Gulyás Gergely;

Ezek hülyeségek!

Gulyás Gergely örül, hogy véget ért a lengyel uniós elnökség – mondta el a Pesti Srácok kérdésére a miniszter. Hozzátette, ha van olyan pont, ahol európai vagy európai politikát meghatározó kérdésekben egyetértünk a dánokkal, az a migráció szigorítása.

A Voks2025-tel kapcsolatban azt mondta, szám szerint lehet tudni, mennyi levél érkezett be; az, hogy Magyar Péter nem mond igazat, pedig mindennapi politika természetes része – utalt arra a kérdésre, hogy az ellenzéki politikus szerint 5-600 ezer beérkezett szavazat volt. Mindezt a Karmelitából származó információkra hivatkozva közölte. „Ezek a HVG-vel közös kutatások lehetnek” – gúnyolódott a tárcavezető, jelezve, hogy amennyiben a lap jelenlévő munkatársa reagálni kíván, akkor megadják neki a szót. Mint fogalmazott, mindenki mondhat mindent, de valójában a kormány egyelőre elsősorban nem is a kampánnyal van elfoglalva, hanem dolgozik és normális kormányzati munkát végez, teljes nyugalom és összhang van. „Nekünk is megvannak a saját kutatásaink, amiket látunk és amikben megbízunk, mert eddig megbízhatóak voltak, úgyhogy minden ezzel ellentétes írás valóban egy propaganda terméke. Akkor is, ha elfogadom, hogy nem mindenki tudja, hogy ő is részt vesz ebben a propagandában, lehet, hogy legjobb meggyőződésével teszi, vagy reménykedik benne, hogy az a valóság. A valóságot úgyis a választások napján ismerjük meg. De azt, hogy bármilyen információ a Karmelitából, mert már nincs egység... ezek nincsenek így, hülyeségek” – fejtegette, hozzáfűzve, hogy ezek az ellenzéki esélyesség-menedzsment részei, amivel a politikában együtt kell élni.

Tóth Endre szerint a kancellár - aki egyben fideszes polgármester is - ügyeiről a felettesei is tudtak.