Protézisműtétre váró csípőm feljajdul, amint meglátom az égbe vezető, meredek lépcsősort, de nincs mit tenni, fel kell kapaszkodni a domboldalon, ha meg akarom nézni, hogyan nyomtatnak ki egy vályogházat. Márpedig meg akarom nézni, hiszen eszméletlen érdekes felfedezni, ahogy egy nagyon régi és egy nagyon modern technológia kézen fogva dolgozik. Felérve a dombtetőre csodás panoráma tárul elém. Nyim parányi község Siófoktól 12 kilométerre, 321 állandó lakossal. Ha valaki csendre és nyugalomra vágyik, a legjobb helyen jár itt. Bár a csendet most megtöri a keverő monoton mormolása, így is azonnal elvarázsol a környezet, a kerek épületek, a nyári konyha, a fürdőtó – kicsit sem luxuspalota ez, hanem egy ember- és természetközeli otthon. Elsőként Simi kutya érkezik a fogadásomra, bogárszeme lelkesen csillog, és a kis fekete (szerintem) mudi nem is szakad le rólunk, folyamatosan követeli a szeretgetést, mialatt beszélgetünk a kétlábúakkal.
Góra Krisztián fejlesztési vezető, az ÖkoDome egyik alapítója éppen egy munkást instruál, a nyomtatott épület egyik falából egy kis darab leomlott, ezt kell kézzel kijavítani. Így sajnos pont nem láthatom a 3D-s nyomtatót munkában. Mivel egy másik újságíró is pont ezt a napot választotta riportkészítésre, a csapat kettéválik, Krisztiánt a kolléga kapja meg vezetőnek, én pedig a párjával, Radnóti Krisztina gazdasági vezetővel, társalapítóval ülök le a fák árnyékába beszélgetni különleges projektjükről.
„Négy éve kezdtünk bele az egészbe, Krisztián meglátott a YouTube-on egy videót, amelyen a WASP olasz cég nyomtatott egy kísérleti épületet vályogból. Ez egy nagyon mutatós kupolaépület volt, gyönyörű és inspiráló. A WASP egyébként cégeknek készít olyan 3D-s nyomtatókat, amelyekkel műanyag tárgyakat nyomtatnak ipari célra. Ez az épületnyomtatás egyfajta kísérlet volt részükről. Később sikerült elnyernünk egy EU-s pályázaton 70 százalékos támogatást, így tudtuk beszerezni mi is a nyomtatónkat 2022-ben.” Az olasz építményt végül lebontották, viszont Krisztináék rengeteg ötletet kaptak az ő munkájukból. Felvették a kapcsolatot Bihari Ádámmal, aki a vályogépítészetben jártas építész, a nyomtató parametrikus programozását pedig Kovács Viktor, Botzheim Bálint és Füzesi Bálint végezték az elmúlt években.
A most épülő – kísérleti – ház alaprajza kör alakú, ami érthető, hiszen a nyomtató középen áll, talajcsavarokkal rögzítve, és a kinyúló karja köríven mozogva nyomja ki magából a fal alapanyagát. Képes egyenes falat is nyomtatni, csak a nyomtatási téren belüli rövidebb szakaszon, így vagy azt kell elfogadni, hogy kisebb lesz a belső tér, vagy több nyomtatót kell vásárolni, vagy ha csak egy van, azt mindig arrébb kell rakni. „Hogy fogjátok kiszedni, amikor elkészül az épület?” – szakad ki belőlem a kérdés, amire Krisztina mosolyogva beismeri: „Ezen már mi is gondolkoztunk… Akkor kell majd kiszedni, amikor a nyomtatás kész van, de még nincs rajta a kupola.” Az épület tetejére ugyanis egy plexikupola kerül majd, ami fényt enged be a belső térbe, és nem igényel külön ácsszerkezetet, mint egy hagyományos tető. Kérdésemre, hogy mi okozhatta a beomlást, Krisztina beavat: ha függőlegesek a falak, egymáson fekszenek a sorok, a gravitáció lefelé nyomja, és így megtartják egymást a sorok. Jelen esetben azonban a fal befelé dől, és ha nem szárad ki kellőképpen, akkor sajnos be tud omlani egy darabon.
A csapat az anyagkeverékkel is kísérletezik. Különböző arányban keverik össze az alkotóelemeket, hogy kitapasztalják, melyik recept válik be legjobban. A fő alkotóelem a helyi altalaj, mint Krisztinától megtudtuk, az ország szinte egész területén elérhető a közelben vályogkészítésre alkalmas altalaj, és ez óriási előny minden más építőanyaggal szemben. A talajt ugyan ki kell termelni, de helyben lehet felhasználni, így semmiféle szállítási költség nem rakódik rá, és a környezetet is kíméli ez a módszer. A víziójuk része, hogy mindezeket a költségeket és környezetszennyezést szeretnék megúszni.
