A bíráknak is természetesen megvan az az állampolgári joguk, hogy részt vegyenek a közügyekről szóló döntésben, elmenjenek szavazni, és válasszanak egy pártot – mondta el a Miniszterelnökséget vezető miniszter, ugyancsak a Bors-üggyel kapcsolatban.
Gulyás Gergely szerint összeegyeztethetetlen a bírói függetlenséggel, ha bírák pártaktivistaként járnak el, pártszimpatizánsi listákra írják fel magukat, mert a pártpolitikai tevékenységtől tartózkodni kell. Nem hihető, hogy jogi alapon dől el egy eljárás, ha az adott bíró korábban egy pártszimpatizánsi listán szerepelt, majd annak a pártnak az ügyében ítélkezik, amelyhez kötődött. Az, hogy egy bíró állítólag a Tisza Párt szimpatizánsi listáján szerepelt, majd a párt bírósági keresetéről döntött, mindazzal összeegyeztethetetlen, amit az elmúlt 35 évben a bírói függetlenségről a bíróságok és az önigazgatás következetesen képviseltek – fejtegette.
„Ebből a gondolatból ugye több politikusnak is van a rokonságában bíró, akár büntetőbíró, akár polgári bíró, akkor politikusnak a testvére sem lehet bíró, vagy rokona sem lehet bíró?” – hangzott az ATV kérdése, mire Gulyás Gergely úgy felelt, az újságíró vélhetően azért fogalmaz ilyen finoman, mert köztudomású, hogy az ő testvére bíró. Ettől még politikailag sem kell egyetértenie két testvérnek – fűzte hozzá. Azt hangoztatta, nem a családi kapcsolatokból kell következtetést levonni, mert senki nem tehet arról, hogy ki a férje, felesége, szülője vagy testvére, és ez soha nem volt kizáró ok. A függetlenség elvárása azt jelenti, hogy aki bíró, annak nem lehet pártpolitikai tevékenysége. A lényegi kérdés az, hogy az érintett folytatott-e olyan tevékenységet, amely alappal megrendítheti a pártatlanságba vetett hitet. Ebben az esetben ez fekete-fehér – mondta a tárcavezető.
