"Miért tűröm én ezt el?” – kérdi magától a hazaérkező Emmi, amikor meglátja Gazsi, a férje széthányt sáros cipőit az előszobában. Valójában nem tűri el. Élete Gazsi folytonos figyelmeztetéséből és szidásából áll. Ami semmin nem változtat. Ez még jobban elkeseríti, mint férje rendetlensége.
Pedig húsz éve még elbűvölte. A főiskolás Gazsi kollégiumi szobájában a padlót beborították a regények, albumok, modellek, népi kerámiák. És ruhák.
Az emberek változnak. Például Emmi. Gazsi nem. De mégis: egyre igénytelenebb lesz.
Emmi a nappaliba lép. Zoknit, alsógatyát nem talál. Üres sörösüvegeket igen. Férje a kedvenc, szétesni készülő rattan hintaszékében sört vedel, és bámul egy sportközvetítést, ahol a nézőközönség egy kocsmában szintén sört vedel. Darts. Gazsi sokszor elkezdte már részletezni a dobálós játék nagyszerűségét, Emmi mindig félbeszakította. Úgy általában sem szereti, ha Gazsi sokat beszél, főleg, ha spiccesen. Főleg, ha egy ilyen hülye sport a téma, ami nem más, mint alkalom az ivásra. Emmi a műkorcsolyát szereti. Gazsi, ha kéri, átkapcsol, de utána olyan hangosan horkol, hogy tönkrevágja felesége élvezetét. Mintha direkt csinálná. Pedig nem direkt csinálja. Mindegy.
Emmi tanítónő. Harmadikosként rákapott a könyvekre, azóta minden évben elolvas legalább ötvenet. És ír legalább egy ifjúsági regényt. Még nem volt szerencséje kiadót találni. Nem adja fel. A főiskolán irodalom szakkollégiumot végzett, a munkahelyén évekig olvasást tanított. Mi más segíthetné jobban az íróvá válást?
Mikor bejöttek a gyilkolójátékos mobiltelefonok, a gyermekek felhagytak az otthoni olvasással – kínkeservessé vált az iskolai olvasás is. Emmi átnyergelt matematikára és környezetismeretre. Azért a könyveit csak írja. Eddig kilenc meséje jelent meg különböző antológiákban. A kiadás költségeihez hozzá kellett járulnia. Emmi úgy érzi, Gazsi a bűnös írói és tanítói pályája elakadásáért. Mert kevés pozitív ingert kap tőle. És mert nem tud neki kisbabát csinálni.
Pedig nem biztos, hogy férjében van a hiba, hiszen Gazsi gimnazista korában teherbe ejtette egyik osztálytársnőjét. Aki világra hozta magzatát, majd elég felelőtlenül nevelte. Gazsi felvetette Miminek, hogy vegyék magukhoz a kis Nórit. Emmi nem ment bele, bár az apás szombatokon nagyon megszerette a kislányt. De úgy érezte, ha a gyermekük biológiailag csak a férjéé, az vezérpozíciót biztosít neki. Márpedig Emmi elképzelhetetlennek tartja, hogy egy családban ne a feleség dirigáljon. „Jól is néznénk ki! A férfiaktól összedőlhetne a világ!”
Gazsitól tényleg összedőlhetne.
Gazsiban még az is idegesítő, hogy alapjában véve nem rossz ember.
Középvezető egy biztosítónál, szilárd anyagi alapot teremt a házasságuknak. Hűséges. „Miért ne lenne?! Nálam jobb nőt úgysem találna, pláne olyat, aki elviselné őt!” Gazsi kedves. Legalábbis tud kedves lenni. Általában nem feledkezik meg Emmi születés- és névnapjáról, és ha felesége kitalál valamit – új háztartási gép, új lakás –, addig oszt-szoroz, míg teljesíti a vágyát. És ha nem spicces, s nincs rajta a depresszió – Gazsi bipoláris, mint mindenki, de csak módjával –, szórakoztató történeteket tud mesélni. Emmit elbűvöli, hogy egyesek pulya korukban nemcsak folyton tanultak, hanem horgásztak, csavarogtak, bandáztak. Emmi irigyli a férjétől, hogy élt, míg ő nem élt. És mégsem vitte kevesebbre. Bár olyan sokra sem vitte.
