A készpénz a király - tartja egy régi angol mondás, amelyik még abból az időkből származik, amikor nem ismerték a bankkártyát és az elektronikus átutalást. Manapság a készpénzmentesség csúcstartójává Norvégia vált, ahol a bankjeggyel és érmével fizetés részaránya mindössze három százalékos. Szokásaik fenntarthatóságának védelmében jogszabályt is alkottak.
Kínálkozna az analógia, mégis egészen másról van szó. A piacgazdaság észszerűségeitől ódzkodó magyar kormány egészen más körülmények között, annak ellenére, hogy évek óta nem volt példa arra, hogy a készpénzállományunk olyan nagy mértékben növekedjen, mint tavaly, mégis arra készül, hogy a Mi Hazánk elképzeléseinek engedve a gránitszilárdságú Alaptörvénybe iktassa: "Az MNB által kibocsátott bankjegyeket és érméket azok bevonásáig magyar hivatalos pénznemben teljesítendő fizetésnél névértéken kell elfogadni". A szélsőjobboldali párt által sugallott alkotmánymódosítás "előnye," úgymond, az hogy a készpénz „független a digitális rendszerektől, bankoktól és más harmadik felektől”. S a hírhedt (ál)patrióta ideológia jegyében ki is mondják: szerintük csak a készpénzforgalom biztosíthatja, hogy a gazdaság „ne váljon teljesen kiszolgáltatottá az elektronikus pénzügyi rendszereknek, amelyek technikai vagy piaci okokból sérülékenyek lehetnek", s erre szerintük a „lakosság pénzügyi szolgáltatásokhoz való akadálytalan hozzáférése érdekében” van szükség.
Immáron 11 esztendeje havonta legfeljebb két alkalommal összesen 150 ezer forint készpénzt lehet felvenni az automatákból, ami a hol vágtató, hol csendesebb infláció révén már csak 85 500 forintot ér, ezért a limitet a NER - a Jobbiknak engedve - 250 ezer forintra növelné. S mivel a bankok tömegesen csukják be fiókjaikat, főként a kistelepüléseken, a kormány a 2000 fő felettieken, helyi kérésre ATM-ek felszerelését rendelte el. Mégpedig a bankok kontójára. Aggódnak is, hiszen 5800 fő alatt a bankjegykiadók működtetése veszteséges. De a kibicnek, mint tudjuk, semmi sem drága!
