népeinek vezetői felett. A csupán a nagyságot hangsúlyozó vezérek egyikének sem volt a zsidó-keresztény hagyományban gyökerező, a reneszánsz és a felvilágosodás szellemi vívmányait hordozó kultúrája, aminek birtokában legalább mérlegelnie kellene a kisebbségek érdekeit, a fékek és ellensúlyok rendszerének elsöpréséből származó kockázatokat, a nyers érdek és a képviselt érték közötti különbség hasznát. Ilyen tulajdonságokkal rendelkező vezetőt most csak Európa képes felmutatni: a lengyel közösség széles tömegeit egyesítő Donald Tusk vagy az Európa nyelvén szólni képes Ursula von der Leyen személyében.
Az ököljog élharcosainak talpnyalójává szegődött magyar önkényúr, az abszolút uralkodó jogait birtokló maffiavezér Orbánnal szemben ma az a Magyar Péter látszik eredményesnek, aki még csak lépésről lépésre halad a NER szellemi hátországától való elszakadásban. A kegyelmi ügyben való fellépésétől a Rogán Tónik által gyakorolt korlátlan machiavellizmusig, a közjavak szétrablásától a gyerekek védelmének elhanyagolásáig bátran, térről-térre, utcáról-utcára járva szót emel, és igaz, hogy „tégláról-téglára” építi az új nemzeti összefogást, de még nem mérte fel a feladat nagyságát.
Ennek a világos megtervezéséig még a nálánál tapasztaltabb, nagyobb társadalmi támogatással rendelkező Tusk, von der Leyen, a spanyol Sanchez sem jutott el. Pedig lenne kitől tanulni, főleg, ha olvasgatnák a nagyságtól elvakult Hitlerrel egyedül szembe szállni képes Churchillt. A már idézett beszédét így folytatta: „A legsúlyosabb megpróbáltatás előtt, több küzdelemmel és szenvedéssel teli hónap előtt állunk. Azt kérdik tőlem, mit fogunk tenni? Ezt válaszolom: háborút viselünk szárazföldön, tengeren és levegőben a legjobb képességeink szerint, és mindazzal az erővel, amit Isten adni tud nekünk. Háborút viselünk egy szörnyűséges zsarnok ellen, akinek a bűneinél nincsenek sötétebbek az emberi bűnök történetében. Ezt fogjuk tenni. Azt kérdik tőlem, mi a célunk? Egyetlen szóval válaszolok: a győzelem. Győzelem mindenáron, győzelem minden szörnyűség ellenére, győzelem, legyen a hozzá vezető út bármilyen hosszú és nehéz, mert győzelem nélkül nincs túlélés.”
EGYEDÜL NEM MEGY. A kis országok mint fűszálak hajladoznak, diplomáciai, retorikai bűvészmutatványokkal és katonai védekezéssel igyekeznek elhárítani a nagy országok propagandisztikus, a „legyen újra nagy” szólamok mellett folytatott agresszióját. Gyorsan kiderül, hogy egyedül nem képesek – a méreteiknél fogva sem – ellenállást kifejteni. Ráadásul a nagy országok (elsősorban Putyin) kiszolgálói is – köztük a magyar és a szlovák miniszterelnök, a francia, a holland, a német, az osztrák szélsőjobboldali párt - rombolják a közöttük amúgy is nagyon nehezen létrehozható egyetértést.
Ahhoz, hogy egy ország megőrizhesse a szuverenitását, először azoknak a szolidaritását, cselekvő támogatását kell megszereznie, akik maguk is – mint a fűszálak az elefántok táncterén – féltik a saját fennmaradásukat.
Ami nemzetközi szintű szolidaritás mellett is nehezen érhető el, az nemzeti szinten még inkább veszélyeztetett, hiszen nálunk a magyar maffiavezér rendelkezik az állami erőszakszervezetek, a média, a közpénzek, a fegyveres testületek, a besúgóhálózat, a titkosszolgálatok felett. Az erőfölénnyel szemben csak akkor van esély megőrizni a szabadságot, a szabad személyiség jogait, az egyének és a köz vagyonát, tulajdonát, ha a nép többsége szembefordul az önkényuralommal, ha széleskörű népfrontba tömörülnek a demokratikus erők. Mert nem az a kérdés, hogy ki viszi a zászlót, hanem hogy őt hányan követik.
Ez nem lesz fair play díjas küzdelem, itt az győz, aki győzi. Ennek tudatában érdemes tanulni Churchilltől, aki 1940. június 4-én a következőket mondta: „Ha ellen tudunk neki állni, egész Európa szabad lesz, és a világ élete egy napfényesebb földön folytatódhat. De ha elbukunk, akkor az egész világ, még az Egyesült Államok is és minden, ami valaha fontos volt nekünk, az új középkor sötétjébe süllyed, amit Hitler és perverz tudománya, ha lehet, még hosszantartóbbá tesz.”
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.