kormányinfó;

A bankok dönthetnek úgy, hogy az ügyfélszerzés érdekében a törlesztőrészlet mértékét 3 százalék alá csökkentik

Panyi Miklós a Hír TV kérdésére azt mondta, a kormány folyamatosan kapcsolatban van a bankokkal. Az a pénzintézet, amely szeptember elsejére nem lesz felkészült, komoly versenyhátrányba kerülhet, és ügyfeleket veszíthet – különösen olyan fiatal ügyfeleket, akik hosszú távon is fontos partnerekké válhatnának. Emellett lehetőség van jelzálogfedezet bevonására is, ami az önrész további csökkentését teszi lehetővé – magyarázta.

Az Economx felvetésére válaszolva kifejtette, a bankokkal folytatott konzultációk során az volt érzékelhető, hogy ez egy olyan termék, amely sok tízezer ember érdeklődését keltheti fel, és ezeknek az ügyfeleknek a túlnyomó többsége, 80–90 százaléka fiatal lesz. Jelezte, a rendelet lehetőséget biztosít arra is, hogy a fix 3 százalékos kamatszint alá menjenek be az intézmények, így a bankok dönthetnek úgy, hogy az ügyfélszerzés érdekében a törlesztőrészlet mértékét 3 százalék alá csökkentik. Ám a kormány érzékeli a fokozott előkészületeket, így érdemes versenyre és kedvezményekre készülni.

Nélküle intézetbe került volna az unokája, mégsem találkozhatnak egymással évek óta. Riport.