Egy tizenkét évvel ezelőtt megjelent újságcikkből idézek: „A bank (értsd: a Takarékszövetkezeti Bank) 2013. augusztus 27-i közgyűlésén minden az állam által életre hívott Integrációs Szervezet terve és diktátuma szerint történt. Elfogadták az alapszabályt, a tőkeemelést és a részvénycserét, megválasztották a többségi tulajdonosoknak megfelelő tisztségviselőket, testületi tagokat. Ismét katonai nyelvezetet használva: az új többségi tulajdonos magyar állam (a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank képében) elégedetten nyugtázhatta, hogy időlegesen annektálta a teljes takarékszövetkezeti szektort, és már gondolkodhat, hogy kinek fogja felárral tovább passzolni az olcsón szerzett tulajdonrészt. A jelenlegi kisajátítás erkölcstelenebb, mint az 1947-es, mivel 66 éve a magántulajdonban lévő bankokat az akkori társadalmi célok megvalósítása érdekében vonta magához a központi hatalom. A mostani erőszakos államosítás viszont hamarosan egy profitra éhes magántőkés társaság zsebét fogja megtömni az elkonfiskált takarékszövetkezeti vagyonnal, és szó nincs az ügylet társadalmi céljáról, hasznosságáról.”
A fenti sorokat én vetettem papírra, a Népszabadság 2013. augusztus 29-i számában voltak olvashatók. Jegyzetem címe: „A takarékszövetkezetek Trianonja”. A Vállalkozók és Munkáltatok Országos Szövetségének főtitkáraként fejeztem ki aggodalmamat, mivel már akkor világossá vált előttem, hogy az állam első lépésben kíméletlen erőszakkal lenyúlja a szövetkezeti pénzintézeti rendszert, majd – különböző jogi praktikákkal – a vagyont és a tevékenységet átjátssza kormányhoz közeli üzleti körök kezére. A pénzügyi integrációnak álcázott eljárássorozat gyakorlatilag felszámolta a takarékszövetkezeti szisztémát, és napjainkban már csak egy profitorientált szűk pénzügyi tőkéscsoport tulajdonolja a valamikor a falu bankjának nevezett szövetkezeti cégcsoport maradványait.
Számok következnek. 2013-ban összesen 3100 bankfiók üzemelt Magyarországon, ez a szám 2023 végére gyakorlatilag megfeleződött, lecsökkent 1445-re. A 130 takarékszövetkezetnek közel 1800 fiókja, több mint 800 bankautomatája és több mint 1,1 millió ügyfele volt. Az összes forintbetét 10 százalékát, a lakossági forintbetétek 20 százalékát kezelték. A cégek új Széchenyi kártyáinak 40 százaléka a szövetkezetektől származott. Igen jól látják: a 2012-es, országos takarékszövetkezeti egységek számára vonatkozó adat (1800) magasabb, mint napjainkban az összes bankfiók mennyiségi mutatója (1445).
Az elmúlt évtizedben százasával zárták be a falusi szövetkezeti fiókokat, nem törődve azzal, hogy Magyarország kistelepülési lakossága pénzügyi tekintetben (is) ellátatlan marad. Kimondhatjuk: már megint vesztett a vidék. Mert a falu képéhez nemcsak a kocsma, nemcsak a vegyesbolt, hanem a „takszöv” fiók is hozzátartozott. Óriási erőssége volt a rendszernek, hogy az idősödő generáció bízott a helyi kisbankban, a szövetkezet pedig jól ismerhette hitelfelvevőit, legyen az magánszemély vagy kisvállalkozó. Nos, ezt az emberbarát szisztémát verte szét az Orbán által jóváhagyott ún. integrációs reform: így hagyták pénzügyi szolgáltatás nélkül az egyébként is rossz helyzetben levő apró településeket.
És hogy miért hoztam elő ezt a drámai történetet? Csak azért, mert olvastam a kormány 1073/2025. (III. 19.) számú határozatát, az automata bankjegykiadó gépek országos lefedettségének biztosításáról. A kormány 1.) egyetért azzal, hogy a készpénzhez való hozzáférés biztosítása kiemelt fontossággal bír a vidéki térségekben; 2.) egyetért továbbá azzal, hogy Magyarország valamennyi településén biztosítani kell legalább egy automata bankjegykiadó gép (ATM) üzemeltetését a lakosság pénzügyi szolgáltatásokhoz való akadálytalan hozzáférése érdekében. Felelős: a nemzetgazdasági miniszter, határidő: 2025. április 30.
Az sem régi hír, hogy a kormány megnyitja turisztikai programját a kiskocsmák felé. Összesen egymilliárd forintot, egyenként maximum 3 millió forintot kaphatnak az ezer fő alatti településeken működő kiskocsmák, bárok, borozók, az összeget bármire költhetik. Nagy Márton szerint a helyi italbolt turisztikai, vendéglátói, kulturális találkozási pont, „a kiskocsma mindig is a falu lelke”. Tájékoztatom miniszter urat, hogy takarékszövetkezeti fiókok is azok voltak, mégis bezárták őket. Az ügyfelek ott is beszélgethettek, tájékozódhattak, és az alkalmazottaktól (esetleg a fiókvezetőtől) még tanácsokat is kértek-kaptak. A falra szerelt automatával nincs semmi bajom, csak az nem helyettesíti a közösségi térként is funkcionáló takarékszövetkezeti fiókot!
A lepusztult falusi kocsmák üzleti értéke rendkívül csekély, ez a vagyontömeg nem érdekli a nagybefektetőket, hiszen a szétaprózott rendszer profittermelő képessége szerény. Ezért – némi állami segítséggel – életben maradhatnak, megmentésük választási célokat is szolgálhat. A jól szervezett takarékszövetkezeti csoport más minőséget képviselt: 2012-2013-ban – tizenkét-tizenhárom éve - az Orbánhoz közel álló üzleti köröknek megtetszett az akkor csaknem 1500 milliárd forintos betétállomány, valamint a 770 milliárdos hitelállomány. Vitték is azonnal a nagyon értékes cuccot, a feleslegesnek mutatkozó, alacsony hatékonyságúnak minősített kistelepülési fiókókat pedig tömegével zárták be. Amelyik nem termelt elég profitot, arra bizony lakat került!
Tiltakoztak a polgármesterek, de ez senkit nem hatott meg. Senkit nem érdekelt a falu bankjának megszűnése, a falu lelkének elvesztése. Akkor sem, most sem.
A szerző közgazdász, a DK országgyűlési képviselője.