Bevezető helyett
Tizenöt évvel ezelőtt értelmes elfoglaltságot keresve – 40 évnyi bankszakmai pályafutással a hátam mögött – úgy döntöttem, megpróbálkozom szakfordítással, pontosabban: angol nyelven kiadott társadalomtudományi, ezen belül főként közgazdasági könyvek magyarra történő fordításával (és persze megjelentetésével). Nem számítva az igyekezetet az értelmes elfoglaltság felkutatására, a motivációm hármas volt: nagyon szeretek olvasni, szeretem az angol nyelvet és nem utolsó sorban azt is gondoltam, hogy ezeknek a könyveknek a többsége „magától” nem fog eljutni a hazai közönséghez, így a munkámnak lehet valamennyi szélesebb értelemben vett haszna is. E könyvek többsége ugyanis valóban első osztályú, sőt a feletti; Nobel-díjas és másképpen ünnepelt szerzők műveiről van szó, amelyeket a szerzők nem elsősorban a szakma, inkább a szélesebb olvasóközönség számára szántak.
Az elmúlt hónapokban rövid ismertetőket írtam mindegyik kötetről, amelyeket feltettem a Facebook-oldalamra. Ezek közreadásával a Népszava jóvoltából most egy szélesebb olvasóközönséget is elérhetek.
Edward Skidelsky – Robert Skidelsky: Mennyi az elég? A pénz imádata – Érvek a jó élet mellett. Corvina Kiadó, 2014
Robert Skidelsky brit gazdaságtörténész, John Maynard Keynesről írott háromkötetes monográfiája elismeréseként lovagi címet kapott. Fia, Edward a University of Exeter filozófiaprofesszora. Könyvük nagyon alapvető kérdéseket tesz fel: mit akarunk kezdeni az életünkkel, mire kell a pénz és mit jelent a „jó élet”? Mindezt nagyon színesen, érdekesen, történelmi és kultúrtörténeti kontextusba ágyazva.
A két szerző kiindulópontja – nem meglepő módon – Keynes egy 1930-ban született rövid tanulmánya, amely akkor nem váltott ki különösebb érdeklődést, mostanában azonban elég sűrűn hivatkoznak rá. A mindig optimista Keynes a Nagy Gazdasági Világválság csúcspontján azt jósolta, hogy száz év múlva az egy munkaórára jutó teljesítmény gyakorlatilag megduplázódik, és így az emberek az igényeiket sokkal kevesebb munkával, akár feleannyi idő alatt elégíthetik ki. Ekkor, ahogy fogalmazott: „az emberiség a teremtése óta első ízben szembesül (azzal, hogy) a nyomasztó gazdasági szükségletek szorításából kiszabadulva hogyan töltse el a szabad idejét (...), hogy bölcsen, szépen és jól éljen.”
Keynes jóslatának az egyik fele bejött, a munkatermelékenység közel száz év alatt valóban nagyjából megduplázódott, a másik azonban nem; a munkaidő jóval kevesebbel csökkent, mint amennyit a termelékenység növekedése lehetővé tett volna. Az ok a fogyasztás növekedése; az emberek elsősorban a nyugati társadalmakban egyre többet fogyasztanak, ám eközben igazán nem lettek sem boldogabbak, sem elégedettebbek. A szerzők többször hivatkoznak a világhírű magyar származású közgazdász, Scitovsky Tibor Az örömtelen gazdaság című iskolateremtő könyvére, amelyben a szerző szembeállítja a tömegfogyasztást azzal, amit stimuláló fogyasztásnak nevez; az első hiába nő, csak rövid ideig okoz örömet és előbb-utóbb csömörhöz vezet, a második – egy szép táj élvezete, egy baráti beszélgetés, a sport, a kultúra és általában az alkotómunka – viszont növekedve is tartós örömet okoz.
A két szerző válasza egyértelmű, eljött az idő, legalább is a fejlett világban, hogy az anyagi fogyasztás hajszolása helyett az emberek a „jó életre” törekedjenek. De mi a jó élet? Az igazságossághoz hasonlóan a jó életnek is számos egymással versengő definíciója van. A szerzők ezért nem definíciót ajánlanak, inkább felsorolják azokat a dolgokat, amelyek szerintük együttesen jelentik magát a jó életet. Ezek: a biztonság (fizikai, anyagi és erkölcsi értelemben); a tisztelet (az illető nézetei és érdekei iránt); az egyéniség (a képesség, hogy egyénként megtervezzük és kivitelezzük a számunkra legalkalmasabb életet); a harmónia a természettel; a barátság (erőteljes és szeretetteli kapcsolat, ami összeköt a szűkebb vagy tágabb közösségünkkel) és a szabadidő (olyan dolgok végzésére, amelyeket nem külső kényszer erőltet ránk).
Az így definiált jó életnek vannak előfeltételei, mint a munkára fordított idő csökkentése, azaz a szabad idő növelése és egy bizonyos szintű anyagi biztonság garantálása (alapjövedelem). A kötet szerzői szerint ezek biztosítása az állam feladata, ahogy az állam feladata az is, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel (például az adórendszerrel) ösztönözze a stimuláló fogyasztást és megdrágítsa a tömegfogyasztást.
Nem kérdés, hogy posztkapitalista vízióval van dolgunk, a nagyon rokonszenves fajtából. A szerzők ebben is igazodnak Keyneshez, aki egyáltalán nem volt elragadtatva a kapitalizmustól, mint társadalmi formációtól, de hasznosnak, ha úgy tetszik, szükséges rossznak tartotta. A hivatkozott tanulmányában ezt írja: „Még legalább vagy száz évig el kell hitetnünk magunkkal és mindenkivel, hogy ami jó az gonosz és ami gonosz, az jó, mert a gonosz hasznos, a jó pedig nem az. A kapzsiság, az uzsora és a gyanakvás legyenek még egy darabig az isteneink. Hiszen csak ezek vezethetnek ki bennünket a gazdasági szükség alagútjából a napvilágra…”
