Különc volt a diktátorok között is Kambodzsa egykori mindenható ura, Pol Pot (1925–98). A titokzatos parancsnok ötven éve ragadta magához a hatalmat, miután a Vörös Khmer fegyveresei 1975. április 17-én bevonultak a fővárosba, Phnompenbe, és meghirdette az új időszámítás kezdetét: a nulladik évet. A volt francia protektorátus mellékes hadszíntérnek számított az indokínai háborúkban, a szomszédos Vietnámra figyelt a világ, ahol érett az északiak sorsdöntő győzelme; Saigon két hét múlva esett el.
Pol Pot példaképe Sztálin, Mao és Kim Ir Szen volt, tébolyult rombolásban rajtuk is túltett. Erőszakkal akarta megvalósítani lázálmát, a totális önellátó agrárkommunizmust, és eltörölni mindent, ami „régi” vagy „idegen”. A buddhista kolostorokat, az iskolákat, a kórházakat bezáratta, a szerzeteseket, tanárokat, orvosokat megölette. Megszüntette a pénzt. Betiltotta a hagyományos családot, a szerelmet, az ünnepeket, a zenét. Az értelmiségieket annyira gyűlölte, hogy életveszélyes lett szemüveget hordani.
Trópusi Gulaggá változtatta szerencsétlen országát. A gyilkos mezőkként elhíresült átnevelő táborok mérhetetlen szenvedést hoztak, éhínséget, halált. Ám furcsamód a terrorhoz nem társult személyi kultusz. Az árnyékszerű, betegesen gyanakvó vezető elutasította az istenítést, 1-es számú testvérnek címeztette magát. Egyik monográfusa szerint „annak szeretett látszani, ami nem volt – névtelen arcnak a tömegben”. Nem szónokolt, alig mutatkozott nyilvánosan, előéletének dokumentumait pedig módszeresen eltüntette – együtt a tanúkkal.
Szaloth Szár – így hívták eredetileg – szegény rizstermesztők fiának hazudta magát. Pedig szülei tehetős földbirtokosok voltak, másként nem is járathatták volna buddhista nevelőkhöz, francia apácákhoz. Huszonnégy évesen Párizsba ment műszaki egyetemre. Ott lett kommunista, a forradalmi osztályharc megszállottja. Ám hazatérve, mielőtt pártot alapított, és a zűrzavarban kínai segítséggel hatalomra tört, előkelő magániskolában tanított történelmet, földrajzot meg a gyarmatosítók nyelvét.
Mire 44 hónapig tartó rémuralmának a vietnámi hadsereg beavatkozása véget vetett, honfitársainak negyedét kiirtotta. Elszökött a bosszú elől, és ahogyan már a polgárháborúban is, leghűségesebb fegyvereseivel ismét bevette magát a dzsungelbe a thaiföldi határnál. Többször is bejelentették, majd cáfolták a halálhírét. Végül az emberei fellázadtak ellene, és letartóztatták. Hogy azután a házi őrizetben valóban infarktus végzett-e a hetvenkét éves Pol Pottal, vagy inkább méreg, további talány.
A hírhedt zsarnokról egybehangzóan beszélnek a túlélő tanúk és az a néhány külföldi riporter, akivel valaha szóba állt. Azt mondják, szemtől szembe udvarias volt, halk szavú, fegyelmezett. Semmi sem árulta el, hogy szörnyeteg, hogy koponyahegyeket hagyott maga után.
Verlaine-t idézett, a forradalmi naptárreform ötletét a jakobinusoktól vette át. Frankofón eredetű a mozgalmi neve is, a hatalomra és hatékonyságra utaló „POLitique POTentielle” kezdőbetűiből. De ez sem holtbiztos.
