Pénteken a Népszava is beszámolt arról, hogy valaki szivárványos Orbán-pólóval trollkodta meg a közmédia élő adását. Az M1-en éppen az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársa nyilatkozott, majd egy férfi hirtelen felállt a véradószékről, és beállt a kamera elé, a megszólalót pedig a mondandója közepén lekeverték, miután észrevették az ominózus pólót.
Szivárványos Orbán-pólóval trollkodták meg a közmédia élő adásátA 444-nek sikerült elérnie az akciót végrehajtó Zsoltot, aki elmesélte, pontosan hogyan történt az eset. Elmondása szerint gyakran ad vért, és rendszeresen ebben a pólóban jelenik meg. Reggelente jár be, ezért tudta, hogy a vérellátó munkatársai be szoktak jelentkezni élőben az M1-en.
„Ezt félig polgárpukkasztásból csinálom. Két ilyen pólóm van, ebben járok boltba is, mert unom a rendszert és sokszor tehetetlennek érzem magam”
– fogalmazott. Hozzátette, nem gondolja különösen merész húzásnak, amit tett. A mostani akciója véletlenül sikerült, nem készült rá előre, csak „jó volt az időzítés.” Egy véradás 5-8 percig tart, utána pár percet bent maradnak a szobában pihenni. Zsolt pont végzett, mikor látta, hogy pillanatokon belül élő bejelentkezés lesz.
„Picit húztam az időt, hogy bent tudjak maradni, és arra gondoltam, kipróbálom, be tudok-e állni a képbe vagy elküldenek”
– mesélte. Azt is mondta, hogy a véradó helyiségben nincs operatőr, egy rögzített kamerába beszélnek a nyilatkozók. Zsolt látta, hogy hosszú bejelentkezés lesz, mert a nő szövege a kamera alá volt kiragasztva. Szerinte bénán kezelte a helyzetet a köztévé, a lekeveréssel pedig meglepték a nyilatkozót is, aki a biztonság kedvéért olvasta tovább a szövegét, miután neki nem mondták el, hogy lekeverték az adást.