Gazsi az ágyban is megfelelő. Az egyetlen férfi, akit Emmi a testéhez engedett, és nem bánta meg. Gazsi nem dohányzik. Emmi undorodik a bagóbűztől. A sörszag nem zavarja. Az enyhe sörszag. Minden oké, ha Gazsi fogat mos szex előtt. Ezt ugyan gyakran elfelejti, de ha Emmi figyelmezteti, rohan a mosdóba.
Emmi két kolléganőjével péntekenként beül krémesezni. A hölgyek szidják a rendszert, a tankerületet, a jelen nem lévő kollégákat. És a férjüket. A végén rendre oda lyukadnak ki, hogy szívesen cserélnének Emmivel. És Emmi magában igazat ad nekik.
Csak hát Gazsi a jó tulajdonságai mellett annyira, de annyira-annyira idegesítő…!
Gazsi jól főz. Hányavetin, de ízre jól. Ma paprikás krumplit dobott össze. Ő már evett belőle, a mosatlan tányér ott van az asztalon. A pult meg ragad a kicsöpögött és megbőrösödött szafttól. Emminek törölgetnie kell, mielőtt hozzálát.
A fazékban a krumplidarabok között füstöltoldalas-csont van és szalonnabőr. Gazsi a fűszeres polcon hónapokig gyűjti, szárítja a szalonnamaradékot.
Emmi belekóstol. Príma. Ha hús nincs is benne, füstölthús-íz van. Vagyis az illúzió. De hát talán ez az élet lényege.
Emminek kedve lenne sört kortyolgatni hozzá, de akkor éjjel ki kell majd járnia pisilni. Ahogy Gazsi is kijár sörözés után. Bár szerinte ez a jóindulatú prosztatamegnagyobbodása miatt van, nem a sörtől.
– Ha én sört iszom – szállt vele vitába Emmi –, nekem is kell járnom! A sör miatt! Nem a prosztatám miatt! A nőnek nincs prosztatája!
– De van! – vágott vissza Gazsi.
Emmi nem nézett utána a neten, van-e a nőknek prosztatája. Utálja, ha igazat kell adnia a férjének, még ha csak gondolatban is.
– Figyelj, barátom! – kezdi Emmi, letelepedve férje elé.
Emmi négyféleképpen szólíthatja meg férjét.
„Gazsi”. Ez általában semleges. Viszont péntek este azt jelenti: „Ne számíts hét végén szexre!”
„Barátom.” – „Ne számíts hét végén szexre, de nincs kizárva.”
„Cimbi.” – „Lesz szex. Ha fel nem bosszantasz. Szóval vigyázz magadra!”
„Hékás.” – „Most akarom, azonnal!”
A férj mindig Bogárnak szólítja feleségét.
– Mondjad, Bogár!
– Eltakarítod a disznóólat itt és a konyhában.
– Azelőtt raktam rendet, ahogy megjöttél… Jó, jó, csak hadd nézzem…
– Holnap délelőtt kiporszívózol, és elviszed az ebédet Jóska bácsinak. Délután elkísérsz futni az erdőbe. Jöhetsz utánam biciklivel. Vasárnap… majd meglátjuk.
Gazsi mosolyogva nyújtózik egyet, megvakarja a hasát, és nyúlna Emmi csípőjéhez.
– Lassabban a testtel, barátom!
– Jól van, csak… na… még valami? Ne törölgessek le holnap?
Gazsi csak hízelegni akar, nem önzetlenül segíteni a házimunkában, de az, hogy tudja, mik a hiányosságai, az is valami.
Gazsi újabban edzőterembe jár. Emmi gúnyolja ezért, pedig el kell ismernie, férje leadott pár kilót. Még az is lehet, hogy izmokat növeszt. Mintha. Furcsa lenne. Kigyúrt testtel egy szerető páváskodjon, ne egy férj!
– Barátom, fordulj csak felém!
– Mit akarsz, Bogár?
– Emeld föl a kezed! Mind a kettőt! Úgy. Most tartsd oldalra!
