Még mindig a Bors-ügy.
Az ATV kérdésére a Miniszterelnökséget vezető miniszter megismételte, egy 35 éves konszenzus bomlott meg, amely szerint a politikai tevékenység a bírák részéről elfogadhatatlan. Ehhez képest a sajtóban megjelent, hogy bírák pártpolitikai szimpatizánsi listára jelentkeznek. Ez ellentétes azzal a függetlenségi elvárással, amelyet az alkotmány és maga a bírói közösség is mindeddig megkövetelt, ezért elfogadhatatlan és lehetetlen.
A bíróságot nem a kormány felügyeli, a bírói igazgatás nem a kormányhoz tartozik, és éppen ezért a bírák feladata lenne az ilyen helyzetek kezelése – magyarázta Gulyás Gergely. Szerinte az a súlyos kérdés, hogy a bírósági önigazgatás mintha elfogadhatónak tartaná, hogy pártszimpatizáns bírák ítélkezzenek, miközben a korábbi bírói gyakorlat szerint nemcsak a pártatlanság, hanem annak látszata is alapkövetelmény volt. Ez veszélyt jelent a bírói függetlenségre, és éppen az önigazgatás feladata lenne, hogy ezt a helyzetet kezelje – tette hozzá.
