Bűnügy-baleset;gyilkosság;nyomozás;holttest;emberölés;

Nincs meg a holttest, de a nyomozók szerint biztos, hogy gyilkosság áldozata lett egy férfi Budapesten

Nemsokára a vádlottak padjára kerülhet egy házaspár.

Befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy férfi megölte apját Budapesten, majd a történteket eltűnésként próbálta beállítani – közölte aa Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Az ügy előzményei 2024. február 27-ére nyúlnak vissza, amikor egy férfi bejelentette a rendőrségen 62 éves édesapja eltűnését, mivel elmondása szerint hetek óta semmilyen hírt nem kapott felőle. Az eltűnés körülményei azonban a nyomozás előrehaladtával egyre gyanúsabbá váltak. Néhány héttel később már emberölés miatt folyt az eljárás. Ennek során az eltűnt férfi 41 éves fiát – aki korábban maga tett bejelentést – gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Nem sokkal ezután a férfi 49 éves feleségét is őrizetbe vették, őt bűnsegédként elkövetett emberöléssel gyanúsították meg.

A nyomozás során kiderült, hogy a házaspár pénzügyi nehézségekkel küzdött, és úgy döntöttek, hogy a férfi apjának meggyilkolásával jutnak hozzá vagyonához. A gyilkosság 2024. január 30-án történt az áldozat XVIII. kerületi otthonában, ahol a fia végzett vele, majd feldarabolta és eltüntette a holttestet. A lakás megtisztításában és a nyomok eltüntetésében a feleség is részt vett. Ezután a pár beköltözött az ingatlanba, és az ott található értékeket – többek között ékszereket és festményeket – pénzzé tették.

Az értékesítésben közreműködött a nő előző kapcsolatából származó 28 éves fia is, aki tudott a bűncselekményről. Őt, valamint azokat, akik az áldozat hagyatékát alacsony áron megvásárolták, a rendőrség pénzmosás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A budapesti rendőrök az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés, valamint további bűncselekmények ügyében folytatott nyomozást lezárták, és az iratokat vádemelési javaslattal továbbították az ügyészséghez. Az áldozat holttestét továbbra sem találták meg.

Úgy véli, az elmúlt időszak eseményei a legnagyobb ellenzéki pártnak segítettek.