Benkő Imola Orsolya: Nem kerül felszínre már

Az Öregnek kellett volna elmesélni pont
Az Öregnek, akivel a fiúk horgászni jártak,
aki miatt órákat ültek a bot mögött,
mert a történeteiben és a csendjében
úgy merültek el, mint csali a vízben,
engedtek a víz sodrásának, ahogy az éveknek,
a tanácsainak és dünnyögésének, pedig nem
volt az apjuk, mégis többet jelentett
bármelyikük apjánál
A Tisza-tón, tavon, a csónakban történt,
vagy nem is, a víz felszínén, azaz a víz alatt is,
de hát nem mesélte el az Öreg, így minden
szó szétgurul, picsába a szavakkal, leperegnek
ahogy a vízhatlan esőkabátról a cseppek,
úgy történhetett, ahogy a fiúk mesélték pont

Ebben a történetben, csak vesszők vannak,
nincsenek pontok,
hogyne lennének, mondják a fiúk,
ők például nagyon biztos pontok voltak
az Öregnek, aki azon az estén a tó közepén
váratlanul felállt a csónakban, nem is értették,
talán pisilnie kell, gondolták a fiúk,
hárman gondolták ugyanazt,
micsoda ritmus, micsoda feszesség,
a damilok csillogása a naplementében,
matatás a cipzár fölött, ügyetlenkedés,
vízsugár nélkül, pár csepp hangja

Az Öregnek kellett volna elmesélni,
pontról pontra, mit pontról pontra,
cseppről cseppre nevetnek a fiúk,
de ő némán állt a csónakban,
imbolygott, talán az elfogyasztott sörök,
talán a víz hullámzása, talán csak kibillent
Nem billenhetett, borult, helyesbítenek a fiúk,
azaz borult volna, de a Szentlélek
vagy a fiúk sóhajai megállították
Szelíd balatoni jelenet is lehetne,
ha nem a Tisza-tón, tavon történt volna,
vadvíz, felveri a hínár,
elnyelt sikolyok hullámoznak az éjszakában

Hol vannak a történet biztos pontjai,
kérdezné az Öreg,
ki dönti el mi a biztos, a folyton örvénylő időben,
a bizonytalan tekergés az egyetlen kapaszkodó,
mi vagyunk a biztos pont,
üvölti a három fiú kórusban,
pocsék magyarázat az ingoványban

Billegett az Öreg, teste a csónakban,
árnyéka a víz fölött
Becsapódott, az ajtót csapja be így a huzat,
csattant a test a vízen, süllyedt,
hínárok támadása a kapálózó lábak után
Az Öregnek kellett volna,
de ő hallgatott, némán tátogott,
így tátognak a halak pikkelyezés előtt,
a három fiú kapkodása a hideg ködben,
üres marokkal többet lehet fogni,
a szavak lepörögtek a csónak oldalán,
szétfolytak a vízben

A pontok billegtek, káromkodva táncoltak,
hárman háromfelé,
majd összeálltak, duzzadó izmok lánca,
húzták az Öreget, kifeszültek, mint a damil,
de ebben az erőlködésben szétfoszlott,
a vízbe borulás oka és miértje,
az éjszaka nagyra nyíló állkapcsa elnyelte
a csattanás hangját,
a jéghideg merülést,
a buborékokat a víz felszínén,
feloldódtak, mint az etetőtáp

Később az Öreg a bárkapadlón pihegett,
húzta a vizes ruha, reszkető
csontkupac a holdfényben,
csak a kapaszkodása súlytalan,
a szavakba kapaszkodása,
hogy ne szökjenek ki a száján
A fiúk egyetlen kérdésére
sem válaszolt azon az estén,
összeszorított szájjal didergett,
mélyült körülötte a csend,
majd az évek alatt
eltűnt benne az Öreg végleg

Fekete lyuk maradt a fiúkban utána,
azóta visszhangozzák történeteit,
csak arról az egyről,
a vízbe borulásról,
nem tudnak semmit, pedig ott voltak,
szavak maradtak helyette, kapaszkodás