A Magyarországon egymásnak feszülő politikai erők többé-kevésbé egyetértenek abban, hogy alig több, mint egy esztendő múlva az országgyűlési választásokon leginkább a kormány gazdasági eredménye, vagy éppen eredménytelensége esik majd nagy súllyal latba. S ezen belül is meghatározó szerepe lesz az infláció alakulásának. A 2025-ös év ebből a szempontból a Fidesz számára kifejezetten rosszul indult, hiszen a drágulás januárban és februrárban is több mint öt százalék volt az elmúlt esztendőhöz képest. Azt korántsem lehet állítani, hogy az infláció - valójában ennek érzete - mindent eldönt majd, azt azonban igen, hogy még a potenciális kormánypárti szavazók is belefáradtak az évek óta tartó jelentős - noha már nem rekord mértékű - folyamatos drágulás kivédésére irányuló küzdelembe. Ezért jóformán politikai hovatartozástól függetlenül mind a vállalkozók, mind a lakosság inflációs várakozása magas szinten beragadt.
Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter, szakítva a korábban unos-untalan hangoztatott háborús és szankciós infláció - egyébként hamis - fogalmával, most egy kevésbé goromba, ám a zavaros kormányzati jövőképet jól tükröző meghatározással rukkolt elő, ami nem más, mint a "meglepetés infláció". Orbán Viktor ezt most az árréskorlátozás bevezetésével szeretné megfogni. A siker kétséges, de ha ismét süllyedő pályára váltana a fogyasztói árindex, akkor - nem nehéz megjósolni - ezt saját "bölcsességüknek" tudnák be. A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter kormányra kerülését követően a kiegészítő nyugdíjemelést, az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfájának 5 százalékra csökkentését preferálná.
Mindkét politikai alakulat mentes viszont közép- és hosszú távú gazdasági stratégiája meghirdetésétől, mert jól érzékelik, hogy a távlatos gondolkodással Magyarországon választásokat nyerni nem lehet, így legfeljebb a napi, egyébként súlyos gondok orvoslására futja. A Fidesz a minden bajok okozójának tekintett Európai Unió befolyásának leszűkítését propagálja, míg a Brüsszelben megbecsült Tisza Párt a hazai, kormányzati szintre emelt korrupciót ostorozza. Ám a Fidesz és a Tisza gazdaságfilozófiája a látszat ellenére korántsem áll messze egymástól. A rendszer lényegén nem változtatnának, reformokról, a 21. század kihívásairól szó sem esik. Egyikük az európai integrációból adódó követelmények teljesítésétől óvná "a magyarokat", az általa csaknem egységes alakulatnak tekintett "népet", másikuk a hazai elit uralmától óvná meg őket. Az a Magyar Péter viszont, aki a média kezelésében kétségtelen fejlődést mutat, téved, amikor azt állítja: az "úgynevezett független sajtó jelentős része is a hatalomgyár és a status quo fenntartásában érdekelt”. Viszont addig, amíg a két politikai alakulat a másik térfelén keres bűnbakot, csupán a valós gazdasági folyamatok értelmezésük szerinti irányát képesek megjelölni, s ezzel részben megalapozott, részben jogosulatlan indulatokat gerjeszteni.