Gazsi izmosodott. És új póló van rajta. Egy otthoni pólóinget háromszor vehet föl. Lehet, éppen mára jutott a csere, Emmiben azonban megfogan a remény, hogy a férje kezd igényesebbé válni. Ez forradalmi változás lenne.
– Meddig tartsam így a kezem?
– Leengedheted.
– Most mi következik?
– Hogy… megmasszírozod a talpam. Aztán meg a hátam.
– Nah… – és Gazsi vigyorogva halkítja le a tévét. Azért kiissza a sörét, mielőtt munkához látna.
– Cimbi… – nyúlik el a fotelban Emmi, mikor férje nyomogatni kezdi jobb talpának párnás részét –, nem lenne veled semmi bajom, ha nem lennél ilyen bűn rendetlen!
– Hát… próbálok megváltozni. Ma szedtem volna össze a holmimat, de a hajlongástól lement a vérnyomásom.
– Ilyenkor igyál egy kávét!
– Akkor hajnalig nem alszom el.
– Ne dobáld szét a ruháidat!
– Igyekszem majd odafigyelni. Az nem lenne jó, ha megtanulnék ágyneműhuzatot cserélni.
– Az igen jó lenne!
– Mutasd meg, hogy kell!
– Már ezerszer megmutattam.
Emmi nem mond igazat. Ezerszer elkezdte mutatni az ágyneműcsere munkafázisait, de a férje olyan kétbalkezesen imitálta, hogy mindannyiszor kikergette a hálóból.
– Ha egyszer lesz elég időnk…
– Jó, megmutatom ezeregyedszer is.
– Leveszed?
– Mit?
– Hát… a blúzodat, a szoknyát…
– Nem is tudtam, hogy már itt tartunk…
– Én addig elmegyek fogat mosni – mondja Gazsi egy diszkrét böfögés kíséretében.
– Menjél, mert elszáll az a csöppnyi ihletem is!
– Gazsi!!! – kiált az asszony, mielőtt kissé támolygó férje elhagyhatná a szobát. Gazsi ijedten fordul meg. Felesége kezében egy szatyor. Kivesz belőle egy aranyszínű palástot. A háromkirályok egyikének, Gáspárnak az öltözéke ez.
– Úúúú, Bogár, ez kiment a fejemből! Miért nem szóltál?
– Nekem kellett volna szólnom, te szerencsétlen!? A te lányodnak lesz ünnepsége! És két próbán is voltál!
– Voltam, csak… Biztos, hogy ma este lesz?
– Vasárnap már 21-e! Ma van az utolsó tanítási nap!
– Összeszedem magam… és… Mennyi az idő? Hátha beérek!
– Nem mész be! Hogy büdösen, izzadtan, kóvályogva leégesd Nórit az osztálytársai meg a szülők előtt?! Mi a fenéért vállaltad el, ha ilyen felelőtlen vagy?!
– Nem fogják észrevenni, ha eggyel kevesebb király van.
– Dehogynem! – és Emmi kapkodva öltözni kezd.
– Mit akarsz csinálni?
– Amit mindig. Elvégzem én a te feladatodat. Ne találjalak itthon, mire megjövök! Aludj anyádnál! Vagy az utcán!
Gazsi a fejét fogja. Pofára esni már önmagában dühítő, hát ha még az ember csak önmagát hibáztathatja. És mélységes önsajnálatában úgy dönt, teljesíti, amit a felesége kér. Elköltözik, nem könyörgi vissza magát. Könyörögjön inkább Emmi, mert fog, ha rájön, milyen az élete egy magányos nőnek.
Gazsi nagy bosszúvágyát a vizelési inger szakítja félbe.
A kagyló felett állva azonban nem hoz megkönnyebbülést a húgyhólyag visszahúzódása. Mert jobbra, az ablakpárkányon egy fekete pamacsot lát a sok sárga pamacs, a Ciprusról hozott természetes szivacs között. Egy szakáll az. Gáspár királyé. Emmi tegnap ide tette szellőzni.
Gazsi elképzeli, milyen röhejesen fog mutatni a háromkirályok egyik tagja, egy vékony termetű és arcú királynő. „Csak a szakáll mentheti meg!”
És Gazsi már rohan a szakállal felesége után.
