Kalandtúra egy másik bolygón

Élet egy ismeretlen, lenyűgöző, vad bolygón. Egy helyen, amit az ember még nem tett tönkre, nem formált kedvére. Ez az érzése annak, aki a világ egyik legszebbjének tartott, több napos Laugavegur túrát járja az izlandi felföldön. De miért is olyan felejthetetlen ez a túra, mire számíthat, aki veszi a bátorságot, hogy nekivágjon és mire kell nagyon figyelni?

 Egy vulkán tetején 0 fokban sátorban aludni, jégideg folyókon mezítláb átkelni, 15 km-en át hegyet mászni egy 20 kg-os hátizsákkal a szakadó esőben, a semmi közepén, Izlandon. A többség számára ez egy méregdrága rémálom. De van az emberiségnek egy kis, őrült, kalandvágyó szelete, akik számára ez lehet életük legjobb nyaralása. A párommal mi alighanem ez utóbbi kategóriába tartozunk és minden nehézség, hideg és fájdalom ellenére az egyik legmeghatározóbb élményünk volt, mikor magunk is megcsináltuk, túléltük az 55-58 km-es Laugavegur túrát az izlandi felföldön.

Sátrazás vulkánon

Néhány órás zötykölődés után mindenki izgatottan száll le a terepbuszról, amelynek végállomása Landmannalaugar, ahonnan a Laugavegur túra indul. Már az ide vezető több órás út sem mindennapi. A speciális jármű hatékonyan gázol át mindenen, ide értve a széles folyókat is. Folyókat, amelyekben a 4X4 kerékmeghajtással hirdetett, turisták körében népszerű Dusterek következetesen akadnak el. Mi is láttunk a folyó közepén az elemekkel küzdő városi „terepjárót”.

Landmannalaugarból indulva a táj olyannyira vad és idegen a szemnek, hogy hamar olyan érzésünk támad, mintha egy másik bolygón járnánk. A lenyűgözően élénk színű riolit hegyek között bebizonyosodik: az interneten látott fotók nem(csak) a filterek miatt olyan gyönyörűek. Ahogy magunkra csatoljuk a 18-20 kg-os túrahátizsákunkat, a kívülre akasztott kemping edények zörögve ütődnek egymásnak. A túra önellátó, 6 napnyi, szigorúan beosztott élelmet cipelünk. Előkerül a túrabot is, ami nélkül soha, senki, semmilyen körülmények között ne kezdje el ezt a túrát, mert életmentő lehet! Különösen, ha térdig gázolunk egy fájdalmasan jeges folyóban, felfelé vagy épp lefelé mászunk egy sáros, csúszós, meredek hegyen. Mindkettőhöz volt szerencsénk.

A túra első néhány órája a döbbeneté, nehéz felfogni azt a fajta vad szépséget, hatalmas hegyeket, nyílt teret, amely hirtelen körbevesz minket. Minden 10 percben meg kell állni egy fotó miatt, így viszonylag hosszú időbe telik, mire elérünk az első 12 km végére. Az obszidiánban gazdag, vulkanikus hegy tetején lévő Hrafntinnusker menedékhelyre. A túra egyik szépsége, hogy a táj folyamatosan változik, a színes hegyektől indulva a nap végére már csak havat és fekete vulkanikus kőzetet látunk. A talaj olyan kemény, hogy a sátrat nem lehet a hagyományos módon rögzíteni, hatalmas kövekkel kell körberakni, hogy ne vigye el a szél. Estére a fekete talajt kiszínezik a sárga, piros, neonzöld sátrak és egyre nehezebb helyet és köveket találni. Minden évben 75-100 ezer ember pihen meg a világnak ezen távoli, térerő nélküli szegletében. Ennyien döntenek úgy, a tengerpart helyett nekik inkább ez a kihívás kell. Nem egy magas szám, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy évente 1,5-2 millióan nyaralnak a Balatonnál.

Olcsó húsnak...

A túra 5 napja alatt lávamezőket, vulkanikus sivatagokat és színes völgyeket szelünk át olykor szakadó esőben és metsző szélben. Mászunk négykézláb, látunk káprázatos tavakat, geotermikus forrásokat, a napsütésben fürdő, élénkzöld hegyeket. Megtapasztaljuk a természet elemi erejét és szépségét, miközben maximálisan magunkra vagyunk utalva.

Akik hajlandók fejenként körülbelül 50 ezer forintot fizetni éjszakánként azért, hogy sátor helyett menedékházakban éjszakázzanak egy matracon, olykor 20 másik emberrel egy légtérben, azoknak kevésbé kell aggódni az éjszakai viharok vagy szél miatt. Foglalni azonban hónapokkal előre kell, mert ezek a helyek nagyon hamar elfogynak. Mindenki más esetében egy 4 évszakos, jó minőségű sátor, amely kibírja a havat, esőt és akár 50-80 km/órás szelet – alapfelszerelés. Itt kell megjegyezni, hogy a Decathlonos sátor itt nem él túl, és vele együtt a tulajdonosai is bajba kerülhetnek. Mi is láttunk kártyavárként összeomló sátrakat. Itt tényleg igaz a mondás: olcsó húsnak híg a leve. Nekem évekbe telt, mire apránként felújítottam a felszerelésemet annyira, hogy alkalmas legyen erre a túrára, de aki extrém kalandokra indul, annak egy jó minőségű, tényleg vízálló esőkabát, egy erős sátor és egy igazán meleg toll hálózsák elengedhetetlen. Ahogy a réteges öltözködés is, mert olykor tényleg elég egy pulcsi, máskor viszont a tollkabát és esőkabátot is kevésnek érezhetjük. De a felszerelés, a fizikai és mentális állapot mellett fontos az alázat is. Alázat nélkül nem érdemes még csak tervezni sem ezt a túrát. Olykor ugyanis el kell fogadni, hogy a természet legyőzött minket, és nem szabad a dolgot erőltetni, egóból nekiindulni. Az időjárás nagyon gyorsan és drasztikusan változik Izlandon, ha mi egy nappal később indulunk, az első napunk rémálom lett volna az egész napos vihar miatt, és az áradások következtében képtelenek lettünk volna átkelni az utolsó folyón. Olyan komoly vihar jött utánunk, hogy a teljes túraútvonalat lezárták, mert életveszélyessé vált. Mégis, sokan a figyelmeztetések ellenére sem akarták annyiban hagyni a foglalásaikat, és gyerekkel is nekiindultak volna, ha a hatóságok nem állítják meg őket. A dolgok néha nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk.