Néhány napot a karácsony fővárosában töltöttem, úgyhogy muszáj az ünnepről írnom, hisz emiatt ugyanúgy körülvesz, legalább annyira giccsesen, mégis felemelőn, mint az Igazából szerelem pucérra vetkőzött rockerének fülbemászó dallamai. Más ez itt, ahol nem is egy, de legalább nyolc-tíz helyszínen lehet belecsöppenni a buja forgatagba, belélegezve közben a sülő gesztenye, a forralt bor, a csülök, a káposzta, a mézeskalácsok, kuglófok, sajtok egyvelegét. Noha nagy a tömeg, mintha nem sietne senki sem.
Ráadásul kisütött a nap is, a székesegyház égbe szökő tornya mögül bukkant elő, így jól látszottak azok a sziluettek, amelyek előző este még vastag ködbe burkolództak.
A villamosmegállóban előttem egy öltönyös, szövetkabátos úr próbált szót érteni az automatával, többszöri nekifutásra sikerült csak, és közben távolról már ott csilingelt a villamos. Álltam mögötte türelmesen, nem kellett kapkodnom nekem sem, még csak a testtartásom sem sugallhatta, hogy nem győzném kivárni, amíg rám kerül a sor. Lassan köpködte ki a gép a jegyeket, elgondolkodtam közben, vajon miért hét vonaljegyet vesz, miért nem egy tízeset, azzal jobban is járna. Nem volt időm sokáig töprengeni, mert az ötödiket felém nyújtotta. Először nem is értettem, vajon mit kellene tennem. Tartsam, amíg kiszedi a többit, vagy nézzem meg, az van-e ráírva, aminek rá kell lennie. Aztán széles mosollyal csak annyit mondott, és ezt ráadásul a szép emlékű gimnáziumi franciatanárom révén pompásan meg is értettem: ajándék a várakozás és a kényelmetlenség miatt. Persze nem fogadtam el, nem éreztem, hogy kárpótolnia kellene, amiért kiélveztem közben a lelassult időt.
A franciák közismert udvariassága ilyenkor talán még felismerhetőbb. Elnézést kérnek, ha véletlenül megböknek a szatyrokból kikandikáló színes csomagolópapírokkal, ha az orrod előtt szeretnének átnyúlni egy süteményért. Egy fiatal eladófiú a szövetosztályon már a negyedik lábtörlőt teríti ki két idős, kalapos hölgy elé. Messziről úgy látszik, mintha minden motívum egyforma lenne, de a hölgyek a fiúval egyetemben hosszan taglalják, vajon a 45 fokban balra dűlő fekete-fehér mintást vegyék meg, vagy a 45 fokban a másik irányba dőlő, ugyanolyan fekete-fehér mintást. A főtérre vezető utakat mindenhol egyenruhás rendőrök őrzik. Az autók elől a forgalmat lezárták, a villamosok apró bökéssel tolják arrébb a sorompót, ami egyedül nekik enged utat. A kordonok előtt fehér sátrak, szatyrokat, hátizsákokat, retikülöket mindenkinek ki kell nyitni. De ezen sem háborog, nem dohog senki, teszi a dolgát ellenőr és ellenőrzött, néhány másodperc mindez csupán.
Odabent a sátrak, fabódék, ringlispílek, asztalok és padok színes kavalkádjába merül fiatal és idős, fejét eltakaró és hajadonfőtt, kutyás és kutyanélküli, tehetős és kevésbé szerencsés. Élvezni a percet, tudni, hogy az ünnep nem teher és rohanás, hanem öröm, és hagyni, hogy mindez nagyon szentimentálisan körülvegyen, nos, ezt lehet itt megtanulni akár néhány nap alatt.