Hadházy Ákos februárban még ki-ki látogatott néhány tucat érdeklődővel Hatvanpusztára, de a médiahajcihő egyre csendesül és lassan teljesen értelmét veszti. Ez már nem az a téma, amivel választást lehet nyerni, még akkor sem, ha igaz, hogy a kastélybirtok létrejöttének körülményei zavarosak. Hatvanpuszta mindeközben azért továbbra is létezik, az indulatok csillapodtával pedig lehet és érdemes összegezni a történteket.
Amerikában senki sem akad fenn azon, és más égtájakon is gyakori, hogy egy ország első embere legalább olyan sikeres az ingatlanbizniszben, mint a politikában. Orbánéknak csak arra kellett volna figyelniük, nehogy „túlnyerjék” magukat. Ez nem jött össze, de a hatvanpusztai birtok, nevezzék uradalomnak, kastélynak vagy Pusztaverszájnak, más eset. Időközönkénti elvonulásra és pihenésre, vidéki rezidenciára egy ország első emberének szüksége lehet, és egy felcsúti parasztház erre alkalmatlan. Erre egy jól szeparált vidéki birtok a megfelelő, és annak körülbelül úgy kell kinéznie, ahogy Hatvanpuszta ma kinéz.
Ennek az épületegyüttesnek van stílusa és hagyománya is van. Gondoljunk a Brunszvik grófok martonvásári kastély-uradalmára. A Brunszvikoknak volt házuk a budai várban is, de már Brunszvik Antal gróf halála előtt is többnyire vidéki birtokukon fogadtak rokonokat és vendégeket, utóbbiak között egy huszonévesen még kevéssé ismert Ludwig van Beethoven nevű bécsi muzsikust. A kastély az ezerhétszázas évek végén nem úgy nézett ki, ahogy ma látjuk. Földszintes épületekből állt, ahogy Hatvanpuszta.
Hadházy Ákost köszönet illeti a tényfeltárásért és azért, hogy a helyet máris turistalátványossággá tette. Abban is igaza lehet, hogy bármiképp zajlott is az építkezés és a tulajdonviszonyok lepapírozása, ez a kastélybirtok valójában a miniszterelnöké. De miért ne lehetne egy kormányfőnek szépen berendezett vidéki pihenőhelye, abban miért ne lehetne egy pompás könyvtárszoba kazettás mennyezettel, egy pár vendégszoba, sok vendég kiszolgálására alkalmas konyha, borpince, uszoda? Miért ne lehetne benne kétszáz személyes étkező és miért ne lehetne megfelelő számú személyzettel biztosítani, hogy a házigazdához érkező illusztris vendégeket méltó módon fogadják, etessék, itassák, altassák?
Igaz, most, hogy az ország a gazdasági válság határán billeg, a miniszterelnöknek nagyobb gondjai is lehetnének ennél, de az is igaz, hogy ez az építkezés még egy sokkal megengedőbb gazdasági helyzetben kezdődött. Hatvanpuszta normális esetben egy szorgalma és tehetsége révén az átlagember számára nehezen belátható magasságokba emelkedett, sikeres politikusnak és családjának a rangjához illő vidéki rezidenciája lehetne.
Az is lenne, ha nem árnyalnák sötétebbre a képet azok a bizonyos zavaró körülmények. Ha a bejegyzett és valódi tulajdonosok nem szorulnának kínos magyarázkodásra az építkezés finanszírozásáról, a birtok rendeltetéséről és a tényleges tulajdonviszonyokról. Főként pedig, ha nem lenne alapos a gyanú, hogy ez a húszmilliárdos ingatlan csak aprópénz a bugyellárisban, töredéke az Orbán família által felhalmozott kolosszális vagyonnak.
Hatalomra jutása esetén a Tisza Pártnak nem érdemes bajlódnia Hatvanpusztával. A rendszerváltás óta egymást váltó korrupt elitek eltakarításához Magyar Péternek és kormányának azonnal hozzá kellene kezdenie, de az első nyolc év erre nem elég. Hosszas pereskedéssel a közpénzből magánvagyonná átcsempészett hazai ingatlanok és vagyontárgyak egy része visszakerülhet az állam tulajdonába. Az Egyesült Államokból, Romániából, Olaszországból talán vissza lehet perelni a pártcsinálta oligarchák kimenekített vagyonának egy részét, de Dubajból, a Kajmán szigetekről és más pénzparadicsomokból, amelyeket a tulajok jobban ismernek, mint az illetékes hatóságok, aligha.
Szaddám Huszein vagy Kadhafi esete példázza, hogy a hatalmi eszközökkel szerzett vagyonok töredékeinek elkobzása alig segít az általuk kifosztott országokon. A kivétel e tekintetben Malajzia, ahol a miniszterelnök családjától 70 százalékban sikerült visszaszerezni a lopott pénzt és vagyontárgyakat. Magyarországon, ahol a rafkós vagyonszerzési trükkök kifejlesztése művészi szintet ért el, ez elképzelhetetlen. Hivatalnokok, ügyészek, jogászok, közszolgák ezrei, bértollnokok százai kellettek az ingatlanügyletek lebonyolításához, ahhoz, hogy irdatlan összegek „elveszítsék közpénz jellegüket”. Ne várja senki, hogy segítenek olyan machinációk leleplezésében, amelyek végrehajtásában maguk is közreműködtek.
Hogy akkor mi a megoldás? Podcasterek szívesen faggatják egymást és a különféle megmondóembereket arról, vajon vissza lehet-e szerezni a hatvanpusztai birtokot az Orbán családtól egy kormányváltás esetén, de megjósolni ma a múltat sem lehet, nemhogy a jövőt. A rablott vagyonok visszaszerzésével próbálkozni kell, de Hatvanpusztát, akárkié lesz, meg kell becsülni. Mert történjék előbb vagy utóbb, Hatvanpusztának mint idegenforgalmi nevezetességnek, és esetleg egy közelében működő egzotikus állatkertnek utódaink csodájára járnak majd.
A szerző újságíró.
