Az egyik anya nap mint nap úgy hozza be hozzánk foglalkozásokra a 22 éves fiát, hogy egy porszívócső van a kezében, ezzel védi magát a felnőtt gyerektől. A karja folyamatosan be van fáslizva a harapások miatt. Tavaly volt egy esetünk: berepült egy méh az ablakon, s az egyik gondozottunk annyira kiborult, hogy kidobott egy széket az ablakon. Őt a mentő csak úgy volt hajlandó elvinni, hogy kijött a rendőrség és megbilincselte. Egy autista bentlakónk, aki nem beszél, mindenre érzékeny, tapintásra, szagra, fényre, pedig úgy megharapta az egyik kolléganőm karját, hogy két öltéssel kellett összevarrni.
Jakubinyi László, a miskolci autista majorságot, s a borsodi városban több más, fogyatékkal élőket gondozó intézményt is működtető Szimbiózis Alapítvány elnöke mesélte el a fenti történeteket, részben ezekkel is magyarázva, miért volt szükség egy olyan önvédelmi és konfliktuskezelési képzést szervezniük a munkatársaik számára, hogy a hasonló nehéz helyzeteket minden érintett számára biztonságosabbá és kezelhetőbbé tegyék. A március végén rendezett kétnapos kurzuson a munkatársak Wagner Pétertől – aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az autizmussal élő fiatalokkal való munkában, s a harcművészetek területén is – tanulhatták meg azokat a fogásokat, amelyek az együttműködésre, a tudatos jelenlétre és az erőszakmentes kezelésre épülnek. Begyakorolták, hogyan lehet kommunikációval csökkenteni a feszültséget, mikor és hogyan érdemes kilépni egy konfliktusból, és ha elkerülhetetlen a fizikai kontaktus, hogyan lehet azt biztonságosan és méltóságteljesen kezelni. - A program célja nem az erő alkalmazása, hanem éppen az ellenkezője: az erőszak megelőzése és a méltóság megőrzése minden résztvevő számára. A Szimbiózis Alapítvány célja, hogy munkatársai felkészülten, biztonságosan és empátiával tudjanak jelen lenni a mindennapi helyzetekben – és ezzel a családoknak, az autizmussal élő fiataloknak és a szakembereknek egyaránt könnyebbé tegyék a mindennapokat – hangsúlyozta a szakember.
- Jómagam 35 éve vagyok gyógypedagógus, azóta foglalkozom fogyatékossággal élőkkel. Azt gondoltam, hogy nekem már újat nem mutathat a szakma, de rá kellett döbbennem, hogy egyre súlyosabb a helyzet – idézte fel Jakubinyi László. Szavai szerint
bizonyos területeken szinte lehetetlen szakembert találni: az egyik általuk működtetett speciális óvodában nemrégiben nyugdíjba ment a gyógypedagógus vezető, nincs jelentkező a helyére, miközben az adott intézményben 42 gyerekből 27-nek súlyos autizmusról van diagnózisa.
Ez a helyzet nemcsak Miskolcra vagy Magyarországon jellemző: nemzetközi konferenciákon is egyre többször jön elő a probléma, hogy miként lehet a súlyos viselkedési zavarokat kezelni. A másik oldalról pedig a szülők részéről is erős az igény, hogy a sérült gyereküket biztonságos közegben tudhassák. Csak a miskolci alapítványnál jelenleg 140-en vannak várólistán, ami azt jelenti, hogy aki most adná be a jelentkezését egy bentlakásos férőhelyre, nagyjából húsz év múlva kapna rá pozitív visszajelzést. A rászorulók nagy része súlyos viselkedési problémával küzd, másodlagos pszichiátriai kórképek is megjelennek náluk, s ellátásukra sem az állami, sem a nem állami ellátórendszer nincs felkészülve. - Már volt olyan kolléga, aki azért mondott fel, mert azt mondta: a testi épségét nem fogja veszélyeztetni azért, hogy ő fogyatékos emberekkel dolgozzon. Ezért is kezdtük el keresni a lehetőséget, hogy felkészítsük a munkatársainkat a váratlan helyzetekre. A tréninget vezető Wagner Péter gyógypedagógus feleségével együtt kidolgozott egy módszert, külföldi példákat is alapul véve, arról, hogyan kell elhárítani, netán megelőzni az ilyen helyzeteket. Ráadául a gondozottak nemcsak másokra, de olykor önmagukra is veszélyesek. A képzésen nemcsak arról volt szó, hogyan lehet kivédeni egy támadást, hanem arról is: miként lehet a másikat kihozni ebből a helyzetből úgy, hogy közben megmaradjon a méltósága. Olyan módszereket kellett megtanulni, mint például: hogyan lehet hátulról megölelve lecsillapítani, vagy kivinni abból a helyiségből valakit, úgy, hogy ne történjen sérülés, és megnyugtatni őt. Nekünk pedig fontos feladatunk ezzel párhuzamosan megérteni az agresszió okát, s azt, hogy hogyan tudjuk elkerülni. Igazából nem is neveztük önvédelmi képzésnek, hiszen ez valójában egy egymást védő tréning volt, azzal a fő céllal: hogyan tudunk úgy egy helyzetet lezárni, hogy a másik ember ne semmisüljön meg lelkileg – magyarázta a szakember.
Első körben az alapítvány 24 munkatársa tanulta meg az alapokat, azt, hogy ha van egy támadás, hogyan maradhat ő maga lelkileg erős, hogyan ne látszódjon rajta a félsz. Utána jöttek azok a technikák, amelyekkel az agresszív mozdulatot lecsendesíthették, visszaszoríthatták. A mostani alapozó foglalkozások után egy 4-5 hónapos tesztidőszak következik, mindenki megérezheti, tapasztalhatja, hogyan tudja az elsajátított ismereteket használni, ősszel pedig tovább folytatják a képzéséket. Felmerült, hogy a szülőknek is szervezzenek hasonlót, mert a körükben is nagy az érdeklődés, s az a alapítvány erre is nyitott – mondta a kuratórium elnöke. Egy olyan témáról indítottak ezzel egyfajta nyílt párbeszédet, amelyről a társadalom ritkán beszél őszintén: az autizmussal élő fiatalok egy részénél előforduló agresszív viselkedésről, és arról, hogy ez milyen komoly kihívást jelent a családoknak és a velük dolgozó szakembereknek.
A valóság az, hogy vannak helyzetek, amikor egy autista fiatal dühkitörése vagy kontrollvesztett viselkedése veszélyes lehet a környezetére és sokszor saját magára is.
Ezek a helyzetek a családoknak és a segítő szakembereknek egyaránt nagy terhet jelentenek, mégis ritkán kerülnek nyilvános beszélgetések középpontjába. Ezért a Szimbiózis Alapítvány nyíltan vállalta fel ezt a témát: nem elhallgatni szeretnék a problémát, hanem megoldásokat keresnek rá. Ennek részeként szervezték meg munkatársaik számára az önvédelmi és konfliktuskezelési képzést azért, hogy e nehéz helyzeteket minden érintett számára biztonságosabbá és kezelhetőbbé tegyék.
