„Ismét felhívást intézek minden jóakaratú emberhez, hogy legalább a Megváltó születésének ünnepén egy nap béke legyen” - idézte XIV. Leó pápa szavait a Vatican News, amelyeket a katolikus egyházfők pihenőhelyéül szolgáló Castel Gandolfóban fogalmazott meg.
A katolikus egyházfő újságíróknak nyilatkozva érintette a Közel-Kelet és Ukrajna témakörét is. Utóbbival kapcsolatban szó esett arról, hogy az országot az elmúlt órákban is súlyos orosz támadások értek több régiót, emiatt Leó pápa kifejtette: „Valóban, ezekben a napokban nagy szomorúságot okoz nekem az a tény, hogy Oroszország úgy tűnik, elutasította a karácsonyi fegyverszünetre vonatkozó kérést.” Ezzel együtt megismételte felhívását a karácsonyi tűzszünet fontosságára.
Ami a közel-keleti helyzetet és az izraeli-palesztin konfliktust illeti, a katolikus egyházfő elmondta, zajlik a vita a tűzszünet második fázisáról, Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája pedig az elmúlt napokban, mint fogalmazott, „gyönyörű látogatást” tett Gázában. Gabriel Romanelli atya, a gázai Szent Család-templom plébánosának tájékoztatása nyomán elmondta, továbbra is bizonytalan helyzetben, de megünneplik a karácsonyt.
Az Egyesült Államokra fordítva a figyelmet, a pápa kitért az Illinois államban nemrégiben jóváhagyott törvényre, amely számos esetben lehetővé teszi az asszisztált öngyilkosságot, azaz az eutanáziát a halálos betegségben szenvedő felnőttek számára. XIV. Leó elmondta, a kérdést már „nagyon explicit módon” tárgyalta J. B. Pritzker kormányzóval egy tavaly novemberi vatikáni audiencián, és értésére adta, hogy az egyház szigorúan ellenzi ezt az intézményt. „Világosan kijelentettük, hogy az élet szentségét tiszteletben kell tartani, a kezdetektől a végéig. Sajnos úgy döntött, hogy aláírja ezt a törvényjavaslatot. Nagyon csalódott vagyok emiatt” - fogalmazott a pápa.
Karácsonyra a katolikus egyházfő arra kérte a híveket, „elmélkedjenek az emberi élet természetéről, az emberi élet értékéről. Isten emberré lett, hozzánk hasonlóan, hogy megmutassa nekünk, mit jelent valójában emberi életet élni” - tette hozzá, s mint mondta, imádkozik azért, hogy „az élet iránti tisztelet ismét növekedjen az emberi lét minden pillanatában, a fogantatástól a természetes halálig”.
XIV. Leó pápa fogadta Volodimir Zelenszkijt, igazságos, kitartó békére szólított felXIV. Leó: A palesztin állam létrehozása az egyetlen megoldásPápai hadüzenet Donald Trumpnak, szakítás az Orbán-kormánnyal
