Megkésett és kevés – ezek a szavak jutottak elsőként eszembe, miután Német László belgrádi érsek tétova önkritikáját elolvastam, melyet a Népszavának adott interjújában próbált megfogalmazni. („Csalódott a hívek egy része”; március 4.) A meakulpázás szépséghibája, hogy a bíboros előbb örvendezik a magyar katolikus egyházra Orbán Viktor által zúdított közpénzesőn, néhány mondattal később azonban gyakorlatilag kénytelen bevallani: a hívek nem elhanyagolható része rossz szemmel nézi trón és oltár szövetségét hazánkban. Az állami iskolák és szociális intézmények felekezeti kézbe való átjátszásának vagy a milliárdos templomfelújításoknak ugyanis az álságosan szenteskedő autokratikus rezsim megkéri az árát, szemérmetlen kollaboráció formájában.
Az apostolok magyarországi utódai pedig mintha túl is teljesítenék a hatalom elvárásait, ugyanakkor élvezik a nekik juttatott privilégiumokat. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök például hazánk szotyola-köpködő kormányfőjével együtt szurkol a jobb sorsra érdemes költségvetési milliárdokból felhúzott stadionok VIP-páholyaiban, miközben a napfény városában maga is stadiont épít, nem magánvagyonából. Ezek után nem meglepő, hogy Kiss-Rigó választások előtt papjai útján kifejezetten buzdítja a híveket a Fidesz támogatására, a vele készített interjúk során pedig szent együgyűséget tanúsít, ha az Orbán-kabinet szociális érzéketlenségéről, a terjedő nyomorról kérdezik. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök ugyancsak beállt a miniszterelnökünket majmolók sorába, amikor egy interjúban megtámogatta a Putyin kiszolgálójává süllyedt magyar diplomácia álláspontját: teljesen mindegy, ki kezdte agresszorként az Ukrajnában dúló háborút, azonnali „békére” van szükség! (A szélsőjobb retorikájának ismeretében persze kijelenthetjük, hogy „békén” Orbán és társai az ukrán honvédők kapitulációját értik.)
Nem osztom Német László óvatos optimizmusát akkor sem, amikor az egyházi személyek által elkövetett pedofil bűncselekmények kapcsán egyfajta öntisztulást vizionál a hazai katolicizmuson belül. Veres András győri megyéspüspök, egyúttal a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke újévi köszöntőjében elismerte ugyan az említett bűnök meglétét a katolikus egyházban, de rögtön utána „újraéledő egyházellenességről” beszélt, mivel szerinte a klerikusoknak tulajdonítható gyermekmolesztálások miatti össztársadalmi felháborodás esetében „egy tudatos és szervezett támadássorozatról van szó.” Ezek a kijelentések nem éppen egy töredelmes bűnbánatot tanúsító pásztor szavai.
Jól sejti továbbá a belgrádi érsek, hogy rengeteg lelkiismeretes hívő hagyta faképnél a katolikus egyházat egyes főpapoknak a migránsokat, illetve az LMBTQ-közösséget megbélyegző mondatai miatt. Védhető-e például Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érseknek az a nyilatkozata, melyben a muszlim bevándorlókat „farkasokként” aposztrofálja, mintegy megfosztva őket emberi mivoltuktól?
Német László gondolkodjon el mindezek fényében: vajon érdemes közpénz-milliárdokat költeni templomfelújításokra, ha az említett szentélyek a jövőben üresen maradnak?