magamutogatás
Az asztalon hagyott könyvbe csak beleolvasok.
Egy zöld manóról szól a monológ, aki halhatatlan
és ragyogóan táncol. A jazzlemezek a kedvencei.
Pörgés közben nem fog lemerevedni soha
nem fárad el. A legszebb lány is beleszeret.
Igazából egy groteszk kis lény
egy ember, csak elvarázsolták. Direkt ennél hagytad nyitva.
Tegnap azt mondtad, nem fogsz megváltozni, a tánc
sem az erősséged. Aztán hajnalig táncoltunk és összeért az
auránk. Azt mondtad, a tánc magamutogatás.
Én tudtam, a szexhez, a felszabadultsághoz van köze és
hogy a benned lakó zöld manó
lábait valaki összekötözte.
csipke
csak mész tovább viszed a súlyát
az elmúlás nem kopogtat rád töri az ajtót
nem tudod miért maradtunk halandók
és hol a ruhád amit anyád kiturkált
múlt hónapban azt a kis feketét
amin a mellénél futó csipkebetét
elsőre kicsit közönségesnek tűnt
nem sejtetted hogy jön egy temetés
hogy a cipőd sarka az utolsó
pillanatban lépcsőn lefelé
pedig ha valaki megérdemelné
de senkinek se kéne kitörnie a nyakát
aztán esett a hó és a nagykabát
eltakarta a ruhán a csipkeberakást.
ufó
este mint foszló szakadt dunyha zuhant
ránk a havazás pillangó súlya kis esti
haláltusa a füstölgő kandeláberek fényében
köröztek olvadó gyöngyszemek nem
örültél a földet érésnek a becsapódás lehetne
sokkal ünnepélyesebb a macskák a szomszéd háztetőkről
lesték ezt a sok istenmaréknyi szabadesést
gondoltam holnapra derékig ér de lassan széthordja
talpunk egy ember nagyságú folt a ház előtt
vagy szétlapított ufó árnyéka hogy tudlak olyanhoz
hasonlítani ami nem létezik vékonyabb mint az
istenhit most is távolodsz az éjszakára gondolok
a hold reggelre fehérre mázolódott
nem nyelte el az égbolt elfelé menet hiányodhoz
vágjam-e az égen felejtett hógolyót.
