Miért nem a harmadik „randin”? - Gyimesi Emesével szabadságról, szerelemről

Egy XIX. század közepi szerelmi történetet olvashatunk a tollából egy legendás – nemzeti kinccsé, szimbólummá emelkedő – sztárköltő és egy úri kisasszony ikonikussá vált, házassággal beteljesülő kapcsolatáról. Tudományos munka, de néha azon kaptam magam, mintha egy izgalmas regényt olvasnék, ami a kutatás-megírás mozzanatait is rögzíti a forrásdokumentumokkal, tárgyi emlékek fotóival együtt. Hogyan határozta el a művének hangnemét, elbeszélői formáját?

Fontos célnak tartottam, hogy a történetmesélés és az elemzés narratíváit egyesítsem. Éreztem, hogy a kettő közötti egészséges egyensúlyt kell megtalálnom. Filmként láttam magam előtt a forrásokból kirajzolódó eseményeket, azt akartam, hogy az olvasó is átélhesse a történet sodrását, ugyanakkor azt is megértse, milyen sajátosságai voltak annak a társadalmi közegnek, amelyben a főszereplők mozogtak. Hiszen így lehet igazán érzékelni a döntéseik súlyát és a történet tétjét. Kifejezetten forgatókönyvíróknak szánt könyveket is olvastam, ami sokat segített a történet dramaturgiai csúcspontjainak megragadásában. A nemzetközi filmírásban a mai napig alapvető tételnek számít az a megállapítás, amit a magyar származású, de Amerikában tanító Egri Lajos a drámaírással kapcsolatban tett: egy jó történet csak izgalmas karakterekből tud kibomlani, a fordulatok nem véletlenszerűek, hanem a főszereplők személyiségével vannak össz­hangban. Ez pedig a Petőfi–Szendrey-szerelem esetében a valóságban is pontosan így történt: a kapcsolatuk történetének megannyi buktatója, félreértése, fordulata, véletlenszerűségnek tűnő mozzanata mind a költő és Júlia személyiségéből fakadt. Ezért is tartottam különösen fontosnak a lány belső szerelmi szabadságharcát, a dilemmáit, a kételyeit, a bizonytalanságát, mert ez egy nagyon összetett lelki folyamat volt. Szerettem volna érzékeltetni a helyzetek képlékenységét, azt, hogy hányszor, de hányszor alakulhatott volna egészen másként ez a történet. Hiszen a Petőfi-kultusz egyik legnagyobb hátulütője talán éppen az, hogy az ismert végkifejlet tudatában a korábbi történéseket is ennek fényében láttatják. Azt gondolom, hogy az olvasók éppen azáltal érezhetik meg igazán ennek a szerelemnek az elevenségét, ha „elfelejtik”, amit a történet végéről tudnak, és a két főszereplővel együtt élik át az érzelmi hullámzás különböző stációit.

Már a történések idején is sokan sokféleképpen ítélték meg Szendrey Júlia és Petőfi kapcsolatát, majd több mint másfél száz év vélelmei rakódtak egymásra, elfedve, mi és hogyan is történt köztük valójában, mi jellemezte a vonzalmukat, a küzdelmüket. Mennyire kellett „portalanítani”? Mik voltak a leginkább makacs „szennyeződések”?

Az egyik leginkább szembeszökő Szendrey Júlia személyének általánosan negatív megítélése kapcsán az a megdöbbentő, de közben mulatságos tény az utókor részéről, hogy számonkérték ezen az 1846-ban mindössze 18 éves lányon, miért nem tudta már a harmadik „randin”, hogy hozzá akar-e menni Petőfihez. A neheztelők szerint csupán a hiúságát legyezgette Petőfivel való megismerkedése, csak flörtölt, nem vette komolyan az akkor 23 éves férfit. Erre ráerősített aztán Hatvany Lajos Feleségek felesége című könyve, de az egész nyugatos értelmezés is, miszerint Júlia afféle femme fatale-ként szándékosan bizonytalanságban tartotta a költőt az érzelmei felől. Ez a rögzült kép nekik „köszönhető” elsősorban, miközben a korabeli forrásokból, Szendrey Júlia saját írásaiból ez nem igazolható vissza. Azokból éppen az válik érthetővé, miért is volt részéről olyan súlyos döntés, hogy Petőfit választja, miért kellett előtte hosszú hónapokon keresztül megérlelnie az érzelmeit. Egy életre kellett elköteleződnie a választásával, ráadásul egy nagyon eltérő társadalmi státuszú férfi mellett, vállalva a megvetést, ami ezzel együtt jár. Amikor 1847 nyarán már jegyesek Petőfivel, a legjobb barátnőjét, Térey Máriát el is tiltják tőle, ami jelzi, mit is gondolt a szűk társadalmi közege az apai intelmek ellenére való döntéséről.

