Komolytalannak tartják Magyar Péter megszólalását, miszerint a kormánynak le kellene mondania a Szőlő utcai fejlemények miatt. Az RTL kérdésére Gulyás elmondta, ha bárki tudott volna arról, hogy gyerekekkel szemben, fiatalkorúak börtönében, javítóintézetben jogellenesen járnak el, és nem lép fel az ellen, az nyilvánvalóan súlyos politikai felelősség. Az bántalmazás súlyosságát nem csökkenti, hogy fiatalkorúak börtönéről van szó. A rendőrség esetleges felelősségének vizsgálata folyamatban van, ebben minden illetékes állami szerv részt vesz, ha lesz eredmény, tájékoztatni fogják a nyilvánosságot – válaszolta a miniszter. A nevelést, oktatást segítők bérrendezése indokolt lenne szerinte, miután 250-260 ezer forint körül van a bérük. Részben uniós pénzeket is fordítanak a pedagógusok béremelésére, ez rájuk nem terjed ki, ezért nyílt ki ennyire a bérolló. Ezzel a kormány foglalkozni fog, egyelőre döntés nem született erről – mondta Gulyás Gergely.
Szitokszavakkal üzent Takács Péter a János Kórház fűtetlen gyermekügyelete miatt háborgó szülőnek, aztán elkezdett zaklatásra panaszkodniArról, lesz-e felelőssége Takács Péter trágárkodásának, emlékeztetett, az egészségügyi államtitkár a stílus miatt elnézést kért, és elsősorban annak kell felelőssége legyen, amilyen állapotok vannak egy gyermekosztályon, hogy a fűtést nem javítják meg. Ami a felelősségre vonást illeti, a konkrét esetben elegendőnek gondolja, hogy Takács Péter elnézést kért.
