„Terjesztenek a közösségi médiában egy felhívást, amely arra buzdít, hogy a listás szavazólapon a Fideszre és a Mi Hazánkra egyszerre kell szavazni, mivel csak így biztosítható a kormánypárti győzelem. Ez hazugság” – közölte Gulyás Gergely pénteken a Facebook-oldalán.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter posztjában kiemelte, az így leadott szavazólap érvénytelen voksnak minősül majd, „az erre való felhívás bűncselekmény, választási csalás”. Hangsúlyozta, a Büntető Törvénykönyv szerint aki egy választásra jogosult személyt a választásban megtévesztéssel befolyásolni próbál, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
„Ezért, aki hasonló felhívást lát, a Facebookon jelentse a jogsértő tartalmat, és tegyen feljelentést a bejegyzés terjesztői ellen” – írta Gulyás Gergely, aki maga is feljelentést tett az ügyben. A miniszter bejegyzésében „tiszás hazugságkampánynak” nevezte a felhívást, mert azt Tisza-szimpatizáns Facebook-csoportok is megosztották, erről képernyőképeket is közzétett.
Ami magát az állítólagos „tiszás hazugságkampányt” illeti, nincs semmi bizonyíték arra, hogy Magyar Péterék pártjának bármi köze lenne a közösségi médiában terjedő, vélhetően viccnek indult felhíváshoz, amely eredetileg így szól: „Fontos! Elképzelhető, hogy a Fidesz nem fog tudni egyedül kormányt alakítani, így arra kérünk mindenkit, hogy a Fidesz mellett a Mi Hazánkat is ikszeljék be! Oszd meg, hogy mindenkihez eljusson!”
A felhívás Gulyás Gergely mellett Takács Péter egészségügyi államtitkárt is felháborította, szerinte az akció célja, hogy a fideszes szavazatok érvénytelenek legyenek. „Ők a fideszeseket sík hülyének nézik. (…) A helyi Tisza Sziget, a Talpra Zirc is hirdeti ezt a hülyeséget, a választókat meg akarják téveszteni” – fogalmazott Takács a Facebook-oldalára feltöltött videójában, amelyben tudatta, hogy ő is feljelentést tesz a mai napon.