A könyvéből világosan kiderül, hogy micsoda jól dokumentált a fiatal páros egymásra találásának és házasodásának története, ami 1846–47-ben mintegy 14 hónapot tett ki az első egymásra pillantástól a koltói nászútjukig. Hogyhogy eddig ez nem volt ennyire alaposan megvizsgálva, mintegy önre várva, hogy elvégezze ezt a feladatot, kimutatva a megannyi félreértelmezést?

Nagyon jó forrásadottságok vannak, valóban, hiszen a Petőfi-kultusz jegyében rengetegen megírták a visszaemlékezéseiket, ami egyben meg is nehezíti a kutatást, mert komoly forráskritikára van szükség a tévedések miatt. Azt hiszem, azért maradt el mind ez idáig a téma igazán alapos kutatása, mert az irodalomtörténet nem volt kellőképp érzékeny Szendrey Júlia szemszögére. Én viszont a hiányok és tévedések felfejtése miatt nagy hangsúlyt fektettem az ő nézőpontjára; hiszen ez dramaturgiai és pszichológiai szempontból is izgalmasabbá teszi az ő perspektíváját, és ő volt az, aki nagyobb utat járt be…

Ő volt a párosuk dominánsabb szerelmi szabadságharcosa?

Számára volt nagyobb tétje ennek a döntésnek, hiszen neki volt igazán nagy vesztenivalója is: neki változott meg gyökeresen és visszavonhatatlanul az élete. Ez is oka annak, amiért a döntés meghozatala hosszabb folyamat volt a részéről. Ezért itt nemcsak a külső erőkkel, az apával és a társadalmi renddel szemben vívott szerelmi szabadságharcról beszélhetünk, hanem egy belső, lelki folyamatról is, amelynek során mindenekelőtt önmagával kellett megküzdenie.

Milyen korabeli visszajelzések érkeztek a pár egybekelésével kapcsolatban Petőfi barátai részéről?

A hitetlenkedés volt a meghatározó. Petőfi barátja, a színész Egressy Gábor szerezte a párnak a pesti lakását – ahová társbérletbe Jókai Mór is beköltözött –, és még ő is azt írja a költőnek: majd akkor hiszem el, hogy ez a nász megtörtént, ha már a lakásodon látom melletted a lányt. Tompa Mihály ugyanakkor afelett örvendezett, mennyire nagyszerű, hogy Petőfi elviszi Uray Endre elől „a madarat”. A két udvarló szembeállítása valóban nagyon szimbolikus, hiszen a konzervatív, nemesi családból származó szolgabíró helyett, aki mindenben megfelelt volna az apának, Júlia az öntörvényű költőt választotta, aki semmilyen állást nem akart vállalni – ez tényleg olyan volt, mint egy regény, ezt a kortársak is érezték.

Ha már az apa: nemcsak a szerelmespár története kerül új megvilágításba a könyvében, de a hosszú életű Szendrey Ignác is egészen máshogy mutatkozik itt meg, nem csak mint kőkemény, szigorú antagonista, aki a fiatalok boldogságának kerékkötője.

Szendrey Ignác valóban érdekes személyiség, megérdemli, hogy újragondoljuk a szerepét. Amellett, hogy a dúsgazdag arisztokrata Károlyi család erdődi uradalmának jószágigazgatója volt, rendszeresen publikáló gazdasági szakember, aki haladó módon támogatta a közteherviselés és a jobbágyfelszabadítás gondolatát. Azt hiszem, ha nem a lánykérés, hanem egyéb ok miatt találkozott volna Petőfivel, több fontos közös pontot fedezhettek volna fel a gondolkodásukban. Bár ő Petőfivel és Jókaival ellentétben nem az „ész­arisztokráciában” bízott, hanem a rendi hie­rar­chiában akart érvényesülni. Kétségtelenül szerette a lányát, és annak döntése ellenére is támogatta őt a későbbiekben.

