– Közösségszervezéssel szerettünk volna foglalkozni, számomra csak jóval később jött képbe a politika. Tehát először volt a MátészalkaLeaks, 2015-ben nagyjából húszan voltunk a csapat tagjai. Adománygyűjtés volt a fő tevékenységünk. A Covid idején nagyon sokan megkerestek minket azzal, hogy bajban vannak, nem tudnak még boltba se elmenni. Bevásároltunk nekik, letettük a csomagot az ajtó elé. Amikor nem lehetett szájmaszkot kapni, szereztünk pár ezret, bedobáltuk a postaládákba. Ma tíz körüli a közösségünk létszáma – mondja lapunknak Lintényi Levente. Ami az általa említett politikát illeti, a Szabolcs megyei város önkormányzatába tavaly a választáson a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesülete jelöltjeként került be, de beszélgetésünk fókuszában kifejezetten az általa vezetett, MátészalkaLeaks nevű közösség áll.
Debrecenbe kéne csúszni
A Facebook-oldalukon úgy mutatják be önmagukat: az érdekes, esetenként kellemetlen, nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye. Országosan 2018-ban lett ismert a csapat.
Ekkor egy viccesre hangolt, de nagyon is komoly témát elénk táró videóval demonstrálták, hogy mennyire lassan halad a vonat a Debrecen–Mátészalka szakaszon. Egy tagjuk csigajelmezt öltött, és a sínnel párhuzamosan haladó kerékpárúton futva különösebb erőlködés nélkül legyőzte a szerelvényt.
A felvételt egy évvel később megismételték, az eredmény hasonló lett, sőt, a filmkockák tanúsága szerint a felnőtthöz csatlakozó két, szintén csigajelmezes kisgyerek sem fulladt ki túlságosan. Levente tréfás megfogalmazása szerint ez lehetett a világ egyik legolcsóbb médiakampánya: az öltözéket 26 ezer forintból varratták, a csekély bekerülési költség ellenére az akcióról százezrek szereztek tudomást. A pályaszakasz ügyét azóta is figyelemmel kísérik.
A menetidő talán 4-5 percet javult az elmúlt hét évben, de szerinte eddig inkább csak használt anyagokból tákolgatták a pályát.
Ők a maguk részéről igyekeztek mindent megtenni. Ha éppen nem bújtatva, titokban érkeztek a térségbe kormánypárti politikusok, néha személyesen is tehettek fel kérdést nekik, illetve az általuk indított petíciót 10 ezren írták alá.
Szívszorító helyzetek
„Ő nem kért semmit, de én adtam neki négy fogkefét és egy fogkrémet. A meglepett, meghatódott arca örökre bennem marad. ” Levente egy gyerekről írja ezt a csoport közösségi oldalán. A gyermekkori fogmosást népszerűsítő akcióról van szó, amely kifejezetten az ő képviselői kezdeményezése volt. Lesz folytatása, hiszen látták, hogy szükség van erre a fajta segítségnyújtásra is. Jelentéktelen semmiségnek tűnik egy fogkefe és a rá való paszta, merül fel bennünk a téma hallatán. Valóban, reagál rá Levente, nem is hinné el az ember, mert mondjuk
Budapestről nem biztos, hogy látszik, Szabolcsban mi van. Az elesettek támogatására azonban nagy szükség van, és ezt az új párt – bár nem mond nevet, de nyilvánvalóan a Tiszára céloz – is felismerhette, mert úgy látja, a környékükön igyekeznek a MátészalkaLeaks tevékenységét mintául tekinteni.
Segíteni azonban csak szívből lehet, másképp nincs értelme, teszi hozzá.
És ha már a szívről esett szó, arra, hogy hogyan viseli a szívszorító helyzeteket, azt mondja, nagyon érzékeny ember. A küldetésük olykor fizikailag és mentálisan is megterhelő, vannak helyek, ahová nem is tud személyesen bemenni. Mindezt az tudja feledtetni, hogy az emberek megbíznak bennük, és hálásak a feléjük nyújtott kézért. Példákat hosszan lehetne sorolni. Felemelő látni az örömöt, amit az általuk átadott Béres-csepp-csomag okoz. Feledhetetlen a siketnéma idős férfinál tett látogatás. Említhetné a skizofrén fiatalembert, aki havi 28 ezer forintból él, és ha néha párizsit tud venni, azt egyetlen társával, a macskájával osztja meg. Neki rendszeresen 30-40 ezer forintnyi élelmet visznek.
De örökre emlékezetébe véste azt a nőt is, akit gerincsérvvel műtöttek, ott állt nulla forint jövedelemmel egy-két évvel a nyugdíjazása előtt. Szeretett volna dolgozni, de nem vették fel sehova, alkalmi munkákat vállalt, akkor meg egy nap kapálás után három napig nyomta az ágyat. A 170 centi körüli hölgy alig volt 50 kiló. A csapat naponta élelemmel támogatta, amikor kikapcsolták nála a gázt, tűzifát szereztek. Végül sikerült eladnia az 5-6 millió forintot érő kis házát, a testvéréhez költözött, egy kis nyugdíj is jár már neki, ráadásul felszedett pár kilót, osztja meg örömmel Levente.
Jóérzés-generátor
A csapat informális, nincsenek bejegyezve, segíteni csak adományokból tudnak, magyarázza a férfi. A tagjaik főleg idősebbek, Leventének úgy tűnik, mintha ők lennének a szociálisan érzékenyebbek. Az első számú és legfontosabb segítsége Szabó Richárd, aki mindig ott áll mellette. Ha ő nem lenne, sokkal szegényebbek lennének, mert kevés a Ricsihez hasonló ember, aki rászánja az idejét mások támogatására. Csak olyanoknak szoktak segíteni, akik tényleg bajban vannak.
Ha kell, összegyűjtenek 100 ezer forintot számlaelmaradásra. Egyszer közjegyzői díjra gyűjtöttek, hogy egy rászoruló embertársuk öröklést követően hivatalosan is egy ház tulajdonosa lehessen. De számukra az is üdítő, amikor nekik örülnek.
Úgy, ahogy az édesanyjával élő felnőtt, értelmi sérült fiatalember, aki valószínűleg nem tudja, hogy a csapat miért jár hozzájuk, de mindig gyermeki tisztasággal integet nekik. Megemlít egy cigány családot, pontos számot nem is tud, talán tíz körüli gyerekkel. Példamutatóan élnek, mindenki dolgozik, de néha számlaelmaradás vagy élelmiszer-vásárlás miatt kérnek segítséget a csapattól.
Hogy könnyű dolguk van-e? – töpreng el a kérdésen. Részben igen. Néha már kérni se kell, az emberek adományoznak. Sőt néha, amikor helyet kell találni a sok tárgynak, úgy érzik, kezd rajtuk túlnőni az ügy. Részben viszont nem, hiszen hiába akarnak ők jót, sokszor rosszindulattal is találkoznak. Például amikor politikusok igyekeznek megkeseríteni a dolgukat. „Valahol érthető az ilyen reakció, hiszen amit mi csinálunk, azzal rámutatunk arra, hogy nagyok sok a rászoruló, ez pedig rossz fényt vet a mai vezetőkre.”