Tehát a vályog teszi ki a nyomtatóba kerülő keverék körülbelül 80 százalékát, és ennek a legnagyobb része a kitermelt altalaj. Krisztináék például egy földbe süllyesztett üvegházat terveznek építeni, az ehhez kiásott földet használják a kísérleti épület nyomtatásához. Szerencsések, mert az itteni altalaj nem tartalmaz kavicsokat, hiszen ezek tönkretehetnék a nyomtatót. A vályoghoz szükség van még valamilyen rostanyagra, klasszikusan szalmát aprítanak fel, de ők rizspelyvát is használnak, és kísérleteznek a különböző arányú keverékekkel. „És van a titkos összetevő, a lócitrom. Azáltal, hogy a ló megemészti a szénát, jobbak lesznek a rost tulajdonságai.” Kerülnek az alapanyagba maximum 20 százalékban különböző kötőanyagok is, például mész, szükség esetén cement, ezek az anyagok a vízállóságot is elősegítik. De az épület különböző részein is más-más összetételű anyagot használnak.
Az épület külsejét be fogják vakolni, a tervek szerint negyedekre osztva, szintén többféle anyagot kipróbálva. Négy nyílászáró lesz az épületben, egy ajtó és három ablak, ezeket egyedileg kell majd legyártani, mivel speciális formájúak. Most az a terv, hogy egy típustervre kifejlesztik a nyílászárókat is, és aztán ha ezeket lehet sorozatban gyártani, az ugyancsak csökkenti a költségeket. Bár egyelőre nem tudni, pontosan milyen számokra lehet számítani, Krisztina annyit árult el: az a céljuk, hogy a felébe kerüljön az általuk nyomtatott ház, mint egy hagyományos technológiával épült, hasonló hőtechnikai tulajdonságokkal rendelkező épület. De nemcsak az anyagi előnyöket emelte ki, hanem azt is, hogy ez a módszer gyorsabb a hagyományos vályogépítészeti megoldásoknál, és jóval kisebb az élőmunka-igénye is. A legfőbb érv a módszer mellett azonban a kiváló hőszigetelő-képesség. A falak szerkezetében rengeteg a légcella, ami már önmagában is szigetel, de ráadásul fel lehet tölteni ezeket különböző „hulladékokkal”, felaprított papírral, rizspelyvával vagy faforgáccsal, így még tovább javulnak a mutatók, az a cél, hogy elérjék a passzívházak szintjét. Plusz előny, hogy a vezetékeket is be lehet építeni már a nyomtatás közben, így nem kell utólag vésni a falakat. Ha a technológia kiforrja magát, akár bútorokat is lehet majd nyomtatni ilyen módon, ami további megtakarításokat hozhat.
Mindenkinek persze nem tetszhet ez a módszer sem, a csapat kapott már olyan kommentet is a közösségi médiában, hogy ki akar ilyen vakondtúrásban élni. Nyilván nem nekik szól ez a különleges életforma, szerencsére eldönthetjük, hogy milyen körülmények között szeretnénk lakni. Krisztináék tartanak nyílt napokat, ahol az érdeklődőknek bemutatják a technológiát, és válaszolnak minden felmerülő kérdésre. Krisztina kiemelte: szeretnék formálni az emberek szemléletét azzal is, hogy nem feltétlenül kell 200 négyzetméteres házat építeni, boldogan lehet élni egy kisebb épületben is, ha az jól átgondolt, hiszen tavasztól őszig rengeteget kint lehet lenni a kertben, ami megnöveli a térérzetet. „A természetben létezni jót tesz az ember egészségének, boldogságának. A nappal kelünk, a nappal fekszünk. A kupolán keresztül fölülről beáramló fény is nagyon természetes hatású” – tette hozzá Krisztina.
Megemlítette még a szabályozási környezetet, ugyanis jelenleg nyomtatott vályogépület engedélyeztetéséhez nincsenek meg az engedélyezés feltételei, a szükséges Nemzeti Műszaki Értékelések (NMÉ). A népi építészetre hivatkozva lehet hagyományos vályogházakat engedélyeztetni, felelős építési vezető jóváhagyásával. De ahhoz, hogy ez a módszer el tudjon majd terjedni, könnyen lehessen majd engedélyeztetni, az ÉMI-nél el kell végeztetni a szükséges szerkezeti vizsgálatokat és megalkotni a kapcsolódó NMÉ-ket. Ez a folyamat megkezdődött, de ez egy időigényes és többlépcsős folyamat lesz. „Valószínűleg egy faldarabot kell majd bevizsgáltatnunk, úgy gondolom, hogy ezt 1-2 év alatt le lehet zongorázni.” Első körben fűtés sem lesz a kísérleti épületben, és a falszerkezetben elhelyezett szenzorok értékeinek monitorozásával dokumentálják majd, hogy a külső hőmérséklethez képest hogyan alakul a falon belül, valamint a beltérben a hőmérséklet, így jutnak hozzá a nyersadatokhoz, amelyek alapján meghatározható a ház energiahatékonysága.
Búcsúzóul kapok néhány rozmaringágat Krisztinától, elmajszolok pár szem koktélparadicsomot, amelyek a nap melegétől langyosak, édesek és lédúsak, levakarom a lábamról Simi kutyát – nem hiszem, hogy az enyémek örülnének egy új lakótársnak –, levergődöm a meredek lépcsősoron, de a hazafelé vezető úton is ringatom magamban a hely hangulatát.
