Az önismereti túrák a természetjárás és a pszichológiai önismereti munka találkozásából születtek. A programokat szakember – általában pszichológus, coach vagy mentálhigiénés szakember – vezeti, aki a túra során olyan feladatokat, beszélgetési kereteket, figyelemfókuszokat ad, amelyek segítik a résztvevőket abban, hogy közelebb kerüljenek saját érzéseik, viselkedésük megértéséhez, belső motivációikhoz és az ezekhez történő viszonyuláshoz.
A hangsúly nem a teljesítményen van: nem az számít, ki ér fel gyorsabban a hegyre, hanem az, ami útközben történik. A tempó lassabb, megengedőbb, olykor megállásokkal tarkított. Ezek alkalmával mindig valamilyen előre meghatározott témáról elmélkedünk kicsit közösen, és bárki kifejtheti a véleményét. A túránk központi eleme a lelassulás és az ősz volt, amelynek hangulatát teljes mértékben átadta az erdő. A vezetett gyakorlatok között természetesen szerepelhet még testérzékelés, csoportos beszélgetés, kreatív feladat, naplóírás vagy akár csendben tett szakasz is.
– Tizenöt év szakmai tapasztalattal a hátam mögött, a napi szintű egyéni és csoportos tanácsadási munka során rengeteg lehetőségem nyílik megismerni a psziché működését, az emberek jellegzetes nehézségeit és elakadásaik gyökerét. Ennek alapján választom ki az önismereti témát és azt, hogy milyen eszközökkel dolgozunk (például beszélgetések, erdőterápiás elemek, relaxáció, képkártyás feladatok) és hogy milyen mélységben tudunk azzal foglalkozni a túra alatt – emelte ki Pálosi Adrienn pszichológus.
A természet, mint „harmadik terapeuta”
A pszichológiai szakirodalom egyre több bizonyítékkal szolgál arra, hogy a természetben töltött idő csökkenti a stresszt, növeli a pozitív érzelmeket, javítja a koncentrációt és a hangulatot. Ezt én is megtapasztaltam: az őszi erdőben olykor jóval nehezebb túrázni, mint tavasszal vagy nyáron, hiszen a talaj vizesebb, az útvonalakat borító falevelek pedig igen csúszósak is lehetnek. Én pedig voltam olyan „előrelátó”, hogy a legolcsóbb Decathlon-os, ütött-kopott, habtalpas futócipőmben menjek el túrázni – így aztán volt egy kis csúszkálás.
Önismereti téren ez aztán lecke is volt számomra: nem becsüljük alá a természetet, és nem vágunk neki egy „könnyebb” túrának sem túracipő nélkül! A túra az túra…
Az erdőben a figyelem önkéntelenül is lelassul: az agy kevésbé terhelődik túl, így a reflektív gondolkodás könnyebben működik. Egy önismereti túrán a természet nem csupán nyugtató háttér, hanem partner a folyamatban. A vezető gyakran reflektál az adott környezetre: például arra, hogy a csend hogyan hat ránk, vagy milyen érzést kelt bennünk egy kilátás, egy meredekebb szakasz vagy a patakon való átkelés – amelyeket gyakran észre sem vennénk amúgy, ha nem hívják fel rá a figyelmünket. A fizikai élmények gyakran metaforává válnak – és ezek a metaforák a feldolgozás során meglepően termékeny talajt adnak a belső munkának.
– Természetjárás közben kisimul az idegrendszer, erősödik az immunrendszer, kitisztul a gondolkodás, javul a koncentráció és a kreativitás is. Sosem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a természet részei vagyunk. Nem véletlen, hogy az erdőben megnyugszunk: génjeinkben hordozzuk a természetre való ráhangolódás képességét. Amikor a fák mellett haladunk vagy éppen elmerülünk az őszi levelek színében, idegrendszerünk azt közvetíti nekünk, hogy hazaértünk, otthon vagyunk, ellazulhatunk. Harmonikusabb, rendezettebb állapotba kerülünk ilyenkor, mosolygósabbá és derűsebbé válunk – tette hozzá Adrienn.
A csoport ereje: megosztani és meghallgatni
A legtöbb ilyen program csoportos formában zajlik. Ez elsőre ijesztőnek hangozhat, hiszen az önismereti munka intim témákat érinthet. A csoport azonban nem kötelez senkit arra, hogy bármit megosszon, ami kényelmetlen, sokkal inkább egy támogató közegként működik, ahol mindenki a saját tempójában, saját határai mentén vehet részt a folyamatban.
