Littner Zsolt: Rövid történet némi tanulsággal

Elvis Presley, a rock ’n’ roll koronázatlan királya egy csapadékban gazdag novemberi napon nyugtalanul nézegette a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér eső áztatta betonját a repülőgép ovális ablakán keresztül. Milyen szerencse, hogy nem adott fel csomagot, gondolta. Csak kézitáskája van, így nem kell majd hosszasan sorban állnia a poggyászkiadónál. Szeretett volna minél hamarabb találkozni a rajongóival. Izgult persze, hiszen régen volt effélében része, kissé kijött már a gyakorlatból. Meg persze attól is tartott, hogy esetleg senki nem várja majd a kijáratnál. De nem kellett csalódnia, mert a Magyar Nemzeti Elvis Klub mind a tizenhét tagja felsorakozott az üdvözlésére. A Király csodálkozott kissé a klubtagok kezében tartott miniatürizált filmfelvevőkön, amelyekkel, úgy tűnt, még telefonálni is lehet.
A világon mindenhol általánosan elterjedt nézet volt, hogy a Király egyszer és mindenkorra meghalt. Kicsapongó életmódot, gyógyszerfüggőséget, szívrohamot és még sok ilyesmit emlegettek. Egyedül csak a magyar rajongók tudták, hogy mindez nem így van. Minden hónap harmadik keddjén találkoztak egymással a Magyar Nemzeti Elvis Klubban. Arany- vagy esetleg ezüstszínű napszemüvegeket viseltek, hallgatták a csillogó fekete lemezeket, és várták, hogy a Király eljöjjön hozzájuk. Néha az is előfordult, hogy a zenétől túllelkesült állapotban a Királyt titokban és csakis egymás között Császárnak nevezték.
A repülőtéren a férfiak barkót viseltek, a nők méhkasfrizurát, esetleg lófarkat. Mindannyian a külön erre az alkalomra készített Elvis-pólóban feszítettek (a Király portréja a csillag-sávos lobogóval a háttérben, nagy piros-fehér-zöld keretben). Elvis Presley-t, a rock ’n’ roll koronázatlan királyát üdvrivalgások közepette betuszkolták Kiss Sándor klubtag, árnyékolástechnikai szakember (Redőnyös Sanyi) furgonjába, és a Magyar Nemzeti Elvis Klubba szállították, ahol már minden készen állt a fellépésre. Zenekar nem utazott a Királlyal, hiszen az őt kísérő zenészek már tényleg mind meghaltak. Egy új csapat összeállításához pedig sok pénz kellett volna. Ez persze semmiféle fennakadást nem okozott, mert a klubtagok feltették a csillogó fekete lemezeket, és a Királynak csak tátognia kellett. Ez azért is volt jó megoldás, mert kisegítette a Királyt, ha esetleg elfelejtette volna a szöveget vagy a dallamot.
Az előadást kisebb incidens zavarta meg. Tekercsik Károlyné egyéni vállalkozó (Büfés Mari) ínszalagszakadást szenvedett, amikor partnere, Kovács László tehergépjármű-vezető (Kamionos Laci) egy olyan kézcserés pörgetést próbált meg végrehajtani vele, amivel utoljára 1967-ben próbálkoztak az Ifjúsági Parkban. A táncképtelenné vált Tekercsik Károlynét saját kérésére a falnak támasztották, és folytatódott a mulatság. A klubtagok önkívületbe estek a Király zenéjére, akiről mindig is tudták, hogy el fog jönni hozzájuk.
A Király nem várta meg a fellépés utáni gratulációkat. Távozott a hátsó kijáraton, leintett egy taxit, és bemondta az egyetlen szót, amit a sofőr is megértett angolul: airport. Talán jobb is így, gondolta már a repülőgépen. Úgy hallotta, hogy a jogdíjakból néhányan még mindig nagyon jól élnek Amerikában. Mosolyognia kellett, ha elképzelte a fancsali képüket, amikor megjelenik náluk, és bejelenti, hogy mostantól övé a pénz. Aztán elkomorult arra a gondolatra, hogy mi lesz, ha egyszerűen nem hisznek neki. Hiszen annyi kókler próbált már visszaélni a nevével. Elvis Presley, a rock ’n’ roll koronázatlan királya hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. Még kipillantott az ablakon, szemügyre vette a földről világító éjszakai fényeket, aztán hátrahajtotta a fejét, és nyugtalan álomba merült.
És a tanulság? A tanulság pedig az, hogy nem szabad elhamarkodni a feltámadást. Fontos, hogy előtte állítsunk össze egy csapatot, aztán folytassunk nagyszabású marketingkampányt, és gondoskodjunk a megfelelő anyagi háttérről. És ha ez nem lehetséges? Nos, akkor inkább ne erőltessük a dolgot, hanem élvezzük az öröklét előnyeit, és várjunk türelemmel az utolsó ítéletre.