Mintha valami elromlott volna a gépezetben. „Túltolták a biciklit” (újabban inkább az úthengert), mint egykor Balog miniszter fogalmazott? Szokatlan módon magyarázkodásba kezdtek, amire eddig nemigen volt példa. Pláne miniszterelnöki szinten. Orbánnak eddig mindig igaza volt, vagy ha nem volt, akkor lesz. Utcai harcosokhoz nem is nagyon illik az a mentegetőzés, hogy ők csak véletlenül sétáltak arra az utcán, épp csak egy üveg sörért ugrottak le, az van a kezükben, nem benzines palack. Sőt, nem is ők voltak, hanem az ikertestvérük, kommunikációs stábjuk, akárkik.
Persze csak Bicskéről tolattak vissza egy kicsit, átmenetileg, csupán a szavak, és nem a tettek szintjén. Most az íróasztal alá bújva várják, elült-e már a ribillió. Moszkvából nem tolattak vissza, és Trump hátához vagy egyéb részeihez is szorosan tapadnak, továbbra is. Ezektől egy centi eltávolodás is veszélyes volna, veszélyesebb, mint az itthon felhergelt közvélemény.
De azért az is számít. A poloskázós-nagytakarítós beszéd után nemcsak a bírói szervezetek, a MÚOSZ, a pszichiáterek-pszichológusok-családterapeuták tiltakoztak, az antiszemita irodalmárok kitüntetése nyomán nemcsak a MAZSIHISZ és írói közösségek, hanem alighanem készültek azonnali mérések is. Vannak módszerek, pl. a fókuszcsoportos beszélgetések, amivel ez gyorsan megy. Gyaníthatóan kiderült, hogy még a saját bázison vagy a megnyerendők között is kontraproduktív a hatás. Többekben keltett rossz szájízt, mint ahányban a kohéziós erőt növelte. Épp ebben a körben van épp elég, magát hirtelen veszélyeztetve érző kettős állampolgár. Vagy, mint mindenütt, a családban, ismeretségben, kollégák között saját neméhez vonzódó ember. Utóbbiaknak persze lehet azt mondani, hogy „csinálják otthon”, mint a kriminalizált hajléktalanok a hajléktalankodást, de az ígért „nagytakarítás” terminusa pontosan az otthonodba, magánéletedbe való behatolást teszi képszerűvé. Hogy nem bújhatsz el, bárhonnan kisöpörhetnek, az arcfelismerő kamerák bárhol elérnek. Ennek tudatában menj boldogan az újranyitott falusi kocsmába is.
Az azóta eltelt napok pedig mutatták, hogy az ijesztő történelmi asszociációk jogosak. A net tele lett Szálasi-idézetekkel, aki szintén poloskákról, nagytakarításról írt. Nyilvánvaló lett, hogy a Pride csak az első állomás. Novák Előd a gyülekezési jogot szétrúgó törvénymódosítás vitáján rögtön cigányozásba kezdett, „putrit” kiabált egy roma képviselő felé. Orbán pénteken a rádióban „magunkfajta normálisokról” beszélt, mintha nem emlékezne rá: Morvai Krisztina nyomán a hírfogyasztókban felrémlik, hogy a magunkfajta-magukfajta ellentétpár a félreérthetetlen zsidózás nyelvi formája volt.
De igen, emlékszik. És ugyan ő maga nem antiszemita, már hajlandó összekacsintani bárkivel, aki segíthet hatalmát megtartani. Ugyan nem megy odáig, mint Morvai, ő nem gúnyolódna a „metélt farkincákon” – erre a kitüntetett szerzőket, lovaggá ütött újságírókat tartják.
És maga a törvénymódosítás - amellyel úgy siettek, hogy a 444 iróniája szerint „addig le sem ért az ereszen”, nem fogadtatott el a megfelelő alkotmánymódosítás - sem csak a Pride-ról szól. Benne már most minden olyan gyűlést tilthatóvá tesznek, amely nem is „népszerűsíti”, csak „megjeleníti” a homoszexualitást. Ha ezt szó szerint veszem - hogy másképp! -, ha egy pap Ferenc pápa idevágó szövegeit idézi a prédikációjában, kizavarható a hívekkel együtt a templomból. Ha író-olvasó találkozót rendeznek Thomas Mann idevágó műveiből vagy Baudelaire-ről és Verlaine-ről, betilthatóvá válnak.
A törvényeket persze meghozzák. Azokban már úgyis rég túl vannak Bicskén. De szavakban kissé visszakoztak. Kocsis Máté már kijelentette, hogy az állampolgárság felfüggesztéséről szóló remek javaslata lehet, hogy jogilag nem lesz megfelelő. Orbán nem átallotta azt hazudni, hogy a poloskán csak Magyar Péter hangfelvételét értette. Aki csak fél percet szán az eredeti szöveg megtekintésére, persze pontosan látja, nem így van. Brüsszelben és a rádióban is azt állítja: még nem tartanak a betiltásnál, épp csak mérlegelési jogot adnak a hatóságoknak. Amelyek teljesen függetlenek, azt sem tudják, ki a miniszterelnök, hát persze.
A köztársasági elnök és környezete kevesebb rutinnal hazudozik. Nem baj, majd beletanulnak. Azt állítják, az elnöki kommunikációs titkárság elszabadult hajóágyúként öntevékenyen lövöldözött, nem az elnök nevében beszélt vérlázító dolgokat. Majd maguk cáfolják a miniszterelnököt, hiszen poloskaképet küldenek – nem Magyar Péternek, hanem az őket faggató szerkesztőségnek. Bayer Zsolt is besegít a kormányfő hülyére vételében: készséggel lepoloskázza megint csak nem Magyart, hanem a momentumosokat.
Na, erre szokták mondani, zavar van az erőben. És lehet, hogy az egész poloskázás-betiltogatás gumicsont (szerintem nem, a gyülekezési jog korlátozása ha már gumi, akkor inkább a gumibot előszobája), de hogy a miniszterelnök szemébe hazudik az országnak, az már nem az.
Hozzájuk már nem kell kínai arcfelismerő rendszer. Megmutatták az igazi arcukat. Eddig sem tetszett túlzottan. Most még a gyávaság is csúfítja.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.