Két új Bach-orgonaművet mutattak be a lipcsei Tamás templomban - előadójuk a világhírű Ton Koopman holland orgonaművész és karmester volt -, amelyekről az elhangzásuk előtt megtalálójuk és azonosítójuk, Peter Wollny, a Lipcsei Bach Archívum igazgatója tartott előadást. Ő bukkant rájuk 1992-ben a Belga Királyi Könyvtárban, ahol a szerző megjelölése nélkül egy d-moll és egy g-moll chaconne (régi zenei műfaj) került elő, és szerinte mára száz százalékos bizonyossággal állítható, hogy a két művet Arnstadtban, 18 éves korában írta Bach. Wollny elmondta, hogy bár lejegyzőjük a zeneszerző egyik tanítványa, Salomon Günther John volt 1705 körül, stilisztikai jegyeik kizárólag a fiatal Bach orgonazenéjére jellemzők.
Talán emlékeznek néhányan, hogy a Magyar Televízió 1975-ben bemutatott egy tévéjátékot Bach Arnstadtban címmel, Gyabronka József címszereplésével. Írója a német Klaus Eidam volt, aki abban az időben az NDK-ban főleg a könnyedebb zenés színházi világban tevékenykedett, de írt tévéjátékokat Handelről, Haydnról, Mendelsohnról, Weberről is, fő műve pedig egy négyszáz oldalas nagy könyv J. S. Bach igazi élete címmel, amely 1999-ben jelent meg. Ezek mellett írt egy négyrészes tévéjátékot is a lipcsei kántor életéről, amely NDK-magyar koprodukcióban készült 1985-ben, Bach 300 éves születési évfordulójára.
De miért is voltak érdekesek Johann Sebastian Bach arnstadti évei? 1702-ben Bach befejezte gimnáziumi tanulmányait, de nem iratkozott be egyik egyetem jogi fakultására sem, pedig tán lett volna még anyagi lehetősége is rá, hanem állást vállalt, néhány hónapig hegedűs volt a weimari udvarban. Ott vehette hírét, hogy befejezéséhez közeledik Arnstadtban az 1581-ben leégett de csak 1683-ra újjáépült Szent Bonifác templom új orgonájának készítése, és 1703 júliusában őt kérték fel hivatalos szakvélemény készítésére, a minőségvizsgálatra. Nem csak a hangszer, ő is sikert aratott, és állást kapott a templom orgonistájaként, igen jó fizetéssel. Ez a tény mindenképpen azt mutatja, hogy
a tizennyolc éves Bach orgonajátékosként, szakértőként már ismert és elismert volt: ebben a minőségében széles körben élete végéig nagy tiszteletnek örvendett, jóval inkább, mint zeneszerzőként.
A zenetörténészek szerint Bach ekkor, az arnstadti években érett az orgonaművek komponálása és előadása terén - tulajdonképpen önképzéssel - igazi nagy mesterré, és itt írta első kantátáját is.
Bach négy évig maradt a városban az akkor már csak Újnak nevezett templom orgonistájaként, emellett a gimnázium énekkarát is vezetnie kellett, bár erre nem volt utalás szerződésében. Az egyik leghíresebb, filmre kívánkozó Bach anekdota is ennek köszönhető, az egyik próbán ugyanis zöldfülű fagottosnak nevezte a Geyersbach nevű diákot, aki egy este husánggal támadt rá. Heves vita, majd lökdösődés támadt közöttük, Bach már tőrt akart rántani, amikor a földre estek és a többiek szétválasztották őket. Nagyobb konfliktust okozott, hogy 1705 októberében Bach Lübeckbe ment Buxtehudéhoz orgonálást és egyáltalán, zenét tanulni, tapasztalatokat szerezni korának egyik legnagyobb mesterétől, de a konzisztórium (egyháztanács) által engedélyezett négy hétnél jóval később, közel négy hónap múlva tért vissza. Fegyelmi tárgyalásának részletesen most itt nem idézhető jegyzőkönyve rendkívül sokat elárul arról, hogy egy akkori templomi zenész milyen viszonyok között végezte munkáját, még azt is kifogásolta a konzisztórium, hogy idegen hangokat használ.
Igaz, Bach egyéni, a hagyományoktól eltérő játékát sokszor nem tudták követni éneklésükkel az egyszeri polgárok.
A fiatal zeneszerző tehát öntörvényű egyéniség lehetett, erre utal egy másik, 1706-os eseményt megörökítő híres anekdota is, miszerint felvitt egy idegen leányzót a templom karzatára, aki ott zenélt. Nőknek akkor az tiltott hely volt. A gimnázium kórusával való hanyag bánásmód mellett ez is vád volt ellene egy a tanács által ismét összehívott tárgyaláson. Az idegen leányzó a legelfogadottabb feltételezés szerint másodunokatestvére, Maria Barbara Bach lehetett, aki csak néhány éve élt akkor Arnstadtban, és akit egy évvel később feleségül vett, ő lett az édesanyja a két zseniálisnak tartott Bach fiúnak, Carl Philipp Emánuelnek és Wilhelm Friedemannak. Mozart a londoni Bachot, Johann Christiant is értékelte, akinek édesanyja Anna Magdalena Bach (Wilcke), a zeneszerző második felesége volt. A tanács mindazonáltal tisztában volt Bach képességeivel, semmiképpen sem üldözte el, az, hogy az orgonista 1707-ben egy jelentősebb város, Mülhausen jobb ajánlatát elfogadva továbbállt, saját elhatározása volt.
A két most megtalált orgonadarabon kívül maradtak fenn Bachnak korai művei az arnstadti időszakból és persze korábbról és későbbről is - bár ezek száma még húsz sincs -, de a keletkezésük pontos időpontjának meghatározása nehéz. Nyomtatásban nem jelentek meg, és mint a mostani példa is mutatja, sokukat csak másolatok révén ismerjük. Volt tehát min dolgoznia Wollnynak, míg kijelenthette, teljes bizonyossággal Bach műveket talált 1992-ben Brüsszelben, amihez a kulcsot a másoló személye jelentette.
