kormányinfó;

„Mi azt várjuk, hogy az EU foglaljon hivatalosan állást”

Elsőként az M1 Híradó kapott szót. Az uniós költségvetés miatt gazdatüntetés is volt Budapesten, ahol elmondták, a területalapú támogatások csökkentése óriási kockázatot jelent, a megélhetésük forog kockán. Mire számít a kormány, ezekkel a tiltakozásokkal el tudják- érni, hogy Brüsszel megváltoztassa a terveit? – hangzott a kérdés. Gulyás Gergely szerint jó hír, hogy Európában szigorú élelmiszer-biztonsági és mezőgazdasági termékekre vonatkozó szabályok vannak. Ha ezeket fenn akarjuk tartani, akkor az agrártámogatásokat is fenn kell tartani. Szolidárisak vagyunk a tiltakozó gazdákkal, és az ő véleményüket fogjuk képviselni minden költségvetési tárgyaláson. Ebben a formában a magyar kormány ezt a dokumentumot soha nem fogja megszavazni – húzta alá.

A másik kérdése pedig arra vonatkozott, hogy az Orbán-kormány az Európai Unió emberi jogi szankciós listájára helyezné azokat az ukrán vezetőket, akik felelősek a besorozáshoz köthetően elhunyt kárpátaljai magyar férfi, Sebestyén József haláláért. A miniszter szerint az EU régóta úgy viselkedik, hogy „bármit megtehet”, de nem helyes lesütnie a szemét, hiszen nem egyedi esetről van szó. – Mi azt várjuk, hogy az EU foglaljon hivatalosan állást, ezt írásban is kezdeményeztük. Ha ezt nem teszi meg az EU, akkor Magyarország saját hatáskörben fogja megtenni – mondta.

A Főpolgármesteri Hivatal közlése szerint így a közszolgáltatások működése a nyár végéig biztosított.