A Véres Balaton krimisorozat alkotója, Zajácz D. Zoltán a Városligetbe hívta krimisétára az affinis érdeklődőket. Az interaktív program története 1911-be kalauzolt, ahol egy feltételezett gyilkossági ügyet göngyölíthetett fel detektívként a közönség, mintegy másfél órában. Az író Koncz Zsuzsa A vurstli című dalából merített ihletet.
A nyitóhelyszín a Gundel étterem volt, ahol a rendőrfőkapitány zsörtölődve vette tudomásul, hogy felállították finom desszertje mellől. Ám nem volt mit tenni: a vurstliban egy holttestet találtak. Az áldozat Fabricius János, jól szituált vasúti mérnök, akinek halálát minden bizonnyal egy tompa tárggyal a fejére mért ütés okozta. A szemtanúk állítása szerint utoljára egy ismert nehézfiúval, Salánki Gézával látták perlekedni, ám a férfit nem sikerült kézre keríteni. A szerencsétlenül járt János zsebében csupán iratai és egy felindult hangvételű levél lapult, melynek szerzője korábban romantikus kapcsolatot ápolt a mérnökkel. A levélből kiderült: írója igencsak dühbe gurult, amikor Fabricius Jánost egy másik nővel látta „vurstlizni”.
Kiderítettük: a vélt affér valójában egy kissé zavaros rokoni kapcsolat; a másik nő Ajtay Bella színésznő, a néhai mérnök féltestvére. A szálakat tovább bonyolította Bella nárcisztikus pártfogója, Rosenberg Simon textilgyáros felbukkanása, aki nem hitte, hogy Bella és János között valós a testvéri kapcsolat, de azt persze tagadta, hogy féltékeny lett volna a színésznő miatt.
Az egykori vidámpark illusztris körhintájánál találkoztunk a tüzes hangvételű levél szerzőjével, Bihari Vilmával, aki panziót üzemeltetett, és valóban féktelen szerelmet táplált meggyilkolt bérlője iránt, ám állította, levelét csak üres fenyegetésnek szánta. Kiderült továbbá, hogy a meggyilkolt Fabricius ígéretet tett Kádár Anna cselédlánynak, hogy jobb belátásra téríti az őt felvállalni nem hajlandó édesapját, Reiter Ágost minisztériumi főtanácsost. Így Széchenyi fürdőhöz vezetett utunk, ahol a főtanácsos éppen felügyelte a fürdő építkezési munkálatait. A főtanácsos elismerte, hogy Fabricius megfenyegette őt, ám visszautasította a vádakat, és elutasította törvénytelen leányát.
Az elhalálozott vasúti mérnök egyéb gyengeségére is fény derült: Borsody Ferenc, a Magyar Királyi Vasúti Társaság főmérnöke elárulta, hogy Fabricius szerencsejáték- és lóversenyfüggő volt, mi több, tartozott is valakinek. A Városligeti-tónál Dobák Antal uzsorás ezt meg is erősítette. „A holtak nem törlesztenek” – érvelt azzal, hogy nem állt érdekében eltenni láb alól a mérnököt.
Ennél a pontnál már különböző vélemények születtek arról, hogy ki ölte meg Fabricius Jánost. A séta utolsó állomásán, a Millennium Házánál csapdát állítottunk, és végül lerántottuk a leplet a hidegvérű gyilkosról.
Rutinos krimiszerző módjára Zajácz D. Zoltán végig a sorok között terelgette a közönséget, és írói megszokásból időnként szándékosan félre is vezette. De akár egy jó krimi után szokás: hazafelé úton sokáig elemeztük a cselekményt.
Infó: Zajácz D. Zoltán: Rejtély a vurstliban – interaktív nyomozás. Városliget, Millenium Háza, március 22.