Változott Szendrey Ignác hozzáállása, amikor 1858-ban Júlia húgának, Szendrey Máriá­nak a kezét egy másik szellemóriás, az irodalomtörténész Gyulai Pál kérte meg?

Nagyon fontos különbség, hogy Gyulai hajlandó volt állást vállalni! Ennek a szándéknak a hiánya volt a kardinális kérdés Petőfinél is. Nem a családi vagyon és a nemesség hiánya. Szendrey Júlia Térey Máriához írt egyik levelében kifejti, ha rá tudná venni Sándort, hogy vállaljon el egy biztos állást, akkor enyhülne az atyai szigor, és nem lenne gátja az egybekelésüknek. De mivel tudja, hogy a költő számára a korlát nélküli szabadság fontosabb a szerelemnél is, nem bízik abban, hogy Petőfi hajlandó lenne erre. Gyulai nem véletlenül vállal tanári állást 1858-ban Kolozsváron. És nyilván egy tudós mégiscsak más egy apa szemében, mint egy költő, akinek nincs állása, ráadásul kifejezetten nem is akar magának. Ez, azt hiszem, még ma is elgondolkodtató lenne egy apának.

Akkor nézzük is meg ennek a lehetőségét! Ma egy fiatal magyar szerelmespárnak hasonmód szabadságharcot kellene vívnia önmagával, a szülőkkel, a társadalmi előítéletekkel az egybekelésük érdekében?

El tudom képzelni Petőfi és Szendrey Júlia történetének esszenciáját a mai viszonyokra adaptálva. Egy magas társadalmi státuszú, gazdag, törekvő, menedzseri pozícióban dolgozó apa mosolya, amikor a frissen érettségizett lánya bemutatja neki választottjaként a pusztán publikálásból, alkalmi ösztöndíjakból, költőként megélni szándékozó bölcsészfiút, nem hiszem, hogy őszinte lenne. Szendrey Ignáchoz hasonlóan féltené a lányát. Ma is fényévnyi különbségek feszülnek a különböző társadalmi státuszú és világképű emberek gondolkodásmódja és életstratégiája között. A mi korunk mégis alapvetően más, mint a reformkor. Az 1840-es években, a rendi társadalom utolsó éveiben végtelenül szabályozott világban éltek az emberek, olyan szigorú normák között, amelyek meghatározták azt, hogy az élet különböző területein miként kell viselkedni, milyen utat kell követni. Ma sok szempontból „mindent szabad”, így egészen más problémákkal küzdenek az emberek. Azt hiszem, mindenki megvívja a maga saját „belső szerelmi szabadságharcát”, de abszolút egyéni, hogy ez a lelki folyamat kinek mit jelent. Hiszen ez elsősorban annak függvénye, hogy kiben milyen belső félelmek, gátak, kötődési problémák rejlenek.

Mit gondol, ha nem sikerült volna legyőzni az akadályokat, s nem kelnek egybe Petőfivel, Szendrey Júlia útja akkor is az irodalom felé vezetett volna?

Akkor is írt volna, az biztos. Az más kérdés, milyen karriert futott volna be. Ezt a kettőt érdemes különválasztani. Főleg úgy, hogy a valóságban abban a korban egy női alkotónak eleve szűkre szabott volt az irodalmi karrierlehetősége. Júlia esetében ezt ráadásul személyes tragédiák sorozata nehezítette tovább. Az írásra való vágyat azonban elemi módon érezte, már fiatal lányként írott levelei és naplói sem átlagosak, irodalmi igénnyel bírnak. Akárhogy is alakul az élete, a tehetség és a vágy nagyon erős volt benne.

+1 KÉRDÉS
Milyen módon folytatódik a Szendrey Júlia-kutatása?

Több könyvtervem is van. Ennek a könyvnek biztosan megírom az önállóan is értelmezhető, ugyanakkor szerves folytatását, amely a házasság és a szabadságharc idejéről fog szólni. Ekkor már más lesz a történet tétje: a fókuszba a magán- és közélet egymásnak feszülése kerül.